ZorróAszter
Mottó: Láttál-e már fa tetején jurtát, mit egy kurta nyelű lándzsa hegye fúrt át?

Nolblog Saját blogom Segítség

Feltöltök

blogolok videót képet hangot


Hál'Istennek jól halad az atomháború ügye.


Az Iszlám Állam elleni fellépés ürügyén sikerült a konfliktusba bevonni négy vagy öt atomnagyhatalmat, akik itt, az Apokalipszis hegyétől, az Armageddontól nem messze háborúznak.


Eddig csak a szíriai erők körül voltak konfliktusok. Egyesek Aszadot, mások az ellene fellépő különféle felkelő csoportokat támogatták fegyveresen is.


Mindeddig nem jött be az az orosz húzás sem, hogy egyes források szerint az orosz és az aszadista erők felségjelzés nélküli gépeken repkednek, hogy az amerikaiak ne tüzeljenek az aszadista gépekre attól tartva, hogy orosz gépet lőhetnek le.


Ám ugye ilyenkor szerencsésen megnövekszik annak az esélye, hogy egy adrenalin- és koka-kólamámorban fetrengő amerikai félreért egy szitut, például egy orosz gép startolását egy aszadista támaszpontról és beledurrant.


Az orosz bajtársa meg hálából elereszt egy megfelelő bombácskát az amerikai landolása után mondjuk a Ronald Raegenre. Aminek ugyan remek a légvédelme, ám hetek óta riadókészültségben lenni feleslegesen olyan, mint nem riadókészültségben lenni.


A bazi hajó egy jó és megfelelő bombától is elsűllyedhet, és már ott is vagyunk az atomháború küszöbén. Ujjak a piros gombokon - világszerte.


De sajna nem jött be. Egy viszkető ujjú ami se esett kísértésbe, úgyhogy jön a következő kísérlet.


Ha már ilyen szépen összegyűltek ide, Armageddon köré az atomnagyhatalmak, ne menjenek el csalódottan üres kézzel.


Ha nem volt elég veszély egy kis ország kis polgárháborúja Iszlám Állammal, aszadistákkal, szakadárokkal, antiaszadistákkal, kurd szeparatistákkal és egyebekkel, akkor jöjjön a nagyobb falat.


Két vagy három nagyobb ország konfliktusa az atomhatalmak orra előtt.


Akik mind különféle kombinációkban különféle érdekekkel néznek az érintett országokra. Iránra, Szaud-Arábiára, Libanonra, Izraelre.


Ez kábé annak felel meg, mint mikor száz éve a Monarchia hadat üzent Szerbiának, majd pár napon belül láncreakcióként futottak végig a hadüzenetek mint a kuszán egymás mögé/mellé/ferdén felállított dominókon a borulás.


De ma már, az elektronika korában nem napok kérdése az ilyesmi. Elég egy jó húzás, és a Föld percek alatt olyan ropogós lehet, mintha sosem kapaszkodott volna meg rajta az élet.






Ezt írtam egy hónapja:

Az Armageddon és az Iszlám Állam

Ezt meg pár hónapja:

Meneküljünk! - A menekültügy és a nemzetközi nagytőke érdekei



2016. 01. 05.



További cikkek »»»»

Ne nézd a hozzászólások dátumát! Szólj hozzá bátran bármikor!

0
3 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Hozzászólások

Eddig 34 komment érkezett

1. maxval bircaman HFQJBLWX
2016. 01. 05. 11:32

Senkinek se érdeke atomfegyver bevetése, azaz ennek valószínűsége nagyon pici.

2. ZorróAszter (szerkesztő)
2016. 01. 05. 11:38

Igen. Egészen addig, amíg az események nem sodorják bele a jelenlévőket abba, hogy egyre durvábban reagáljanak. Aminek a vége a piros gomb.

A kocsmában sem akar mindenki verekedni.

Valaki elkezdi, aztán egy-egy csatlakozik, aztán azokhoz is. A végén mindenki üti egymást.

Csakhogy itt nincs rendőrség, aki közbelépjen.

Hacsak nem Jézus Krisztus, mint a Jelenések Könyvében.

De mint mondám, én nem vagyok vallásos.

