ZorróAszter
Mottó: Láttál-e már fa tetején jurtát, mit egy kurta nyelű lándzsa hegye fúrt át?

Nolblog Saját blogom Segítség

Feltöltök

blogolok videót képet hangot

Alex ahhoz az egyre szaporodó emberfajtához tartozik, akik számára az igazság csupán a felderítetlen, jó esetben kideríthetetlen hazugság.

Fuldoklunk ettől a fajtától.

Miattuk kell minden kommentet rögtön saját gépre menteni, velük találkozunk az ügyfélszolgálatokon, hazudozásukkal ők tilttatnak ki, okoznak más hátrányokat és kellemetlenségeket az élet minden területén, és szaporodnak mint a patkányok.


Ha nem jut eszébe érv, kapásból hazudik valamit, és arra se ügyel, hogy legalább ne kerüljön önellentmondásba, ne olyat hazudjon, aminek az ellenkezőjét bárki ellenőrizheti, sőt képes arra is, amire csak a kényszeres hazudozók képesek, hogy a képembe hazudjon olyasmit, amiről mindketten pontosan tudjuk, hogy hazugság.


Ha rajtakapják a hazugságon, és beleverik az orrát, akkor legfeljebb annyit mond: "Te hazudsz."


Bizonyítás:


Mit hazudozik a saját a moderálási elveiről?


http://nyulurege.nolblog.hu/archives/2013/07/06/A_vilag_titkos_urai_-_A_Rothschildok/

http://nyulurege.nolblog.hu/archives/2013/07/06/A_vilag_titkos_urai_-_A_Rothschildok/


121. aLEx

2013. 07. 12. 9:49

"Szerintem a moderálást összetéveszted a cenzúrázással. Moderálni a tahó bunkók udvariatlanságait és alpári trágárságát szoktam. Fölösleges erőlködni azon, hogy ezt a vélemény cenzúrázásának akarod beállítani."

Ezzel szemben mit cenzúrázott meg?
Szazados90 kommentjét, amiben ellenvéleményét fogalmazta meg:

"92. szazados90
2013. 02. 21. 16:37

aLex,
az imént olvastam az "Első kézből hiteles" című bejegyzésedet.
jelezted, hogy moderálod a kommenteket, mert nem akarod hogy más kommentelők szenvedjenek a nem megfelelő véleményektől.
Én a következő kommentet írtam:
"aLEx, ezzel a bejegyzéseddel nem loptad be megad a szívembe..Nagyon nem."

Vagyis százados urat törölte "aLEx, ezzel a bejegyzéseddel nem loptad be megad a szívembe..Nagyon nem." miatt. Ezzel szemben milyen jelzőket és szavakat engedett különböző más kommentelőknek mindenfajta moderálás nélkül?
Ízelítőül a választékból:

kib@szták, mint macskát sz@rni
anyád picsáját
kurvaanyázós Tahó
sz@rkavaró baromarcúak
szar, fos, kurva és egyéb szavak vagy egy tucatszor különféle szóösszetételekben.

És ezeken kívül még egyebek is.


A Nagy Spinoza szavaival: Bizonyítottam, amit akartam.


És legfőként azért, hogy aki esetleg még nem tapasztalta meg, ne csodálkozzon rajta, ha vele vitatkozva hirtelen a képébe hazudik valami éppen akkor kitalált tényt, vagy hogy a baromságait, amiket ilyen vehemensen védelmezett és hazugságokkal bástyázott körül, hirtelen ő maga nyomtalanul eltünteti.
Esetleg még annyit, hogy mint minden kényszeres hazudozó, kapásból visszapöccinti a vádat.
Azt hiszi, kvittek vagyunk, ha ő visszahazugozza mindezt.
Mondani persze semmit nem mond ezekre, pedig már többször belevertem az orrát a hazugságaiba. Ebbe is, meg a többibe is.
És még arra sem veszi a fáradságot, hogy ne hazudja még egyszer ugyanazt, amiről egyszer már világosan kiderült, hogy hazugság.

Mindezt
kapcsán írtam. Akit esetleg érdekel a kitiltásom részletei, amikről ebben a cikkben hazudozik, annak szívesen válaszolok kommentben.
Bár nem hiszem, hogy valaki komolyan gondolja, hogy viccből játszadozom hónapok óta ZorroAszterXX.nolblog.hu -ról belinkelt cikkekkel, és a saját blogomat is viccből kommentelem ZorróAszter nickel belépve.
De mint mondtam, a megrögzött hazudozókat nem zavarják a tények.

