ZorróAszter
Mottó: Láttál-e már fa tetején jurtát, mit egy kurta nyelű lándzsa hegye fúrt át?

Nolblog Saját blogom Segítség

Feltöltök

blogolok videót képet hangot


Néhanapján sajnálni szoktam, hogy nem vagyok vallásos.


És őseimmel ellentétben babonás se vagyok.


De mostanság épp örülök neki.


Merthát ugyebár az egyházi legendárium szerint ez a Pápa az utolsó pápa. Közeleg Jézus visszajövetele. És cseppet se biztató, hogy a Pápa eléggé idős ember ugye.


Ahol meg ez a cirkusz folyik ma a Sötétség Hercege és katonái ellen, és akik ellen gyülekeznek a világ népei, az ugyebár alig két-háromszáz kilométerre van a híres-nevezetes Armageddontól. A bizonyos hegytől Megiddo közelében.


Az orosz gép általi mai légtérsértés meg mégközelebbi. A Golán-fennsík 100 kilométerre sincs Armageddontól.


Armageddon, Har Megiddo, azaz a Tábor hegy Megiddo mellett

Armageddon, Har Megiddo, azaz a Tábor hegy Megiddo mellett


A minapában pedig mintha már valami kínai repülőgéphordozó megjelenéséről is hallottam volna. Úgyhogy már minimum három-négy atomnagyhatalom van jelen a térségben.


Tehát a babonákban ugyan nem hiszek, de abban igen, hogy a világot évezredek óta kontraszelektíven tenyésztett idióták vezetik. És hatalmas csábítás az ilyeneknek, hogy bekerülhetnek a világtörténelembe - ha mással nem, hát akkor azzal, hogy ők indították be az Armageddont.


És cseppet se biztató, ahogy világszerte a tekintetek egyre elborultabb, zavarosabb színbe fordulnak, és a valóság megint az kezd lenni, amit az őrültek érdekükben állónak éreznek. És nem az, ami mindenki szemét verdesi.


Pont mint 100 éve.


Csakhogy akkoriban a srapneltől és legfeljebb a mustártól kellett tartani.



Atomháború?




Ezt írtam pár hónapja:

Meneküljünk! - A menekültügy és a nemzetközi nagytőke érdekei



2015. 11. 30.



További cikkek »»»»

Ne nézd a hozzászólások dátumát! Szólj hozzá bátran bármikor!

1
3 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Hozzászólások

Eddig 9 komment érkezett

1. relatív
2015. 12. 01. 13:02

Igen, kedves ZorroAszter az Armageddon manapság még két vezető hidegvére miatt nem következett be - mert ( egy-két nem említett kivételével ) a többiek mint a mérgezett egér, csak rossz döntések mentén igyekeznek -, de a tengerentúlon már lihegnek a héjják ( a mai vezetés pénzéből IS ! ) és egy helytelen választás esetén nem sok reményünk lehet.

Az látható, hogy a kapitalista rendszer utolsó időszakát éli, melynek a jelenlegi migráns hullám csak a szelét jelenti, de a mélyben erősen parázslik a kizsákmányoltak, tönkretett életűek harci kedve, ami nem sok jót ígér a gazdagodásukon manapság jól ellévőknek.

A világméretű átrendeződés pedig sajnos több vétlen embernek sem valami győzelmi mámora lesz, mert tudjuk, hogy mindig IS voltak akiket aztán hősökként, de nem élőként éltetett az emberiség....

2. ZorróAszter (szerkesztő)
2015. 12. 01. 13:15

Kedves Relatív!

Már aszittem senki se szól hozzá.

Nézegettem, ahogy lépked a számláló, meg néha valaki idepöttyintett egy tetsziket/nem tetsziket, de kommentár semmi.

Azt ugyan nem tudom, milyen hidegvérű vezetőkre gondolsz. De az izraeliek a tegnapi orosz légtérsértésre siettek bejelenteni, hogy semmiképpen sem fognak orosz gépre tüzelni.

Meghát pár hete volt egyeztetés az oroszok és az amerikaiak között, hogy milyen felismerő rendszert használjanak egymás gépének a megismerésére.

De azért a történések mégiscsak picinyt aggasztóak.

3. relatív
2015. 12. 01. 13:33

Kedves ZorróAszter, az aggódás - már az egyáltalán értelmezésre képes állampolgártól - szerintem IS indokolt, de a legnagyobb hatalmak vezetőinek még meglévő higgadtsága ( a másik Földrészen lévő eléggé nehéz helyzetben van, mert a konzervatív ellenzéke miatt nem nagyon van lehetősége egy békülékeny törekvésnek, már amennyire egyáltalán kapitalistáknál ez lehetséges lenne ) reményeket kelt, de egy konzervatív váltás a legfelsőbb helyen bizonytalanná tenné erősen a világot.

Látni ezt a minapi európai egyeztetés kimenetelén, melyen egy obligon kívüli - erős iszlámisága miatti törekvése ezen csak ront - országra bízták Európa jövőjét. Ha már annyira elrontották - szövetségükkel egyetemben - a Közel-Kelet lehetőségeit, még rá tettek egy alamuszi döntéssel.