Se babonás.

3. Kokó
2016. 01. 05. 11:50

Max a pici valószínűségek reralizálódása az igazi veszély...
Mert nem számítanak rá...
A világon jó ha 2,000 ember érdeke a háború, ennek ellenére valahol mindig dúl valami csetepaté...
Arányítsd ezt a 7,000,000,000 -hoz... És mégis...

'Aszter kérem, ön szerint ez a vázolt "Armageddon" elég lenne tisztítótűznek, vagy az emberiség tökéletes kiirtására lenne szükség?

4. casablanca
2016. 01. 05. 11:57

Még a végén kiderül, hogy hasznosabb volt a hidegháború, mintsem gondolnánk - az ideológiai hadviselés levezette a feszültséget. Nem jók a kilátások, az bizonyos.

5. ZorróAszter (szerkesztő)
2016. 01. 05. 11:58

Kedves Kokó!

Szerintem az a tökéletes megoldás, ha egy baci se éli túl.

A Marianna-árok fenekén se.

6. ZorróAszter (szerkesztő)
2016. 01. 05. 12:02

4. casablanca
2016. 01. 05. 11:57

A legnagyobb veszély hogy ez most többszereplős.

A párharcban is nehéz visszakozni, de ahol öten vannak, ott szinte lehetetlen.

7. Kokó
2016. 01. 05. 12:35

Na ja !
A "jó ügyet szolgálok" tudata mindegyik szemben álló félben be van kondicionálva...
A római légiók is a "becsület, szabadság, hűség" jelszavával hódították meg az akkori Európa jelentős részét...
Ők még akkor nem "demokratizáltak", hanem "civilizáltak", a világ akkori legfejlettebb haditechnikájával...
Nem égettek, hanem "sóztak"...:-))
De tulajdonképpen mindegy...

8. ZorróAszter (szerkesztő)
2016. 01. 05. 12:44

Tacitus mondja a Pax Romanaról valamelyik legyőzött barbár király szájába adva a mondást:

"Kifosztanak, gyilkolnak, lopnak: ezt nevezik helytelenül birodalomnak, ahol pedig pusztaságot teremtenek, békének nevezik"

Ez nagyjából igaz a Pax Americanara is.

9. napos
2016. 01. 05. 13:18

1. maxval bircaman HFQJBLWX
2016. 01. 05. 11:32
A hibás világkép:
kis valószínüségü események nem következnek be
helyes világkép:
pozitív valószínüségü esemény elegendö idö alatt biztosan bekövetkezik

Még a 0 valószínüségü események is állandóan bekövetkeznek, amennyiben nem lehetetlenek.

A világ pedig ráadásul elromlott.
Régebben a kis valószínüségü független események bekövetkezése ritkán történt meg. Manapság pedig rendszeresen.

10. pietnik
2016. 01. 05. 13:58

Barátkozásból is lehet nagy perpatvar!
Nem mondom meg,hol,de egy rácsos ablakú "kocsmában" voltam szem,és fültanúja az esetnek!
Durva baráti gesztus volt,hogy az egymást régen látó "kocsmacimborák" úgy üdvözölték egymást,hogy ölelkezés helyett keményen egymás vállába boxoltak!
Szó szót,kemény vállütés vállütést követett a hangos üdvrivalgás mellett,egészen addig,míg az egyik cimbora ökle felfelé "lecsúszott" a cimboratárs válláról,és keményen csattan annak képén.A cimbora egy véres köpettel kiköpött egy csomó húst is.Ezt meglátva "a kurva anyád te hülye kiöcsög,és úgy szájon csapta a cimborát,hogy az rögtön átment cimbaromba,és csépelték egymást,ahol érték!
Mire a "pncérek" szétválasztották őket,addigra mindegyiket csak a hangjáról lehetett felismerni,aztán 30 napig mindegyik egy másik kocsmahelyiségben pihente ki a viszontlátás örömeit!!
Szóval :így!!

11. relatív
2016. 01. 05. 14:15

Sajnos, a blogban írtak - figyelemmel az egymásnak feszülő kapitalista érdekek embertelen, a következmények nem kelő értékelése mellet - nagyon IS kézenfekvőek.

