ZorróAszter
Mottó: Láttál-e már fa tetején jurtát, mit egy kurta nyelű lándzsa hegye fúrt át?

Nolblog Saját blogom Segítség

Feltöltök

blogolok videót képet hangot

Navégrehogy kifutott a kavitációs bejegyzésem. Így végre elbüszkélkedhetek diadalommal.

A FIDESZ követve az Összefogás név és logováltoztatását a hétvégén döntött, hogy hasonló akcióval húzza ki a ballibsibolsi ármánykodás méregfogát, és maga is változtat.

Orbán Viktor miniszterelnök úr személyesen választott a frissen meghirdetett közbeszerzési pályázat jelentkezői közül.

Alcsúti nyárikonyhája képviselőkasztingoló hokedlijén trónolva fogadta a pályázókat.


Miniszterelnök úr hála töretlen elkötelezettségemnek az én szerény munkámat választotta ki.

Ráadásul javaslatára még a Művészeti Akadémia is felvett soraiba.

(A gratulációkat és virágot kérem az öltözőbe ...)

Sőt midőn éppen kiléptem az ajtón, még búcsúzóul utánamszólt, hogy esetleg még egy kis Corvin-láncocska is kinéz.



Ígyhát az A2-es formátumú szavazólap leporelló teljes első lapját szerény munkám foglalja el.

Na erre varrjon gombot a Gyurcsányi-Meseházi-Libajnyai-Fondor-féle libsibolsi agytröszt a hátralévő két hétben.

Díjnyertes pályázatom:


ZorróAszter Dizájncenter és Óriásplakátközvetítő Zrt, Budapest: FIDESZ logo (copyright 2014)





2014. 03. 26.


További cikkek »»»»

Ne nézd a hozzászólások dátumát! Szólj hozzá bátran bármikor!

3
4 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Hozzászólások

Eddig 29 komment érkezett

1. Osszián
2014. 03. 26. 10:02

Hát kb, mint a csókák, vagy a szarkák, úgy hordtak össze mindent egy fészekbe.

És folytatnák, amíg csupasz lesz az ország, mint a Góbi sivatag...

Nagyon jó egyébként, szellemes...

(A Vityka szotyizott és köpködött a hokedlin, vagy marhapörit zabált, jó zsírosat?)

2. ZorróAszter (szerkesztő)
2014. 03. 26. 10:10

Kedves Osszián!

Köszi.

Azt nem tudom, milyen madáreledelt szeret a szarka, de Keresztapával mi természetesen szotyiztunk.

A perkelt és perkeltszaft mint Gupka professzzor úrtól tudjuk, az pasaréti ballibsibolsi értelmiségi allűr :o)

3. maiman
2014. 03. 26. 11:26

Üdv, Zorró, szép, "fineszes" munka, gratula!

Az a madár különösen telibesikerült, szép nékie a kokárdája (is)...:-))

4. Atlasz
2014. 03. 26. 11:37

Klassz!

5. ZorróAszter (szerkesztő)
2014. 03. 26. 12:12

3. maiman
2014. 03. 26. 11:26

Naugyehogyugye! :o) - hogy ráéreztem a motívumra.

Kedves Maiman!

Köszi szépen.

6. ZorróAszter (szerkesztő)
2014. 03. 26. 12:12

4. Atlasz
2014. 03. 26. 11:37

Köszi. Örülök ha tetszett.

7. Osszián
2014. 03. 26. 12:14

"A perkelt és perkeltszaft mint Gupka professzzor úrtól tudjuk, az pasaréti ballibsibolsi értelmiségi allűr :o)"

Neeem, gubka rosszul tudta...-)

A padrone többször odanyilatkozott, hogy a marhapöri a kedvenc étele krumplival, kovászos ubival...

Erre fogta a pocakját is.

(Én is szeretem. A pörit, a kov. ubit is. A szotyi nem a kenyerem).

De a turulfészekből (innen látszik, hogy nem kerecsensólyom volt az a turulmadár, a toteméllatunk, hanem szarka vagy csóka), még nagyon sok minden hiányzik, azt hivatott pótolni a 3. Orbán maffiakormány.

osszian.nolblog.hu/archives/2014/03/24/Meg_rengeteg_lopnivalo_van/

8. corvin
2014. 03. 26. 12:25

Tetszik a logó, főleg az igen korcs turulmadár. Megjegyzem, már ideje lenne a finesznek a rá oly annyira jellemző új állatkáját "logósítania", a kaméleont.

