ZorróAszter
Mottó: Láttál-e már fa tetején jurtát, mit egy kurta nyelű lándzsa hegye fúrt át?

Nolblog Saját blogom Segítség

Feltöltök

blogolok videót képet hangot

avagy Így írtok Ti! Ámde kinek írunk mi?


Vannak irgalmatlan nagy marhák, akik azt hiszik, van bármi jelentősége annak, hogy pár tízezer blogger miket firkálgat a vakvilághálóba.


Különösen jókat szoktam röhögni azokon, akik naív együgyűségükben még véleményformáló-nak is képzelik magukat. Órákig szoktam röhögni szegény Radikális Radics olvtársunkon is emiatt.


Ezek a naiv lelket képzelik azt, hogy ha jól tanulnak és szorgalmasak, sokra vihetik az életben. Vagy hogy az elit a kiválóságai szárnyán emelkedett a pórnép fölibé. És pusztán optikai csalódás, ha politikai, gazdasági, szellemi és kapcsolódó honi elitünk (egyébként a nagybüdös nyugati is) a közönséges idióták gyülekezetének tűnik. Akik a legnagyobb szellemi energiákat leginkábbcsak abba fektetik, hogyan tarthatnak távol mindenkit a húsosfazéktól, aki valahogy lebukik, elszólja magát olyasmivel, amiből kiderül, hogy az IQ-ja esetleg 40-nél is magasabb.



Egy-két nappal azután, hogy Bróker trükk című bejegyzésemben megpedzegettem (március 25. !), hogy esetleg fel lehetne vetni, hogy fizettek-e sikerdíjat a brókerházak azoknak, akik méltóztattak a köz pénzeit náluk elhelyezni, az ATV műsorában Kálmán Olgánál az Egyenes Beszéd-ben fel is vetette valamelyik szakértő.


(Mitől is Egyenes Beszéd” a címe? Talán mert az Össznépi Szarkenegetés” ma még fájóan őszintének tűnne?)


Kálmán Olga beszélgetése Tóbiás József MSZP elnökkel az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Tóbiás József szóba hozza a jutalék kérdését. De többé fel nem merülhet.
(A 7. perc után.)
http://www.atv.hu/videok/video-20150327-tobias-orban-soha-tobbe-nem-veheti-szajara-a-kisembereket


Úgy tűnik, szóltak nekik, hogy ilyen kérdéseket NEM TESZÜNK FEL.


Azóta nem is teszi fel senki.


Aztán itten van ama másik költői kérdésem, hogy az az aprócska jel, hogy egyes állami szervek kötvény helyett készpénzt kaptak vissza, nem arra utal-é esetleg, hogy a brókerház a kötvényvásárlásra betett összegeket nyilván az állami pénzek kezelőinek a beleegyezésével közös saját zsebre forgatták, a kincstárba pedig csak a kis kockázatnak megfelelő legális, szerény hozam folyt be, holott az állami pénzt nagy hozamot hozó ám kockázatos műveletekben fialtatták. Saját KÖZÖS zsebre.


Nos pár nap múlva a Pesti Srácok.hu blogoldalán, a Tutiblogban egyik hivatásos újságírójuk valahogy óvatlanul mégis óvatosan megpendítette,

ám azóta ebben is SŰRŰKUSSSSS!!!! vagyon.


2015 április 2.!

Tutiblog - Forgalomképtelen részvények
http://tutiblog.com/forgalomkeptelen-reszvenyek/

Node térjünk el ettől a túlzott formális okoskodástól, és csevegjünk egy kicsit érdekesebb pletykákról, meg ilyen dolgokról. Még a celebügyi rovat előtt előjönnék egy kis mendemondával, szóbeszéddel: azt csiripelték a városi verebek, hogy egyes állami vezérek hatalmas állami pénzeket parkoltatnak brókerházak számláin, és annak a kamatait pedig magáncélra veszik fel.


Havaséktól is csak a Pesti Srácok.hu felemegetése futja, pedig ők állítólag szintúgy hivatásos újságírók:


2015 április 4.!