A globalista világ kialakulása bizony sok hátrányt IS generál, így fentiek mellett a kialakult világrenddel szemben állók - akár egy emberként - megvalósítható gerillaharcai talán még nagyobb veszélyt jelentenek.

Nem csak a vélelem maga, hanem annak kiváltott reakciójának ' dominó ' dőlése !

12. ZorróAszter (szerkesztő)
2016. 01. 05. 14:47

10. pietnik
2016. 01. 05. 13:58

Jó, de ezek lehet hogy ugyanazok, mint akikről én írtam, csak kicsivel később. :o)

13. ZorróAszter (szerkesztő)
2016. 01. 05. 15:01

Kedves Relatív!

Nemtom ugyanarra gondolunk-e, de nekem a félelmem tíz év óta a vírus.

Tíz éve láttam, amikor két pacák fogta a vadiúj gépet, bedugta a billentyűzetet, és szépen begépelt egy DNS kódot, az emberi riboszóma DNS kódját.

A vicc kedvéért direkt betettek egy hibát, hogy lássák, biztosan nem csalás-nem ámítás.

Aztán legyártottak egy RNS szekvenciát, szintén egy egyedit. Aztán fogták a mesterséges emberi riboszómát, és az RNS-t, szépen betáplálták a riboszómába mint egy lyukszalagot, és legyártatták vele az RNS-ben kódolt fehérjét, amit aztán kimutattak vegyileg, hogy tényleg ott van.

Namármost

egy mesterséges vírus az emberi riboszómához úgy viszonyul, mint görkorcsolya az űrsiklóhoz.

Úgyhogy ha valaki rendel egy gépet, gyárthatja tucatjával a különféle halálos vírusokat, és eregetheti rá az emberiségre.

Csoda hogy eddig egy barom se tette meg.

14. relatív
2016. 01. 05. 16:01

Még (?) !

15. 4elefánt
2016. 01. 05. 17:11

Akkor ezt még nem is verik nagydobra: Egy kivételével visszavont az USA a teljes anyahajóflottát a bázisára, egy kivételével.
Az elemzők a feltételezések között az orosz légierő elektronikus zavaró repülői indokolhatják, mivel a kísérőflották elhárítórendszerét megtudják bénítani!

16. napos
2016. 01. 05. 17:13

Az utóbbi 20 évben nagyon keveset lehet tudni a biológiai fegyverekröl, valahogy a liberális sajtónak úgy látszik elvették a híradáshoz füzödö szabadságát.
Korábban ment a müsor az antrax meg hasonlö rémségekröl, a genom projekt indítása óta síri csend. A hullaszag csak késöbb jön.

17. relatív
2016. 01. 05. 17:29

Kedves ZorróAszter, az emberiséget - szerintem - legutóbb a szovjet Oroszország, most pedig Oroszország védi meg az Armageddontól.

A ' nyugati ' hatalmaktól a hitleri Németország ma IS létezne. Csak a félelem, hogy egész Európa szovjet lesz ébresztette rá őket, hogy mégis csak lépniük kell, ha húzódozva IS.

A visszacsapástól való félelem ad még némi reményt a világ bekebelezése ellen.

18. ZorróAszter (szerkesztő)
2016. 01. 05. 17:33

14. relatív
2016. 01. 05. 16:01

"Még (?) !"

Szerintem észre vettük volna, ha valaki próbálkozik. Állami támogatás és kísérleti alanyok nélkül csak az van, hogy legyárt egyet, vagy huszat, de nagyon különbözőt, és elereszti.

De szerintem ezt észre vették volna.

Hogy állami laborokban mi folyhat, abba jobb nem is belegondolni.

19. ZorróAszter (szerkesztő)
2016. 01. 05. 17:41

16. napos
2016. 01. 05. 17:13

Humvammán az antrax

Itt már olyanok lehetnek, mármint vírusok, de akár teljesen mesterséges baktériumok is, amikhez képest a lepra vagy a fekete himlő közönséges náthabaci.

A genom project csak akkor lehetne veszélyes, ha találnának embertípusra netán népre jellemző genetikai kódot, amire retrovirus uszítható. De szerintem ahhoz kevés a minta, hogy ezt megtehessék.

