Talán már meséltem, hogy a rendszerváltás körül kicsit aggódtam, hogy valamelyik német rokonom egyszercsak küld egy levelet fényképmelléklettel, amin Adolf egy nagy ronda dagadt nácival parolázik: (Valami ilyesmi fazonnal:)

Hozzá a szöveg:

Kedves ZorróAszter öcsém!

Végre nem kell többé titkolóznunk! Íme Otto bácsikád ahogy éppen átveszi A Führertől a l6f@szokkal ékesített rozsdás vaskeresztet:

Mintha cseperegni kezdene az eső, Adolf....

Áh, nem... Épp csak szemerkél.

Összezúzva ezzel azt a szívderítő családi mítoszt, miszerint a rokonságunkban amerre a szem ellát, csupa szocdem (majd a háború után legfeljebb néhány kósza komcsi). Sehol egy szál vézna náci sem.
(Mein Großvatti war kein nazi! und so weiter... und so weiter...)
Ezért aztán egy pillanatra meghűlt bennem a lé, amikor egy régi, csak az ősnáci időkben használt SS rang, a Staffelführer után kotorászva a neten hirtelen rokonomra bukkantam.

De csak egy pillanatra hűlt meg: amíg kiderült, hogy ez a staffelführer ma tüzoltórang: távoli rokonom egy nyugat-német kisváros nyugdíjas tűzoltójaként vett részt az újonc tűzoltók köszöntésén.

Sajnos a fotókon nem sikerült azonosítanom Helmutot a nyugdíjasok között, és azt sem tudom, tulajdonképpen milyen fokú rokonság fűz hozzá. (Dédim valamelyik fitesójának a fia lehet.)

Gyerekkoromban nem érdeklődtem különösebben a német témák iránt, ám kezembe került egy újságcikk a Heydrich elleni merényletről.

Heydrich arca és viperatekintete megdöbbentett. Talán ez keltette fel máig tartó érdeklődésemet a nácik iránt, mint a mai kissrácokét a T. Rexé.

Aztán nemrég a Bundesarchiv fényképeit nézegetve számomra megdöbbentő fotóra leltem. De ismétcsak csak egy pillanatra.

Persze profilból minden majom hasonló, pláne mundérban, de azért ez megdöbbentő, bár tényleg csak egy pillanatra és csakis szemüveg nélkül.

Ahogy jobban megnéztem, azért ez a pacák sokkal jóképűbb legény, mint én valaha is voltam. Pláne hogy ekkorra, öregkatona koromra szívós kitartó munkával sikerült visszaszednem az újonckori leadott kilók kb. dupláját.

Vajon mi lett vele?

Megállt a bűne ott, hogy egy velejéig aljas rendszert támogatott egy szörnyű, bűnös szervezet katonájaként?

Itt szemlátomást már nem újonc. Az őrség egyik rajának a felvezetője lehet.

SS rangjelzése innen nem látszik, de talán SS-Unterscharführer lehet.

Az nem valószínű, hogy haláltáborokba került volna: ahhoz a Liebstandarde túl elit hely volt. (A Liebstandarde tulajdonképpen maga az ősSS. Története egyenes vonalban visszavezethető az egykori Stosstrupp Adolf Hitleren keresztül az 1923-as Stabswachéig.

Törzse és gyökere az SS lombos fájának. Legfeljebb büntetésből helyezhették volna oda esetleg őrnek.

De valószínűbb, hogy nem sokkal ezután áthelyezték valamelyik Waffen-SS alakulatba. Legvalószínűbben persze az I SS Panzerdivision Leibstandarte Adolf Hitler katonája lett.

Vajon elröhögte-e magát a hadosztály címerén, a kulcson amikor először meglátta?

(Szívem kulcsa. Der Führer.)

Inkább tolvajkulcsra hajaz. Pedig a nácik egyébként adtak a dizájnra.

Én biztosan elröhögtem volna magam ilyesfajta primitívség láttán.

És ha tényleg ott volt az elsőként, 1939-ben felállított Waffen-SS tankhadosztályban, mi mindent követhetett el?