HAVAS a pályán - 2. rész 7:20-tól
http://www.atv.hu/videok/video-20150404-havas-a-palyan-2-resz-2015-04-04


Ámde 11:20-nál Zamecsnik Péter ügyvéd úr belecsap a lecsóba. Alig tudják beléfojtani a szót.


Úgy látszik, az újságírók, politikusok megkapták az ukázt, az ügyvédeknek elfelejtették átadni:

De nem ez a baj. Ez még azt mondom, úgy-ahogy rendben van. Hát rendben van, hm-hm-hm. De ha az a pénz fial - mert hiszen azért van egy brókercégnél, hogy fialjon - akkor a haszon megjelent az államnál, vagy nem? Ad absurdum ha volt haszon - ezt én nem tudom - annak az állami cégnél, vagy államhoz tartozó költségvetési szervnél vagy alátartozó intézménynél a könyvekben meg kéne jelenni, mert ha nem jelenik meg, akkor alapos a gyanú, hogy - máshol van.


Huth Gergely OKNYOMOZÓ ÚJSÁGÍRÓ (Pesti Srácok.hu !) érdekesen pattintja le a forrást firtató kérdést a korábban idézett beolvasott cikkre. Nem emlékszik. Talán valami régebbi brókerügyről vagy átvett cikkről lehet szó.


Namég egy kis bátor baloldali sajtó jutalékügyben:

Veress Jenő (Népszava) - Kié az ország jutaléka?

http://nepszava.hu/cikk/1053034-kie-az-orszag-jutaleka






És vajon miért ígértek teljes kártalanítást Questor ügyben úgy, mint ahogy eddig senkinek?


Mert ha nem megkönnyebbült vagy legalábbis reménykedő károsultak várnának a kifizetésekre, akkor a feldühödött emberek esetleg megkérdeznék, hogy mik is folytak a Questorban kormánytagok részvételével.


De úgy tűnik, mostanra már minden nyom el lett tüntetve.


És immár mindenki szája befogva.




Mikor ébredünk fel végre a bolondgomba álomból? Itt nincs semmiféle demokrácia, se sajtószabadság, se pártok.


És nem is voltak soha.


Itt mindenki egy zsebben van, és úgy táncol ahogy fütyülnek neki, ha előkapják őket abból a bizonyos egy zsebből.




Így vajon ki fogja elkergetni ezt az enyveskezű tolvajcsordát a nemzetközi nagytőke ellenében?


2015. 08. 06.



További cikkek »»»»

Ne nézd a hozzászólások dátumát! Szólj hozzá bátran bármikor!


Kapcsolódó bejegyzés:

Bróker trükk (2015. március 25.)

Quaestor számtan hülyegyerekeknek

1
2 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Hozzászólások

Eddig 19 komment érkezett

1. Kokó
2015. 08. 06. 13:46

'Aszter kérem?
Van önnek kocsija...?
És létrája.......???

2. ZorróAszter (szerkesztő)
2015. 08. 06. 13:50

Kedves Kokó!

Először azt akartam mondani, Ön mindig olyan rejtélyes.

De közben leesett, mire céloz :o)

3. Kokó
2015. 08. 06. 14:55

:-)))

4. ZorróAszter (szerkesztő)
2015. 08. 06. 15:45

Apropó Egyenes Beszéd és szakértő:

Brückner Gergely (Figyelő) az ATV Egyenes Beszéd című műsorában
www.atv.hu/videok/video-20150327-bruckner-gergely

Tud valaki valamit arról, hogy kinyitották-e Brückner Gergely (Figyelő) közjegyzőnél letétbe helyezett borítékját azóta?

Mert én biza erről nem hallottam semmit.

Pedig ennek már lassan majd féléve.

5. Quick
2015. 08. 06. 17:39

Zorro, kérem!

Miért arról hallott, hogy a deviza hitel károsultjai közül bárki is kapott volna vissza pénzt a bátmelyik banktól? Mínuszt viszont látom kapott - úgy, hogy se létra, se autókázás... Vigyázzon nekem magára!

Hogy ki fogja ezeket elkergetn - azt nem tudom, de azt igen, hogy mi már biztos nem... A kergetés sok sok évig eltart majd, s még el sem kezdték...