Azt, hogy hogyan lehet retrovírussal egy adott kódú embert megfertőzni, azt sosem értettem. De nem is magyarázták el szerintem sehol rendesen.

Olyat láttam, ami például nem épült be a DNS-be, hanem oldalt az egyik spirálból merőlegesen kiállt a vírus DNS-e, de ettől még nem értem a dolgot.

20. ZorróAszter (szerkesztő)
2016. 01. 05. 17:44

15. 4elefánt
2016. 01. 05. 17:11

Jó-jó! De a kérdés az, hogy vitték-e a repcsiket is, vagy azok ott dekkolnak valahol Szaud-Arábiában?

És melyik maradt a térségben? Csak nem épp a Ronald Reagan?

Pedig csak behasaltam példának.

Nagy vicc lenne, ha pont az.

21. ZorróAszter (szerkesztő)
2016. 01. 05. 17:47

17. relatív
2016. 01. 05. 17:29

Szerintem a múltkor is mondtam Neked, hogy nekem valahogy Putyin nem tetszik.

Tök hirtelen haragú és meggondolatlan. És nagyobb hatalom van a kezében mint akár Sztálinnak.

A dolog nem lenne rossz taktikának, mert az ilyen pacákoktól félnek.

De én meg attól félek, hogy Putyin nem megjátssza, hanem tényleg hirtelen haragú és meggondolatlan.

22. napos
2016. 01. 05. 18:22

19. ZorróAszter (szerkesztő)
2016. 01. 05. 17:41
Én csak azt tudom, hogy óriási mértékü a civil kutatás.
A katonai sem lehet elmaradott.

23. pietnik
2016. 01. 05. 18:31

12-re!
Aszter,kérem!!
Ha személy szerint nem is ugyanazok,de az ilyen" barátságnak" rettenetes nagy a tábora!!

24. pietnik
2016. 01. 05. 18:54

Én nem tartom Putyint meggondolatlanak!
Ráadásul diktátornak sem!
Oroszo. jelenlegi vezetése egy kidolgozott ,azonos elven működő,összetartó csapat,óriási háttérrel!
Gondoljunk csak bele,hogy Gorbacsov engedékeny ,kiegyezésre törekvő politikája után Jelcin "kocsmája" mennyire lezüllött,és mennyire nyugati befolyásolás alá került!Aztán Putyin hatalomra kerülése után úgy gondolták,hogy Már Oo.kész fel lehet darabolni,egyre-másra jöttek létre Oo.-ban a a nyugati érdekeltségű vállalatok,a cionista vezérekkel együtt!
Nem véletlen,hogy pl.Hodorkovszkíj börtönbe került(hogy koncepciós,vagy nem koncepciós per útján) a három templomos ribanc énekes is,aztán nukleáris mérerggel sokan mások külföldön!És nem véletlen a mostanára "előkerült" modern haditechnika, az ukrán "szakadárok" támogatása,a nyilt katonai fenye....na,jó...figyelmeztetés,hadbalépés Szíriában,kemény diplomácia Töröko.és Izraellel szemben!
Ezek mind előre kiszámított lépések voltak szerintem,nem a levegőbe való kapkodás!
Ha az lett volna,akkor már az ukik nem ukik,hanem Donbasszi Köztársaság!(majd lesz!!)
Ennek egy nagy oka van,hogy ez így alakult!
A Brezinsky doktrina!Ez 79-ben keletkezett,de nem B. eredeti ötlete,mert ezt már Napoleon is akarta,meg Hitler is,,de mára világos teljesen,hogy miért!
A kapitalista világ már régen fel akarja osztani Oo.-t.Ez az oprszág egymaga több ásványkinccsel rendelkezik,mint a világ összes országa együttvéve.Naná,hogy fáj a foguk rá a kapitalistáknak!Ezért támadott Rommel az Afrika Corps-sal,ezért nyomult Hitler a Kaukázus,és Sztálingrád felé!Ezért kutakodott Iránban,és a Pamirban a hitleri árjakutatás stb.
Még meg merem kockáztatni,hogy Katyn is ezért került napvilágra,akarom mondani kivitelezésre!A lengyelek,ismerve a németek tervét,ajánlkoztak Hitlernél ennek a tervnek a kivitelezésére,de H.-nek más tervei voltak,feldobta a lengyeleket a SzU-nak,aminek a katyni közös akció lett a vége(szerintem inkább német,de semmi sem lehetetlen!!)
Szóval,annyit még ehhez a "tervhez",hogy a dzsihádisták már Afganisztánban vannak,a tálibokat meg az oroszok támogatják fegyverrel az amikkal szemben!(Afganisztán Iránon keresztül a kapu Középföldére!
Szóval,van mit kutakodni emögött,és nem utolsó sorban keményen védeni az orosz érdekeket-Oroszország határán!
Nem véletlen,hogy Putyin nem kívánatos,Oo.-ra veszélyes,idejét múlt szervezetnek nyilvánította ..a NATO-t!!
És ha mindez agyalás is,de az biztos,hogy ha Putyin nem gondolkodott volna ,már szép atomgomba felhők árnyékában..... sülnénk!!!