Lengyelországban 1939-ben, Franciaországban 1940-ben. A Szovjetunióban és Olaszországban 1943-44-ben, majd ismét Franciaországban, végül az 1944 végi Ardenneki offenzívában.
Amerre csak jártak, rémes hangzású helynevek szegélyezik útjukat: Kamenyec-Podolszktól Malmedyig.


Meghalt, vagy kezét-lábát-szemevilágát vesztve hazakerült?

Vagy viszonylag egészségesen megúszta?

Ha szerencséje volt, nem a keleti fronton esett fogságba. A szovjetek akkor is keményen bántak velük, ha csak harcoltak. Pláne egy SS-el.

És ha megúszott élve mindent, mit gondolhat az elmúlt időkről?

A fejét veri a falba, mekkora ökör volt, vagy néhanapján füstös kocsmákban volt társaival bátorságot merítve a hatodik korsó sörből rázendít a Horst Wesselre, az Erikára vagy az ezredindulóra, amíg a többi jelenlevő fiatal le nem ordítja a fejét?

Hasonló jelenetnek Münchenben a híres-neves Hauptbannhof szomszédságában található Spaten Sörözőben voltam tanúja.
És a Leibstandarte eredetileg éppenhogy müncheni volt. Tagjait is főleg a helybéliek közül válogatták. A fotó akár a berlini Lichtenfelde-i laktanyában készülhetett. Itt végezték ki a hosszú kések éjszakájának több rohamosztagos vezetőjét Ernst Röhmmel az élen. A laktanya így az SS felemelkedésének koponyákkal szegélyezett szimbóluma. És az archívum szerint ez a kép tényleg a berlini Lichterfelde-i laktanyában készült. Bár tudomásom szerint a Liebstandarte őrizte Adolfot alpesi zergefészkében, ha éppen Obersalzbergbe ette a fene. És állandó díszőrséget adtak a müncheni Feldherrenhallénál a montypytoni fordulatott vett 1923-as Sörpuccs emlékművénél is.

De ő ekkor, öt évvel ezelőtt még legfeljebb csak Hitler Jugend lehetett.

A dal egyébként nekem egyáltalán nem volt ismerős. Gondolom, a helyiek viszont felismerték, mi az.

Feltehetően nem a régi rivális Dortmund focicsapat indulója volt.


Ám mintha homályosan még rémlene is hogy az egyik öreggel még az incidens előtt összeakadt a tekintetünk.

Lehet, hogy a profilomon csodálkozva bámult és ezt megérezve kaptam oda a tekintetem?

Ám az se kizárt, hogy csak homoki náci volt. (Abból se volt kevés még az SS-ben sem bármit állít is a kormány. Pontosabban a Führer.)

Vagy csak azon csodálkozott, hogy egy nyilvánvalóan külföldi untermensch hogy bír meginni ennyi meszely doppelspatent doppelhimbergeist doppelschnapsszal, miközben az übermenschek már a felétől is padlót fogtak? (Ha a profilom stimmelt is, de ilyen láthatóan agyonmosott és néhol kopott kabátot egy mai német se venne fel. Nem beszélve a itt-ott cérnáját vesztett szegény pólómról.)




Ám a lényeg, valójában így ismeretlenül is sajnálom ezt a fiatalembert.

Ha bűnös volt, ha épp csak a háborúban harcolt. Ha életbenmaradt, ha rokkantként élte túl, vagy meghalt a háborúban.

Őt is.

De leginkább azoknak az ártatlanoknak a millióit, akiknek az életét ő és társai legalábbis segítettek pokollá tenni.

Ha rosszabb nem történt.

Ha csak pokollá tették az életüket, de legalább nem gyilkolták meg őket.

Egy jobb világban megúszhatta volna. A háborút is, a saját megpróbáltatásait és bűneit is.

De a világ olyan, amilyenné mi tesszük. Beleértve őt is.



A Bundesarchivban őrzött felvétel talán percre pontosan 75 éve készült.

1938. november 22-én.

2013. 11. 22.

További cikkek »»»»

Ne nézd a hozzászólások dátumát! Szólj hozzá bátran bármikor!