Az igazi megoldást még csak nem IS keresik...

4. pietnik
2015. 12. 01. 13:52

Hát,ami azt illeti,nehéz is hozzászólni!Ha meg bólogatok,hogy igaza van,azt meg nem látja!
Na látja!!

5. ZorróAszter (szerkesztő)
2015. 12. 01. 14:12

4. pietnik
2015. 12. 01. 13:52

:o)

6. ZorróAszter (szerkesztő)
2015. 12. 01. 14:18

3. relatív
2015. 12. 01. 13:33

Mondjuk valóban már csak az hiányzik, hogy valamilyen kardcsörtető republikánus héjja pattanjon az elnöki székbe. Meg lennénk áldva vele.

7. pietnik
2015. 12. 01. 14:34

Sajnos ,hogy idióta,tehetetlen,hülye,agresszív,beképzelt,szolgai politikusaink olyan mértékben szaporodnak,hogy azt nem lehet a természetes utódlás számlájára írni!
Sem annak betudni,hogy idáig korcsosult a politikai állomány!Valami eredőnek kell lenni,mert ez nem születési,vagy jellemhiba,,és nem is elhatározás kérdése!
Valami meghatározó csordaszellem,,meg talán valami anyagi,és hatalmi részesedés, okkult hülyék számára,ami aztán egyenidiótát farag normálisnak mondható emberekből is!
Ahhoz,hogy valakinek ne legyen tudomása arról,hogy 120 centis magassággal nem lehet két méteresnek látszani,ahhoz valami ilyesmi kell,vagy az hogy a hülyék,a pofátlanok egymás vállára állnak,miközben mások tyúkszemét tapossák!,miközben aközös hülyeség,és rosszindulat valami védőbástyát von köréjük,amiből egy idő után ki sem lehet tekinteni,mert minek,úgyis az lesz,amit mesélnek nekünk!!

8. relatív
2015. 12. 01. 15:50

Szerintem ez az emberi hülyeség, ami elönti napjaink ismert ( és kevéssé ismert ) politikusait mind abból az emberileg érthető környezetből indokolható, mely megmételyezi napjainkat ( már az emberiségét ! )

Nevezetesen egy kapitalista szemlélet - és ide vezethető, vagy evvel magyarázható az a sok hülyeség melynek hátrányait élvezzük :)))) - az ami az emberekre olyan hatást jelent, ami csak a mások hátránya árán való előbbre-jutással kecsegteti azokat, akik jobban szeretnének élni !

Amíg a szocializáció baloldali attitűdje nem erősödik meg világszerte, addig ezek a hülyeségek fognak uralkodni !

Hogy mennyire így van az látszik a tuskóként (?!) működő politikusok a politikából való eltávolodása utáni megnyilatkozásaiból - rögtön normálisan látják a világ problémáit !

Ezért IS kell erősítenünk - a fentieket belátóknak - azt a vonalat, hogy csak más rendszer kereteiben lehet normális világot elképzelni. Erre vannak jól kidolgozott eszmék, csak a napi tartalommal - a fejlődésünk beépítésével - kell azokat megtölteni napjaink technikai kereteinek alkalmazásaként, .... azt hiszem ennyi lenne csak (!? ) a dolgunk !

9. ZorróAszter (szerkesztő)
2015. 12. 01. 16:48

Miért hülyék vezetik a világot?

Egyrészt mert akkor ez valami természeti csapásnak, kiküszöbölhetetlen természeti törvénynek tűnik, így kedvét veszti mindenki, hogy tegyen valamit. Nem beszélve az egyéb igazságtalanságokról.

Másrészt "Úúhh! Mi lehetnék én ott" alapon bizakodást kelt mikor meglátunk egy égbekiáltó barmot valamelyik bársonyszékben. Hisz akkor akár mi is vihetnénk valamire.

Harmadrészt ezek az emberek egész életükben mással se foglalkoznak, mint hogy hogyan, mi módon tolakodhatnának előre. Hogyan élhetnének és juthatnak előbbre mások munkájából. Így azok, akik nem ezzel foglalkoznak, hanem például dolgoznak, azok velük szemben elképesztő hátrányban vannak kontraszelektív véd és dacszövetség nélkül is.

Így aztán a világ urai zavartalanul uralkodhatnak. Ritkábban akarják kitaposni a belüket. És akkor is először ezeket találja meg a felbőszült nép.

Írja meg véleményét, kérdéseit!