25. 4elefánt
2016. 01. 05. 19:22

26. relatív
2016. 01. 05. 20:01

Kedves ZorróAszter, hogy ki kit tart szimpatikusnak, vagy " nem tetszik " (?) ugyanaz a személy, politikus ( vagy egyáltalán egy ' hölgy ' ) az magánügy, attól még igazán kedvezően lehet véleményt cserélni.

A mai Oroszország -szerintem - egy olyan ellensúlyt képez a vezetője politikájának 'köszönhetően', hogy még sok jelentős nyugati politikai erő ( személy ) IS parolázik, elismeri, így válhat szimpivé.

Ha kapkodó lenne - szerintem - akkor már több alkalommal ( ... Ukrán helyzet, lelőtt repülő, stb...) lett volna erre indoka, de épp ellenkezően, mind beszédei (... ENSZ - ben... ), mind döntései nem erre utalnak.

Félelmem éppen a nagyon egypólusú erő esetében erősödne, a nyugati propagandával éppen ellenkezően nem mutat terjeszkedési ( a mindenkitől elvárható saját érdekének védelme kivételével ) hajlamot, mint sok ismert más hatalom esetén azt világszerte láthatjuk.

27. ZorróAszter (szerkesztő)
2016. 01. 05. 20:28

22. napos
2016. 01. 05. 18:22

Igen. Én is amondó vagyok. Ez amit mondtam, ez 2005 körül lehetett. Ezelőtt volt az első mesterséges gyermekbénulás vírus előállítása. De ezek nem katonai kísérletek voltak.

Rossz belegondolni, hogy a katonai víruskutatás milyen szörnyeket teremthetett.

Én az orvosi kutatások és eszközök esetleges terrorista kézbe kerüléséről beszéltem.

Lassan ezt a masinát interneten is meg lehet rendelni hazaszállítással.

28. ZorróAszter (szerkesztő)
2016. 01. 05. 20:51

Kedves Pietnik és Relatív!

Déjá vu érzésem van, hogy ezt már ilyen felállásban hasonlóképpen megbeszéltük.

Szerintem a múltkor mondtam példákat is. Az első még leningrádi polgármester helyettesi vagy közbiztonsági helyettesi korából, mikor hirtelen azt mondta, hogy minden lelőtt rendőr után tíz bűnözőt kell agyonlőni. Aztán mikor rájött, hogy mit mondott, akkor zavartan hozzátette, hogy persze csak a törvényesség betartásával.

Aztán egy gyárbezárások leállításánál ahogy a gyárosokkal viselkedett.

Szóval a lényeg:

Oroszország nem a Szovjetunió

Putyin kezében nagyobb hatalom van, mint Sztálin kezében

A mai orosz rendszer már-már egy puha Mussolini-rendszerre emlékeztet de sokkal, nagyságrendekkel nagyobb katonai potenciállal

Ezt az ázsiai Balkán dolgot sem egészen értem.

Mi lenne az konkrétan? Ami az oroszoknak jobban fáj mint az amiknak?