2013. 09. 07.


További cikkek »»»»

Ne nézd a hozzászólások dátumát! Szólj hozzá bátran bármikor!

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Hozzászólások

Eddig 32 komment érkezett

1. vektorviktor
2013. 09. 08. 15:30

Legfőképpen azt hazudja magáról, hogy kommunista, pedig ádehogy.
(A jobboldali szerző rábízza a blogját, kommentelés közben, hogy felügyelje Alex, amíg ő nem, mert annyira egyetértenek, nahát hogy egymásra találtak.

2. vektorviktor
2013. 09. 08. 15:30

ja bocs, nem kommunista, hanem felvilágosult marxista...
Nane...

3. ZorróAszter
2013. 09. 08. 17:31

Kedves Vektorviktor!

Ha érdekli, nézze meg, hogy egymás kebelére borultak Freewolffal:

baljobbbal.nolblog.hu/archives/2013/09/04/Blogetikai_kerdes/

66, 71 és a többi.

Egész csütörtök délután ezen röhögtem.

Muhahaha!!!!

:o)

4. pietnik
2013. 09. 09. 8:19

Azt hiszem,hogy abba kellene hagynotok,míg nem késő!!
Míg itt egymást marjátok,addig a nácik szép lassan ellepik a nolblogot!
Freewolf régi ismerős,tegnap pedig valami sode,vagy hasonló trollnéven bejelentkezet valami náci ökör,és hálálkodott,hogy végre megtisztult a blogfelület,meg szabaddá tették,és így a nácik szabadon irogathatnak ide!Azon is örömködött,hogy végre lassan megnyílik teljes egészében a blogfelület,és uraltaják a komcsik utolsó blogfelületét is!Engem miért nem basztok ki innen,hm?!
ALEX-szel nagyon sok mindenben egyetértek,csak a durva szövegben nem,de azt meg nem lehet tudni,hogy ki és mikor kezdte!
És egy vitának a kapcsán blogot kell írni,hogy aLEx helyébe valami nácik jöhessenek?!
Tévedés ne essék,a szerkik mára eltüntették őket,de ahogy beengedték,majd ezután is be fogják engedni,egyre többször,és egyre nagyobb terjedelemben,aztán akkor megnézhetjük magunkat!
Nem kell aLEx-et csókolgatni,meg másokat sem,de azért az se legyen,hogy balról marjuk egymást,jobbról meg nyomul a náci röhögés-rajtunk!!

5. keleti bölcs
2013. 09. 09. 8:46

4. pietnik
2013. 09. 09. 8:19
bocs, ezt ugyan hogy' érted, hogy balról? alex talán baloldali lenne?
kőbölcsőben ringatott marxizmusával egyet értesz?
fölényes, mindenkit kioktató, mindent jobban tudó modorával egyetértesz?
hát, komám, magam részéről úgy vélem, a zorró által idézettek a valódi arca, a többi csak egy farsangi álarc.
ami a szerkiket illeti:tudott dolog, hogy a fidesz vételi ajánlatot tett a népszabadságra a ringier-nek. a kérdés egyenlőre nyitott. a szerkik meg helyezkednek. tudják, ha tulajdonos váltás lesz, "átalakítják" a szerkesztői profilt, nekik meg ott lesz a bélyeg a homlokukon, és az életben nem kapnak többé a médiában állást!
amúgy a szerkik a legritkább esetben vannak on-line :(

6. keleti bölcs
2013. 09. 09. 8:48

zorro,
az a baj, hogy alex el is hiszi, amit - természetesen cáfolhatatlan és kőbe vésett - téziseiben állít.
ha valaki mégis merészelné cáfolni, na, az hazudik.
ilyen egyszerű ez.

7. nobody is here
2013. 09. 09. 10:45

Kösz Pietnik! De nem érdemes ezekkel vitába szállnod.

8. nobody is here
2013. 09. 09. 10:48

RE: 5-6.

Ugye nem te akarod megmondani, hogy ki a baloldali? Hisz fogalmad sincs róla!
A "kőbe vésett téziseim" megértéséhez neked hiányzik a szürkeállomány. Mellesleg a bloggazdának is...