6. ZorróAszter (szerkesztő)
2015. 08. 06. 17:53

Kedves Quick!

Dehát ez mégiscsak teljesen más!

Hát itt megint világosan látszik, hogy OLDALTÓL FÜGGETLENÜL a politika, a sajtó egyöntetűen tereli el a figyelmet erről a két kérdésről:

1. kapott-e valaki jutalékot azért, mert a Quaestornál helyezte el a közpénzt?
2. fialtatták-e a közpénzt saját zsebre a politikusok a Quaestornál?

Testületileg, oldaltól függetlenül.

A FIDESZ, az MSZP, a DK, az összes többi egészen a nyilasokig.

És a sajtójuk a Magyar Nemzettől a Népszabin, Népszaván keresztül a kuruc.info-ig.

7. ZorróAszter (szerkesztő)
2015. 08. 06. 17:55

Lukat beszélnek a hasunkba, csakhogy közben ez a két kérdés fel se merülhessen.

8. ZorróAszter (szerkesztő)
2015. 08. 06. 18:01

Ez megint olyan, mint Welsz Tamás öngyilkossága.

Hazudozik a sajtó TELJES köre, hogy mi az a nátrium pentotál.

Csakhogy nehogy valaki megnézze a wikipédián, és megkérdezze, hogy mióta szokás a rendőrség orra előtt pont igazságszérummal öngyilkosságot elkövetni.

9. Quick
2015. 08. 06. 18:15

Zorro, kérem!

Nem mondanám, hogy a bróker ügy annyira más lenne, mint a devizahitelezés volt... Csak magasabb szinten játszották... még az eszközök is hasonlóak voltak... Mit gondol a deviza hitelezést ellenörző szervezetek tagjai közül hányan vettek és mennyi ingatlant?

10. ZorróAszter (szerkesztő)
2015. 08. 06. 18:30

Kedves Quick!

Ez nemcsak tengerszint feletti magasság kérdése.

Itt arról a gyanúról igyekeznek elterelni a figyelmet, hogy egyesek testületileg saját zsebre forgatták a közpénzt.

Ráadásul amiattl, hogy ebben MINDENKI kollaborál, felmerül a kérdés, hogy nem az egész politika puszta színjáték?

És mondjuk a FIDESZ azért leválthatatlan, mert mindenkinek megmondták, hogy most FIDESZ éra van?

Tehát például a baloldali pártok valójában nem hülyék, hanem csak alibiből ellenzékeskednek, ellenkeznek, jól kiszámított módon, nehogy az ukázzal szemben véletlenül is megszerezzék a hatalmat?

11. Kokó
2015. 08. 06. 19:07

'Aszter kérem, ez a "hatalomleadás" mint konszenzus, nekem is megfordult a fejemben, talán valahol említettem is...
Ha jól meggondoljuk, ezek a "számonkéréstüzijátékok" mindig hamvában holtak, már kezdetekkor is...
a Globex, a Postabank, (akinél az akkori potentátok VIP hiteleket kaptak, /pl. Békesi ex pénzügym./
"Elévültek" székházügyek, Gyurcsányügyek, olajügyek, ügynökügyek stb...

12. ZorróAszter (szerkesztő)
2015. 08. 06. 19:33

Igen. Csak ez a mérték viszont már ijesztő.

Mert ez a mérték azt jelzi, hogy a jónép valójában immár teljesen be van kerítve.

És ezáltal gúzsbakötve.

Mert mostmár abban se bízhat, ha valaki vadiúj megjelenik, mert lehet, hogy az is csak egy újabb szereplő a bábszínházban.

13. ZorróAszter (szerkesztő)
2015. 08. 06. 19:41

Nékem már ez a 2014-es választás is roppant gyanús volt.

A nyomát se láttam még ennyi lelkes FIDESZ szavazónak se.

És eddig azt mondogattam, hogy nem lehetett csalás, merthát ott voltak a pártok képviselői a választási bizottságokban.

Dehát kik voltak ezek?