Ez egy mentés. A cikk jelenleg ITT kommenthető »»»»

(A kommentek ide némi késéssel kerülnek át onnan)

Címkefelhő

@hm belfold @hm kulfold @hm kult @hm tech 1919 1956 20111023 2012 12 21 24 óra 56 A hetedik pecsét A természetfilozófia matematikai alapjai Ádám és Éva Adolf Hitler Albert Einstein Aljanépek Alkotmány állatok Alma Álmos álom általános alvási bénultság alvási paralízis Amerikai Népszava Anders Anton Pavlovics Csehov apokríf árják Árpád Atlanti charta ÁVH ÁVÓ Az Élet Értelme Az ember aki túl keveset tudott Bacsó Péter baloldal baromarcú Bary József Bástya elvtárs Bástya elvtárs lánya Bayer Zsolt Bayer Zsolt Orgovány Biblia Bibó Bizánc Bornyi Sándor brainstorming Bristol buddhizmus büntetőeljárási törvény Casablanca cenzor cenzúra Chai Christine Lagarde Churchill Clark Ádám tér Clifton híd Csatáry László Csehov Csillag csuklyás hacker Csurka István De Sade Demokratikus Koalició díj DK Dörner György Durrington Elbert János elhárítás ellenforradalom elővigyázatossági megállapodás előzetes mentesség Eötvös Kollégium Etűdök gépzongorára evangélium évszakok fajelmélet Farkas Mihály Farkas Vladimír fasiszta fekete mise feuillant FIDESZ filozófia fizika Fodor András forradalom földönkívüli filozófusok Galambos Lajos Galaxis útikalauz stopposoknak Galileo Galilei Generalplan Ost genetikailag Gironde globalizáció Gólem Google Google Street View Gömbös Gyula gravitáció gumiló György Gyurcsány Ferenc Hádész Hádész háza hamis vád Hankiss Elemér Harunalrasid a NOLBLOG ESZE Határon túli magyarság Hazug cenzorok HCJD hitel Hmmmm Homérosz hónapok Horthy Miklós Hubble huszárvágás hülyék logikája Hűség színHáza idő IMF Ingmar Bergman irodalomtörténész Isaac Newton Isambard Kingdom Brunel István jakobinusok James Nasmyth Jane Birkin Jézus JOBBIK József Attila Kádár Káin és Ábel Káin gyermekei Kalászos Karancskeszi Katyn Kazár Birodalom Kazária kémbotrány kémkedés kémügy Képíró Sándor KériSzépen Kertész Ákos Kertész Mihály készenléti hitel kettős állampolgárság Kettős mérce KGB Koan kollégium kommunista kontraszelekció Kopácsi Sándor kormány Kövér László köztársasági elnök közgazdasági Köztársaság tér Kubatov Gábor Kun Béla Laborc Sándor Lator László Lázár János liberális liberálisok liberalizmus lincstörvény Ling doktor lipótmezei megnyitás lobogó lobogója logika Löw rabbi Lubjanka Lukács György Lukácsy Sándor Magyar magyar kártya Magyar Köztáraság zászlaja Magyar Köztársaság Magyar Nemzeti Szocialista Párt magyar zászló Magyarország magyarság Maja naptár Manci néni márki Matolcsi Matyica mazochizmus médiatörvény Mein Kampf Michael Curtiz Michelangelo Antonioni MIÉP Miniszterelnök mise MOSZAD mozi Mumus Munka Törvénykönyv Munka Törvénykönyve műfelháborodás műmagyar náci fajelmélet Nagy Imre Nagyítás Nagymama nagypolgárság Nauszikaa Negyedik Köztáraság Nemzeti Felszabadítási Front Nemzeti Hírközlési és Média Hatóság Nemzeti Valutaalap nemzetközi nagytőke Nemzetközi Valutaalap népbiztosok Newton niceai hitvallás niceai zsinat NKVD Nobel nyelvújítás nyelvújító Nyikita Mihalkov nyilas nyilasok Nyírő József nyugger Odüsszeia Odüsszeusz Orbán Orbán Viktor orvos orvos elvándorlás Pál apostol Palócföld Palócország Pap Ignác Parlament patkó Perry Mason Persona perspektíva Pesti srácok Péter Gábor Philosophiae Naturalis Principia Mathema Pi Pieter Bruegel Piros László plágium Platonov Quodlibet Rácz Kálmán Rákosi Rákosi Mátyás Raoul Wallenberg REM rémhír Rendőrség Roosevelt Schmitt Pál sci fi horror Semmelweis Egyetem Sibrik Miklós felüljáró Sigmund Freud Sikorski Soho Solymosi Eszter SS SS Great Britain Stonehenge Szabó Dezső szadizmus szakdolgozat Szálasi Ferenc Szamuely Tibor Szent Korona Szent Korona tan Szent Péter esernyője szeretet Szilvásy György Színről színre Szovjetunió Sztálin T4 program Tanácskormány Tanácsköztársaság Tanú tárgyalás Tarlós Tarlós István Tarski TASZ tél tengeri népek Tiszaeszlár tömegvonzás Trafó transzcendens Turán Turáni Átok Tükör által homályosan Új Munka Törvénykönyv Új Munka Törvénykönyve Új Színház unortodox untermensch übermensch ügyvéd űrtávcső vadászok a hóban Vátra védőügyvéd vérvád vérvád tagadók Veszprém Victor Laszlo Vietkong Vietnami Néphadsereg Viktor Viktor László vlágvége Vo Nguyen Giap Wass Albert Wenceslaus Hollar woodhenge Yankari zászló Zen Zentai Károly zéta Reticuli zuhanás zsidó népbiztosok