9. pietnik
2013. 09. 09. 11:19

Teljesen függetlenül az itt folyó vitától:

A rendszerváltás utáni világban megtagadta a volt szocialista tábor,mind a Nyugat a marxi tételeket,ám,ha jól odafigyeltetek,akkor viszont az látszik,hogy sok jobboldali,és baloldali gondolkodó újraélesztette azt,igazolva alaptéziseinek igazát,és kiegészítették azt a mai tapasztalatokkal!!
Én államvizsgáztam Marxizmus-Leninizmusból!
És ennek kapcsán állíthatom,hogy amit az akkor(80-as évek!) az akkori magyar,és más társadalmak filozófusai megjósoltak,,előrejeleztek,azok ma mind rémálmokká váltak,de a valóságban!
És amit én láttam,olvastam,az nem azt jelezte,hogy ebben az elfajzott vitában csak egyedül aLEx lenne a hibás,és még csak nem is mondhatom,hogy valóban az volt!!
Az igaz,hogy keményen megmondogatot sokaknak,de ez leginkább akkor állt meg,amikor valaki valamit félremagyarázott,és őt támadta azért,mert fel merte eleveníteni a marxi tételeket!
Kár volt,mert aLEx figyelmét én hívtam fel a Le Monde diplomatique cikkére,melyben egy ma már nem élő ,filozófiai tanulmányokat folytató munkás írta meg ebbéli véleményét!!
Ugyanis aLEx akkor még a saját gondolatait írta le,ehhez kiválóan kapcsolódtak e fmunkás gondolatai(bocs,de most nem ugrik be a neve,és nemakarok utánakutakodni!)
És amit nagyon nehezményeztem,ahelyett,hogy utánanéztetek volna,ahelyett nekiugrittatok aLEx-nek!
Én mindenkit olvasok folyamatosan,tehát figyelemmel kísértem mindenki munkáját,és nekem nem az jött le,hogy aLEx lenne a hunyó itt,és most!!
Nem gondolnám,hogy megsértődnötök kellene ezért,amit írtam,amihez hozzátenném még,hogy én következetesen állítom,hogy a marxi tételek újragondolásával,a szocializmus,a kapitalizmus,és a kommunisták viszonyának újraelemzéséve,no,meg sok-sok önkritikávall sokkal előbbre jutnánk,mint ezzel az elvtelen vitával!
Nem kell elfogadni ,amit mondok,de ha ennek az a következménye,hogy engem is átkoztok,azt sajnálom......
És ha ennek még ráadásul az is az oka,hogy a Népszabadság átmegy fideszbe,akkor annál szarabb a dolog,és kezdem érteni,hogy miért rúg ki a nolból a kommentemmel együtt a gép,miért nem tudok belépni pár bolgba,és miért is jelennek egyre-másra fasiszta postok!
Lássd az első bejegyzésemet!!
Az a fasiszta barom örömujjongott,hogy felszabadították számukraa nolblogot,és végre a sok komcsi szennyet kitolhatják innen(is)
De szerintem nem lesz dolguk vele!!Megtesszük ezt mi magunk is -nekik!!

10. Nyírfa
2013. 09. 09. 11:24

Pietniknek abszolút igaza van abban, hogy nem egymás csesztetésével kellene foglalkoznotok, hanem a civil kurázsival, a társadalomépítéssel , amely kikerülhetetlenül magunkkal kezdődik.

Amit Ön, kedves ZorróAszster nem bír aLEx-.ben, az a saját attitűdje és viszont, függetlenül attól, hogy milyen köntösben jelenik meg.

Az a helyzet, hogy rendkívül kiábrándító mindkettejük részéről ez a viselkedés, és nagyon rossz ómen a jövőre vonatkozóan: ha csak erre képes a baloldal, nincs min csodálkoznunk, hogy megyünk a levesbe.

aLEx, döbbenetes, hogy milyen otromba módon tudsz megnyilvánulni. Arra külön felhívom a figyelmed, hogy Százados 90 éves, és most veszítette el a hitvesét, ha legközelebb kommunikációközelbe kerülsz vele, akár tekintettel is lehetsz rá.
Az együttérzés, az empátia általános emberi készség, adottság, sem bal-, sem semmilyen oldalinak nem kell lenni hozzá, hogy valaki ezt gyakorolja. De Te, aki egyértelműen és abszolút a baloldalnak vindikálod az egyetemes értékeket, megéltségben semmit nem mutatsz belőlük.
Nem elég okosnak lenni, ha nem tudod megélni az értelem szintjén, akár egyenlő lehet a nullával.

ZorróAszter, a problémákat meg kell, meg is lehet oldani. A sajátot legelébb. Csak kicsit hagyni, engedni szükséges, nem az elvekből, hanem az egoból.

11. nobody is here
2013. 09. 09. 11:27

12. nobody is here
2013. 09. 09. 11:29

A válaszom szeretném, ha nagyobb nyilvánosságot kapna mint egy komment, ezért önálló postban jelentetem meg.