9. ZorróAszter (szerkesztő)
2014. 03. 26. 12:36

7. Osszián
2014. 03. 26. 12:14

Akkor már csak egy megoldás lehetséges (bár professzor úr sosem részletezte ilyen mélységig az elméletét) hogy csirkepörköltrre gondolt.

A turulra már én is gyanakodtam. Főleg néhány FIDESZ-potentát sírkőfaragó mester alkotása nyomán. De eddig a tapasztalatlanságnak illetve a stílusbizonytalanságnak tudtam be a hasonlóságot.

10. ZorróAszter (szerkesztő)
2014. 03. 26. 12:42

Kedves Corvin!

Nemtom mennyire járatos a madártanban, de figyelmébe ajánlanám a madár fehér mellénykéjét. :o)

A csőrében cipelt halászgyűrű se tévessze meg :o)

Kaméleon:

Én nem vagyok semmi rossznak az elrontója. Ha miniszterelnök úr megrendeli, ....

Nemzeti színekben játszó kaméleonra gondolt?

Esetleg felcsúti színekben pompázóra?

11. Funyi1 (látogató)
2014. 03. 26. 13:09

Jó!
- Jó ez a fotóshop, csak sajnos semmi értelme!
... - már ez sem segít a megnégeresedett kettősállampolgárságú Emeszpés felsővezetésen, megy az egész bagázs a politikai darálóba ...
- persze lehet rajta fotósoppolóckodni ... - de április 7. - én reggel egy új RENDes - Ballibsik nélküli Magyarországra ébredünk!
:))

12. corvin
2014. 03. 26. 13:09

Kedves ZorroAszter!

Mikor milyen színű lesz aktuális, talán a vörös, sarló kalapácsost már nem érem meg, de akár az is eljöhet megismerve a hihetetlen gerinces következetességet.

13. ZorróAszter (szerkesztő)
2014. 03. 26. 13:16

Kedves Funyi!

Ön is aszongya, ilyen elsöprő, revelatív ereje lesz szerény munkámnak?

Akkor már értem miniszterelnök urunk bőkezűségét! :o)

Kár hogy nem kértem egy villát!

Csak egy kanalat :o)

14. ZorróAszter (szerkesztő)
2014. 03. 26. 13:23

Kedves Corvin!

Eddig a történelem nem volt eléggé sebes hozzá, az emberi élet meg elég hosszú, hogy a szélkakasok egy életen belül többször is körbeforduljanak a politikai paletta 360 fokán. A huszadik században is csak egy teljes kör futott végig.

De a gyorsuló világ és az emberi élet globális kitolódása még ezt is elhozhatja nagy-nagy örömünkre.

15. Kokó
2014. 03. 26. 14:27

Mester.....!
Oly szegényes a nyelvünk, hogy csak halvány árnyékát tudom tolmácsolni annak amit zsenialitása elénk tárt....
Szinte már-már egyenértékű azzal, aki az ön pályázata mellett döntött....:-))
De lehet, az a baj, hogy a nyelvet egyre kevésbé használjuk szavak képzésére....:-)))
Bizonyos körökben....:-))

16. ZorróAszter (szerkesztő)
2014. 03. 26. 14:57

Kedves Kokó!

Kellő szerénység mellett köszönöm magasztaló szavait. A miniszterelnök úr nevében is.

Úgyvan! Mintha e nemes szerv egyre kevésbé az artikulációt szolgálná FIDESZ-közelinek mondott körökben.

:o)

17. bozontoskopasz (látogató)
2014. 03. 26. 16:19

Kár, hogy lement a kavitációs sztori, mert kavarni is tudnak ám!:-))

18. ZorróAszter (szerkesztő)
2014. 03. 26. 16:43

17. bozontoskopasz (látogató)
2014. 03. 26. 16:19

Kifejtené picit bővebben?

19. Kokó
2014. 03. 26. 17:55

'Aszter kérem, hadd segítsek!
A fenti "ellentmondásos" nickű úr, valszeg nem érti, a "kavitációs" post kifutása feletti örömét, mivel nem ismeri az előzményeket, a szerkesztéssel fennállt viszonyáról...
Csak lőtt egyet vaktában...:-))

20. bozontoskopasz (látogató)
2014. 03. 26. 19:51

Kedves Kokó
A szerkivel kapcsolatos afférban bár láttam "Zorró96" és egyéb bejegyzésre utaló neveket, nem kutattam az okát. A nick viszont pont olyan mint a mai világunk. Semmi extra nincs benne!:-)))
A kavitáció mint a turbulens jelenségek csúcsa hasonlatos a fidesz kavarásához, nem több, csak cégér, ami felemészti az országot.
Valóban csak lőttem vaktában, de nem céltalanul:-))

21. Nyírfa2
2014. 03. 26. 20:24

:)))))

Gratula, kedves ZorróAszter blogtárs!