Azon morfondíroztam, hogy miért akart egy nőci beterelni a német önkormányzati választás szavazóhelységébe.

Igaz hogy tisztafajú árja északi típus vagyok, mint Stirlitz, de nincs a homlokomra tetoválva a nevem.

Akkor honnan vette, hogy akár oda is mehetnék? Még sose voltam.

Ráadásul tudtam, hogy az én szavazóhelységem az épület legvégén van, úgyhogy nem is bizonytalankodtam.

A dolog csak később jutott eszembe, de elhessegettem.

14. Cuba Libre c.C.
2015. 08. 06. 21:30

Kedves ZorróAszter !

Mit lehet erre mondani: valószínűleg teljesen igaza van. Csak azért írtam a valószínűleget, mert konkréten nem tudjuk, viszont szinte semmi más sem meggyőzőbb ennél. Ahogy a helyzet kinéz, mintha valóban semmilyen ellenzék sem lenne, még a Jobbik sem. Tulajdonképpen nincs semmi, csak pár "civil" aktívkodk menekültügyben, de ezen kívül említésre méltó dolog valóban nincs. Még az EU is jóképet vág mindenhez, eg szavuk nincs a kerítéshe sem, pedig itt minden liberális a 2015-ös Sztálingrádnak tekinti. Ez tényleg érdekes.
A legérdekesebb az, hogy még Gyurcsány Ferenc is úgy viselkedik mint aki hosszabb távon sem számol kormányváltással.
Jó ez a cikk, látszik azon is, hogy egyik elfogult oldal sem tud ellenérvet hozni.

15. ZorróAszter (szerkesztő)
2015. 08. 06. 21:37

Kedves Cuba Libre!

Tényleg tök érdekes, ahogy megy a számláló, és szinte senki se szól hozzá.

Ami külön érdekes viszont, hogy hogyan találnak ide a facebookról?

Volt olyan bejegyzésem korábban, ami majdnem 100 likeot kapott, holott akkor még facebook accountom se volt. Úgyhogy azt végképp nem értettem.


És igen. Valójában legszívesebben én sem néznék szembe a saját végkövetkeztetéseimmel.

16. Cuba Libre c.C.
2015. 08. 06. 22:19

15.kedves ZorróAszter !

A FB-hoz nem tudok hozzászólni, mert én nem vagyok fenn és nem is tervezem, de lehet, hogy valaki feltette a linket és ot olvassák...ha van ilyen.
Másrészt Huth Gergely fenomenális ! Elképzelni nem tudok egy szakembert, aki ilyen fajsúlyos kérdésben ír valamit és nem emlékszik rá . Ez tényleg nevetséges, ezt csak sokszoros analfabéták hiszik el...talán.
Mivel két éve megint nem nézek tv-t, csak nagy ritkán, Kálmán Olgát csak két netes vudeóból ismerem, az egyikben a Kétfarkú Kutya Párt "elnökét" kérdezte, a másikban Tarlós István mondott olyasmiket, amiért érdemes tévézni...:-)
Amít ír, az igaz, de nekem Kálmán Olga továbbra sem egy Oriana Fallaci és aki ennyi ideig kitart egy szekta-adónál, annál valami egyébként sem stimmel. udjuk kinek a leányvállalata az ATV, de kinek a leányvállalata a Hit Gyülekezete ?
Persze ez is csak azért érdekes most, hogy ezek szerint ez a kérdés még ilyen visznylatan is tabu. Pedig ha valahol, józan fontolgatás alapján éppen ott kellene a leghangosabban beszélni róla.
Szóval tényleg az lehet, amit ír.

17. Quick
2015. 08. 06. 22:34

Zorro, kérem!

Na, ez a nagyon érdekes, hogy szalad a számláló és nem jönnek a hozzászólások... olykor a hallgatás nagyon beszédes...
...ami az FB-t illeti vannak olvtársak akik a jó írásokar szívesen megosztják a saját FB oldalukon... :)

Ezt a láthatatlan színjátékot a legnehezebb láthatóvá tenni, sok áldozattal jár, bele is buktak, nem is kevesen...