13. pietnik
2013. 09. 09. 11:53

aLEx!
Lécci ,linkeld be ugyanonnan az:Összefér-e a szabadságszeretet a rabszolgaság igazságtalanságával c.-űt is!

Aztán neked!Valóban kemény hangot használsz,ami néha indokolatlan,de csak néha!
Gondolom ,érted,miért mondom!?

14. nobody is here
2013. 09. 09. 12:01

RE: 13. pietnik
2013. 09. 09. 11:53

A rabszolgaságról szóló témát kár volna ebbe belekeverni. Egyrészt azért, mert sokkal nagyobb téma és önálló teret igényel, hogy a lényeg ne vesszen el, másrészt pedig azt a témát kár volna erre az erkölcsi szintre "lehúzni"!

Persze, hogy értem a véleményedet és semmi kifogásom ellene. A jobbító szándékot látom benne.

15. pietnik
2013. 09. 09. 12:03

Nyírfa!

Azt,hogy felhívod aLEx figyelmét Százados pillanatnyi állapotára,nagyon helyesen,jól tetted:
Viszont abban a cikkben,bármennyire is kedvelem,és tisztelem Százados barátunkat,amelyben kiosztotta aLEx-et,nem értettem egyet vele,és egy kicsit az ő hangneme is kiválthatta aLEx reakcióit,főleg úgy,hogy barátunk csatlakozott azokhoz ezzel a hozzászólásával az őt ócsárlók közé!
Nagyon sajnálom,hogy így alakult,de itt,és most a nolblog még megmaradt közösségének érdekében mondom azt,hogy mindenki,elvei fenntartása mellett békéljen meg a másikkal!
Kevesen maradtunk,és nincs meg az az összetartozás,amit az ellenzéki pártoknál annyira hiányolunk!!
Legyen valaki szocdem,vagy kommunista,vagy csak egyszerűen baloldali,vagy jóhiszemű jobboldali(talán van ilyen is!!),és ragaszkodhat elveihez,de azért nem kell a másik fejét leharapni!!
Ha mi nem tudunk összefogni,akkor hogyan tudnának a már pártokba tömörült ellenzékiek,akik ráadásul a saját érdekeikkel vannak elfoglalva!?
Ha mi nem tolmácsoljuk feléjük az elvárásainkat,akkor sosem fogják azt figyelembe venni,pláne nem tudjuk majd a későbbiek folyamán ellenőrizni azt,hogy mit tesznekmajd a dolgozók nevében,de nélkülük!!??

16. pietnik
2013. 09. 09. 12:08

14-re!
Bocs,nem fejtettem ki ,hogy miért mondom,de korábban szó volt a liberalizmusról,pontosan nálad,és nemrégiben éltette Horthyt Lezsák Sándor,!Én nagyon is látok ezek között összefüggést,pláne úgy,hogy mikor Jehunak írtam,hogy a liberálisok 56 szellemével a fasizmust hozták vissza a hátukon,csak annyit írt,hogy rövidebben hülyéskedjek!!
Az viszont igaz,hogy nem éppen e posthoz kapcsolódik,de gondolom,össze lehet hozni egy olyan postot,ami keresi az összefüggéseket ebben a témában!
Bocs,Zorró,hogy ennyire elkanyarodtunk!!

17. Nyírfa
2013. 09. 09. 13:29

16. pietnik

Politikailag nincs köztünk vita.
Amit aLEx szemére vetettem, azt fenn tartom.

18. ZorróAszter
2013. 09. 09. 14:05

4. pietnik 2013. 09. 09. 8:19

Kedves Pietnik!

Én itt konkrétan leírtam egyik esetet, amikor Alex a pofámba hazudott.

Itt a lehetősége immár kb. ötödször, hogy kimagyarázza a hazudságát.

Én nem cenzúráztam, nem tiltottam ki, nem moderáltam meg még senkit.

Sade mindkét bejegyzését kommenteltem. Ha jól látom, el is tünt a francba és vitte a két bejegyzését is magával.

A nácikkal nem cenzúrázással kell felvenni a kesztűt, hanem elsősorban azzal, hogy nevén nevezzük őket.

De csak őket. Mindenkit lenácizni akivel nem értünk egyet, az egyrészt hülyeség, másrészt kontraproduktív, mert elveszi a náci szó valódi értelmét, ami szemlátomást épp a nácik szándéka.

19. ZorróAszter
2013. 09. 09. 14:09

Ja még: kizártnak tartom, hogy erre a két bejegyzésre a szerki lépett volna.