Ahnenerbe: én ilyesmiről nem hallottam. A kutatók ismertek. Nem voltak közöttük szerintem ilyen szakemberek. És az útjuk se sugallja, hogy ilyesmivel foglalkoztak volna.

Méricskélték a mongol származású tibetiek fejét hogy milyen szépen hasonlítanak az árjákra, meg horogkeresztes zászlókat csereberéltek, de ennyi volt az egész.

Egy röhej.

Persze akkor senki se mert röhögni.

29. ZorróAszter (szerkesztő)
2016. 01. 05. 20:54

25. 4elefánt
2016. 01. 05. 19:22

Elolvastam, de nem tudom hova tenni.

Kicsit orosz dicsekvésnek érzem tartalom nélkül.

Ha igaz, én nem értem.

Ez nem erőkoncentrálás vagy erő fitogtatás, hanem inkább bizalomkeltés.

Persze csak ha ott vannak a repülők is rajtuk, és nem mondjuk szétszórva a Közel-Keleten.

30. ZorróAszter (szerkesztő)
2016. 01. 05. 20:57

26. relatív
2016. 01. 05. 20:01

Ja még!

Én nem mondom, hogy az egypólusú világ jobb lenne. Csak azt, hogy jobb lenne, ha Oroszország élén egy megfontoltabb vezető állna. Vagy legalább ne lenne ekkora hatalom egy kézben.

31. relatív
2016. 01. 05. 21:50

Kedves ZorróAszter, OK !

A korábbi írásaidból arra következtettem ( az illetőről nem tudom ismereteid mennyire hitelesek ... ) jó érzékű, emberismerő vagy, lehet hogy igazad vagyon kétségeid tekintetében...?

Remélem nem igazolódik !

32. napos
2016. 01. 05. 22:05

27. ZorróAszter (szerkesztő)
2016. 01. 05. 20:28
Azt én értem.
Én is a terroristáktól félek. De leginkább azoktól az állami terroristáktól, akik eleve szervezik a kutatásokat.

33. ZorróAszter (szerkesztő)
2016. 01. 06. 1:06

Kedves Relatív!

Én is remélem, hogy tévedek.

Végülis az emberek megváltozhatnak. Főleg ha felismerik a hibájukat, és ezek tudatában jobban ügyelhetnek a kontrollra.

34. ZorróAszter (szerkesztő)
2016. 01. 06. 1:08

32. napos
2016. 01. 05. 22:05

A retrovírus témát? Szerencsés ember. Én nem.

Sajna ebben a témában (állam) én lehet hogy gyanútlanabb vagyok mint kéne. Nem tudom, az államok mit terveznek és mit végeznek ebben a témában.

Írja meg véleményét, kérdéseit!

Ez egy mentés. A cikk jelenleg ITT kommenthető »»»»

(A kommentek ide némi késéssel kerülnek át onnan)