18. ZorróAszter (szerkesztő)
2015. 08. 06. 23:12

Kedves Cuba Libre!

Önmagában nem is a Gyülivel van baj.

Bár bevallom, azért leesne az állam, ha egyszer Kálmán Olgát is ott látnám a Vidám Vasárnapon az első sorban. :o)

Hanem inkább az, hogy a liberálisok szép lassan bekebeleztek minden médiumot, amit a FIDESZ meghagyott, és ráütötték a bélyeget, hogy ez az un. baloldali média.

És ezt eleinte irgalmatlanul sok baloldali beszopta, és véleményként elkezdte azt szajkózni, amit ott hallott, mint "echte baloldali", valójában liberális véleményt.

Közben persze sokan rájöttek, hogy itt azért valami nem kóser, és egyre többen hagyták ott ezeket a médiákat a Népszabitól az ATV-ig, és kapcsoltak át végleg Győzikére meg VV Lilla alfelére meg Don Alvarez Munyosz mexikói mágnás szerelmi életére meg ilyenekre.

De ennek súlyos következményei vannak globalice, az un. "baloldali" médiák fogyó nézettségében, a választásra kíváncsiak egyre apadó számában, az MSZP lerongyolódásában, stb. ...

Szóval ez túl nagy ár azért, hogy pár levitézlett liberális, akire liberális színekben már a saját macskája se szavazna, az még egy kis ideig bejusson így-úgy a Parlamentbe, Európa Parlamentbe, meg kitudjaméghová?

De legalább az látszana, hogy a dolognak van valami értelme legalább a liberálisok számára.

De a számok (választási eredmények, nézettségi adatok, látogatottság) meredeken zuhannak. És amiért romboltak, annak már a következő választásokon se lesz már semmi haszna, mert az összbaloldal amortizálódik le annyira, hogy már senki se kerül be, nemcsak a liberálisok, és a kutya nem olvassa/nézi őket, nemcsak a szocik, meg akik még maradhattak volna esetleg.

19. ZorróAszter (szerkesztő)
2015. 08. 06. 23:19

17. Quick
2015. 08. 06. 22:34

Szerintem nem nehéz láthatóvá tenni, merthát ezek ordítanak.

Kizárnak tartom, hogy nincs senki, aki mondjuk Welsz Tamás kapcsán tudná, hogy a nátrium pentotál igazságszérum.

És ne látná, hogy a média teljes palettája halandzsázik a dologról.

És ne tudná legalább saját magának feltenni a kérdést, hogy vajon ez miért van?

Írja meg véleményét, kérdéseit!

Ez egy mentés. A cikk jelenleg ITT kommenthető »»»»

(A kommentek ide némi késéssel kerülnek át onnan)