Önnek kinéz valami, lovaggá ütés vagy pofonok , még nem tudni, de számíthat ránk!

22. pietnik (látogató)
2014. 03. 26. 21:28

Tucc még azé' javítani?!Nem muszáj,de lenne javaslatom!
A naran lehetne egy kicsit rothadt,vagy legalább le lenne szrval a turl által háturul!

23. Kokó
2014. 03. 26. 21:51

Bozontoskopasz "olvtárs", üdvözlöm...
Elhamarkodtam a "segítségnyújtást" 'Aszter olvtársnak, mivel ebben az összefüggésben teljesen igaza van....:-))
A Fidesszel és a kavitációval is...
Azzal a kis különbséggel, hogy a fidesz-féle kavarás csak negatív energiát termel...
A célzott vaktában lövés meg kimondottan progresszív fogalomalkotás, gratula ... :-))))))

24. ZorróAszter (szerkesztő)
2014. 03. 27. 2:31

Kedves Nyírfa olvtársnő!

Nembaj. Fő a jószándék. Köszi.

Lovaggá ütésen még nem gondolkodtam, de most hogy mondja, tök jól mutatnék talpig páncélban.

Esetleg a Parlament kupolacsarnokában egy szál Corvin-lánccal a nyakamban.
Na jó, esetleg még zokniban, mert mindig fázik a lábom. :o)

25. ZorróAszter (szerkesztő)
2014. 03. 27. 3:55

Kedves Pietnik!

Kinéztem egy szép penészedő narancsról készült képet, ami sávokban zöld-fehér-narancs színekben pompázott, pont amivé a nemzeti szineinket fakították, de éppen nem találtam.

26. Valéria
2014. 03. 27. 6:54

Kedves ZorróAszter,

érdemes volna több pártnak is készíteni valami hasonlóan lényegretörő logót, szerintem ideje volna :)

Az írásra +++ Gratula :)

27. ZorróAszter (szerkesztő)
2014. 03. 27. 7:31

Kedves Valika!

Köszi szépen.

Remélem mostmár dőlni fognak a megrendelések.

Ha egy üzlet beindul ....!!!!

:o)

28. Nyírfa2
2014. 03. 27. 16:47

Kedves ZorróAszter, bajban vagyok, nem tudom eldönteni, hogyan szeretem Önt inkább:
elegáns fekete zokniban és egy öltözék Corvin-láncban, avagy tetőtől talpig páncélba burkolva.

Könnyebb lenne a dolgom, ha láthatnám egész alakos fényképét, önéletrajzát, bankszámláját.....

29. ZorróAszter (szerkesztő)
2014. 03. 28. 7:10

Kedves Nyírfa!

Sajna nem igérhetek egy szál Corvin-láncban készült fotót magamról a Parlament kupolacsarnokából, mert alapvetően szégyellős alaptermészetű vagyok. Ezért is nem vagyok képviselő sem.

De azért egy páncélosat mutathatok :o)

zorroaszter.uw.hu/files/0131/1359096835.jpg

Írja meg véleményét, kérdéseit!

Ez egy mentés. A cikk jelenleg ITT kommenthető »»»»

(A kommentek ide némi késéssel kerülnek át onnan)