Címkefelhő

@hm belfold @hm kulfold @hm kult @hm tech 1919 1956 20111023 2012 12 21 24 óra 56 A hetedik pecsét A természetfilozófia matematikai alapjai Ádám és Éva Adolf Hitler Albert Einstein Aljanépek Alkotmány állatok Alma Álmos álom általános alvási bénultság alvási paralízis Amerikai Népszava Anders Anton Pavlovics Csehov apokríf árják Árpád Atlanti charta ÁVH ÁVÓ Az Élet Értelme Az ember aki túl keveset tudott Bacsó Péter baloldal baromarcú Bary József Bástya elvtárs Bástya elvtárs lánya Bayer Zsolt Bayer Zsolt Orgovány Biblia Bibó Bizánc Bornyi Sándor brainstorming Bristol buddhizmus büntetőeljárási törvény Casablanca cenzor cenzúra Chai Christine Lagarde Churchill Clark Ádám tér Clifton híd Csatáry László Csehov Csillag csuklyás hacker Csurka István De Sade Demokratikus Koalició díj DK Dörner György Durrington Elbert János elhárítás ellenforradalom elővigyázatossági megállapodás előzetes mentesség Eötvös Kollégium Etűdök gépzongorára evangélium évszakok fajelmélet Farkas Mihály Farkas Vladimír fasiszta fekete mise feuillant FIDESZ filozófia fizika Fodor András forradalom földönkívüli filozófusok Galambos Lajos Galaxis útikalauz stopposoknak Galileo Galilei Generalplan Ost genetikailag Gironde globalizáció Gólem Google Google Street View Gömbös Gyula gravitáció gumiló György Gyurcsány Ferenc Hádész Hádész háza hamis vád Hankiss Elemér Harunalrasid a NOLBLOG ESZE Határon túli magyarság Hazug cenzorok HCJD hitel Hmmmm Homérosz hónapok Horthy Miklós Hubble huszárvágás hülyék logikája Hűség színHáza idő IMF Ingmar Bergman irodalomtörténész Isaac Newton Isambard Kingdom Brunel István jakobinusok James Nasmyth Jane Birkin Jézus JOBBIK József Attila Kádár Káin és Ábel Káin gyermekei Kalászos Karancskeszi Katyn Kazár Birodalom Kazária kémbotrány kémkedés kémügy Képíró Sándor KériSzépen Kertész Ákos Kertész Mihály készenléti hitel kettős állampolgárság Kettős mérce KGB Koan kollégium kommunista kontraszelekció Kopácsi Sándor kormány Kövér László köztársasági elnök közgazdasági Köztársaság tér Kubatov Gábor Kun Béla Laborc Sándor Lator László Lázár János liberális liberálisok liberalizmus lincstörvény Ling doktor lipótmezei megnyitás lobogó lobogója logika Löw rabbi Lubjanka Lukács György Lukácsy Sándor Magyar magyar kártya Magyar Köztáraság zászlaja Magyar Köztársaság Magyar Nemzeti Szocialista Párt magyar zászló Magyarország magyarság Maja naptár Manci néni márki Matolcsi Matyica mazochizmus médiatörvény Mein Kampf Michael Curtiz Michelangelo Antonioni MIÉP Miniszterelnök mise MOSZAD mozi Mumus Munka Törvénykönyv Munka Törvénykönyve műfelháborodás műmagyar náci fajelmélet Nagy Imre Nagyítás Nagymama nagypolgárság Nauszikaa Negyedik Köztáraság Nemzeti Felszabadítási Front Nemzeti Hírközlési és Média Hatóság Nemzeti Valutaalap nemzetközi nagytőke Nemzetközi Valutaalap népbiztosok Newton niceai hitvallás niceai zsinat NKVD Nobel nyelvújítás nyelvújító Nyikita Mihalkov nyilas nyilasok Nyírő József nyugger Odüsszeia Odüsszeusz Orbán Orbán Viktor orvos orvos elvándorlás Pál apostol Palócföld Palócország Pap Ignác Parlament patkó Perry Mason Persona perspektíva Pesti srácok Péter Gábor Philosophiae Naturalis Principia Mathema Pi Pieter Bruegel Piros László plágium Platonov Quodlibet Rácz Kálmán Rákosi Rákosi Mátyás Raoul Wallenberg REM rémhír Rendőrség Roosevelt Schmitt Pál sci fi horror Semmelweis Egyetem Sibrik Miklós felüljáró Sigmund Freud Sikorski Soho Solymosi Eszter SS SS Great Britain Stonehenge Szabó Dezső szadizmus szakdolgozat Szálasi Ferenc Szamuely Tibor Szent Korona Szent Korona tan Szent Péter esernyője szeretet Szilvásy György Színről színre Szovjetunió Sztálin T4 program Tanácskormány Tanácsköztársaság Tanú tárgyalás Tarlós Tarlós István Tarski TASZ tél tengeri népek Tiszaeszlár tömegvonzás Trafó transzcendens Turán Turáni Átok Tükör által homályosan Új Munka Törvénykönyv Új Munka Törvénykönyve Új Színház unortodox untermensch übermensch ügyvéd űrtávcső vadászok a hóban Vátra védőügyvéd vérvád vérvád tagadók Veszprém Victor Laszlo Vietkong Vietnami Néphadsereg Viktor Viktor László vlágvége Vo Nguyen Giap Wass Albert Wenceslaus Hollar woodhenge Yankari zászló Zen Zentai Károly zéta Reticuli zuhanás zsidó népbiztosok