Címkefelhő

@hm belfold @hm kulfold @hm kult @hm tech 1919 1956 20111023 2012 12 21 24 óra 56 A hetedik pecsét A természetfilozófia matematikai alapjai Ádám és Éva Adolf Hitler Albert Einstein Aljanépek Alkotmány állatok Alma Álmos álom általános alvási bénultság alvási paralízis Amerikai Népszava Anders Anton Pavlovics Csehov apokríf árják Árpád Atlanti charta ÁVH ÁVÓ Az Élet Értelme Az ember aki túl keveset tudott Bacsó Péter baloldal baromarcú Bary József Bástya elvtárs Bástya elvtárs lánya Bayer Zsolt Bayer Zsolt Orgovány Biblia Bibó Bizánc Bornyi Sándor brainstorming Bristol buddhizmus büntetőeljárási törvény Casablanca cenzor cenzúra Chai Christine Lagarde Churchill Clark Ádám tér Clifton híd Csatáry László Csehov Csillag csuklyás hacker Csurka István De Sade Demokratikus Koalició díj DK Dörner György Durrington Elbert János elhárítás ellenforradalom elővigyázatossági megállapodás előzetes mentesség Eötvös Kollégium Etűdök gépzongorára evangélium évszakok fajelmélet Farkas Mihály Farkas Vladimír fasiszta fekete mise feuillant FIDESZ filozófia fizika Fodor András forradalom földönkívüli filozófusok Galambos Lajos Galaxis útikalauz stopposoknak Galileo Galilei Generalplan Ost genetikailag Gironde globalizáció Gólem Google Google Street View Gömbös Gyula gravitáció gumiló György Gyurcsány Ferenc Hádész Hádész háza hamis vád Hankiss Elemér Harunalrasid a NOLBLOG ESZE Határon túli magyarság Hazug cenzorok HCJD hitel Hmmmm Homérosz hónapok Horthy Miklós Hubble huszárvágás hülyék logikája Hűség színHáza idő IMF Ingmar Bergman irodalomtörténész Isaac Newton Isambard Kingdom Brunel István jakobinusok James Nasmyth Jane Birkin Jézus JOBBIK József Attila Kádár Káin és Ábel Káin gyermekei Kalászos Karancskeszi Katyn Kazár Birodalom Kazária kémbotrány kémkedés kémügy Képíró Sándor KériSzépen Kertész Ákos Kertész Mihály készenléti hitel kettős állampolgárság Kettős mérce KGB Koan kollégium kommunista kontraszelekció Kopácsi Sándor kormány Kövér László köztársasági elnök közgazdasági Köztársaság tér Kubatov Gábor Kun Béla Laborc Sándor Lator László Lázár János liberális liberálisok liberalizmus lincstörvény Ling doktor lipótmezei megnyitás lobogó lobogója logika Löw rabbi Lubjanka Lukács György Lukácsy Sándor Magyar magyar kártya Magyar Köztáraság zászlaja Magyar Köztársaság Magyar Nemzeti Szocialista Párt magyar zászló Magyarország magyarság Maja naptár Manci néni márki Matolcsi Matyica mazochizmus médiatörvény Mein Kampf Michael Curtiz Michelangelo Antonioni MIÉP Miniszterelnök mise MOSZAD mozi Mumus Munka Törvénykönyv Munka Törvénykönyve műfelháborodás műmagyar náci fajelmélet Nagy Imre Nagyítás Nagymama nagypolgárság Nauszikaa Negyedik Köztáraság Nemzeti Felszabadítási Front Nemzeti Hírközlési és Média Hatóság Nemzeti Valutaalap nemzetközi nagytőke Nemzetközi Valutaalap népbiztosok Newton niceai hitvallás niceai zsinat NKVD Nobel nyelvújítás nyelvújító Nyikita Mihalkov nyilas nyilasok Nyírő József nyugger Odüsszeia Odüsszeusz Orbán Orbán Viktor orvos orvos elvándorlás Pál apostol Palócföld Palócország Pap Ignác Parlament patkó Perry Mason Persona perspektíva Pesti srácok Péter Gábor Philosophiae Naturalis Principia Mathema Pi Pieter Bruegel Piros László plágium Platonov Quodlibet Rácz Kálmán Rákosi Rákosi Mátyás Raoul Wallenberg REM rémhír Rendőrség Roosevelt Schmitt Pál sci fi horror Semmelweis Egyetem Sibrik Miklós felüljáró Sigmund Freud Sikorski Soho Solymosi Eszter SS SS Great Britain Stonehenge Szabó Dezső szadizmus szakdolgozat Szálasi Ferenc Szamuely Tibor Szent Korona Szent Korona tan Szent Péter esernyője szeretet Szilvásy György Színről színre Szovjetunió Sztálin T4 program Tanácskormány Tanácsköztársaság Tanú tárgyalás Tarlós Tarlós István Tarski TASZ tél tengeri népek Tiszaeszlár tömegvonzás Trafó transzcendens Turán Turáni Átok Tükör által homályosan Új Munka Törvénykönyv Új Munka Törvénykönyve Új Színház unortodox untermensch übermensch ügyvéd űrtávcső vadászok a hóban Vátra védőügyvéd vérvád vérvád tagadók Veszprém Victor Laszlo Vietkong Vietnami Néphadsereg Viktor Viktor László vlágvége Vo Nguyen Giap Wass Albert Wenceslaus Hollar woodhenge Yankari zászló Zen Zentai Károly zéta Reticuli zuhanás zsidó népbiztosok