Címkefelhő

@hm belfold @hm kulfold @hm kult @hm tech 1919 1956 20111023 2012 12 21 24 óra 56 A hetedik pecsét A természetfilozófia matematikai alapjai Ádám és Éva Adolf Hitler Albert Einstein Aljanépek Alkotmány állatok Alma Álmos álom általános alvási bénultság alvási paralízis Amerikai Népszava Anders Anton Pavlovics Csehov apokríf árják Árpád Atlanti charta ÁVH ÁVÓ Az Élet Értelme Az ember aki túl keveset tudott Bacsó Péter baloldal baromarcú Bary József Bástya elvtárs Bástya elvtárs lánya Bayer Zsolt Bayer Zsolt Orgovány Biblia Bibó Bizánc Bornyi Sándor brainstorming Bristol buddhizmus büntetőeljárási törvény Casablanca cenzor cenzúra Chai Christine Lagarde Churchill Clark Ádám tér Clifton híd Csatáry László Csehov Csillag csuklyás hacker Csurka István De Sade Demokratikus Koalició díj DK Dörner György Durrington Elbert János elhárítás ellenforradalom elővigyázatossági megállapodás előzetes mentesség Eötvös Kollégium Etűdök gépzongorára evangélium évszakok fajelmélet Farkas Mihály Farkas Vladimír fasiszta fekete mise feuillant FIDESZ filozófia fizika Fodor András forradalom földönkívüli filozófusok Galambos Lajos Galaxis útikalauz stopposoknak Galileo Galilei Generalplan Ost genetikailag Gironde globalizáció Gólem Google Google Street View Gömbös Gyula gravitáció gumiló György Gyurcsány Ferenc Hádész Hádész háza hamis vád Hankiss Elemér Harunalrasid a NOLBLOG ESZE Határon túli magyarság Hazug cenzorok HCJD hitel Hmmmm Homérosz hónapok Horthy Miklós Hubble huszárvágás hülyék logikája Hűség színHáza idő IMF Ingmar Bergman irodalomtörténész Isaac Newton Isambard Kingdom Brunel István jakobinusok James Nasmyth Jane Birkin Jézus JOBBIK József Attila Kádár Káin és Ábel Káin gyermekei Kalászos Karancskeszi Katyn Kazár Birodalom Kazária kémbotrány kémkedés kémügy Képíró Sándor KériSzépen Kertész Ákos Kertész Mihály készenléti hitel kettős állampolgárság Kettős mérce KGB Koan kollégium kommunista kontraszelekció Kopácsi Sándor kormány Kövér László köztársasági elnök közgazdasági Köztársaság tér Kubatov Gábor Kun Béla Laborc Sándor Lator László Lázár János liberális liberálisok liberalizmus lincstörvény Ling doktor lipótmezei megnyitás lobogó lobogója logika Löw rabbi Lubjanka Lukács György Lukácsy Sándor Magyar magyar kártya Magyar Köztáraság zászlaja Magyar Köztársaság Magyar Nemzeti Szocialista Párt magyar zászló Magyarország magyarság Maja naptár Manci néni márki Matolcsi Matyica mazochizmus médiatörvény Mein Kampf Michael Curtiz Michelangelo Antonioni MIÉP Miniszterelnök mise MOSZAD mozi Mumus Munka Törvénykönyv Munka Törvénykönyve műfelháborodás műmagyar náci fajelmélet Nagy Imre Nagyítás Nagymama nagypolgárság Nauszikaa Negyedik Köztáraság Nemzeti Felszabadítási Front Nemzeti Hírközlési és Média Hatóság Nemzeti Valutaalap nemzetközi nagytőke Nemzetközi Valutaalap népbiztosok Newton niceai hitvallás niceai zsinat NKVD Nobel nyelvújítás nyelvújító Nyikita Mihalkov nyilas nyilasok Nyírő József nyugger Odüsszeia Odüsszeusz Orbán Orbán Viktor orvos orvos elvándorlás Pál apostol Palócföld Palócország Pap Ignác Parlament patkó Perry Mason Persona perspektíva Pesti srácok Péter Gábor Philosophiae Naturalis Principia Mathema Pi Pieter Bruegel Piros László plágium Platonov Quodlibet Rácz Kálmán Rákosi Rákosi Mátyás Raoul Wallenberg REM rémhír Rendőrség Roosevelt Schmitt Pál sci fi horror Semmelweis Egyetem Sibrik Miklós felüljáró Sigmund Freud Sikorski Soho Solymosi Eszter SS SS Great Britain Stonehenge Szabó Dezső szadizmus szakdolgozat Szálasi Ferenc Szamuely Tibor Szent Korona Szent Korona tan Szent Péter esernyője szeretet Szilvásy György Színről színre Szovjetunió Sztálin T4 program Tanácskormány Tanácsköztársaság Tanú tárgyalás Tarlós Tarlós István Tarski TASZ tél tengeri népek Tiszaeszlár tömegvonzás Trafó transzcendens Turán Turáni Átok Tükör által homályosan Új Munka Törvénykönyv Új Munka Törvénykönyve Új Színház unortodox untermensch übermensch ügyvéd űrtávcső vadászok a hóban Vátra védőügyvéd vérvád vérvád tagadók Veszprém Victor Laszlo Vietkong Vietnami Néphadsereg Viktor Viktor László vlágvége Vo Nguyen Giap Wass Albert Wenceslaus Hollar woodhenge Yankari zászló Zen Zentai Károly zéta Reticuli zuhanás zsidó népbiztosok