Szerintem Sadénak nem tetszett, hogy kimutattam alig leplezett vágyódását a végbélnyílások iránt. És ő maga törölte.

:o)

20. ZorróAszter
2013. 09. 09. 14:14

6. keleti bölcs 2013. 09. 09. 8:48

Kedves Harunalrasid!

Alex kényszeres hazudozó. Képes olyanra, amire más hazudozók sem, hogy olyan hazugságot vágjon a képembe, amiről mindketten tudjuk, hogy hazugság.

Azzal se törődik, ha egyik szavával agyonüti a másikat.

Neki az igazság nem létezik. A hazugság nem hazugság, hanem vélemény.

Nem is érti, miről beszélek, csak sejti, hogy amit mondok, az rossz fényt vet rá, és ezért kapálódzik.

21. ZorróAszter
2013. 09. 09. 14:19

7. aLEx
2013. 09. 09. 10:45

Kedves Alex!

Itt az ixedik soha vissza nem térő alkalom, hogy kimagyarázd, miért hazudsz a képembe.

22. ZorróAszter
2013. 09. 09. 14:32

10. Nyírfa
2013. 09. 09. 11:24

Kedves Nyírfa!

Nékem vele a következő bajaim vannak:

Burzsujlakáj népbutító szerencsére az ostobább fajtából, aki telefossa a nolblogot a baloldalt lejárató irgalmatlan ostobaságaival.

Amikor végképp kiderül, hogy amiket ír, az irgalmatlan ökörség, akkor törli.
(A minimum több mint száz hülye cikke hol van? A szerki törölte?)

Addig foggal-körömmel, hazugságokkal védelmezi a baromságait. Cenzúráz, kitilt, moderál, a kimoderált szövegek helyébe hazugságokat ír.

Patkány módra mószerol be a NOLBLOGnál, a hazugságaival kitiltat. Szerintem nemcsak engem, de konkrétan csak magamról tudok.

Össze-vissza hazudozik. Többnyire bele a pofámba.

Hát kb. ennyi.

Ezektől a nüanszoktól eltekintve akár jóbarátok is lehetnénk.

23. nobody is here
2013. 09. 09. 14:38

Tisztelt bloggazda!

Ebben az alpári stílusban én nem vagyok hajlandó semmit megvitatni.

Magyarázattal nem tartozom semmilyen moderálásomért. Nem kell beleütni olyasmibe az orrodat, amihez semmi közöd! Ennyi...
Moderálásra a bloggazdának nemcsak joga van, de kötelessége is.

24. ZorróAszter
2013. 09. 09. 14:39

16. pietnik
2013. 09. 09. 12:08

"Bocs,Zorró,hogy ennyire elkanyarodtunk!!"

Nálam OFF sincs.

Se cenzúra, se moderálás, se kitiltás, se off

:o)

25. ZorróAszter
2013. 09. 09. 14:41

aLEx 2013. 09. 09. 14:38

Pedig a hazugságaidat nyugodtan megmagyarázhatnád.

Legalább ezt az egyet.

26. nobody is here
2013. 09. 09. 17:35

27. nobody is here
2013. 09. 09. 17:36

RE: 25.

Alpári dolgokra nem válaszolok, iszapbirkózásba nem megyek bele.
Nem veszem föl a kesztyűt.

28. ZorróAszter
2013. 09. 09. 18:04

Kedves Alex!

Te tényleg azt hiszed, hogy van olyan hülye, aki azt hiszi, kényes úri izlésed akadályoz meg abban, hogy válaszolj?

Miután kezdeményeztél, részt vettél és megtűrtél
a-lathatatlan-penzvilag.nolblog.hu/archives/2013/02/16/Parodiak_Villon_es_egyeb_nyalanksagok_-_Reloaded/

-on egy olyan vitát, amiben olyanokat mondtak, mint hogy
kib@szták, mint macskát sz@rni
anyád picsáját
kurvaanyázós Tahó
sz@rkavaró baromarcúak
szar, fos, kurva és egyéb szavak vagy egy tucatszor különféle szóösszetételekben.

És ezeken kívül még egyebek is.

Te tényleg olyan hülye vagy, hogy azt hiszed, elég a szófosás, és abban eltűnik az összes hazugságod fajsúly szerint elkülönülve?

Marha nagyot tévedsz. Már mindenki ismer, mint a rossz pénzt.

A hazudozásod, a meghamisított kommentjeidet, a törléseidet, cenzúrázásodat, mások hazudozásokkal való kitilttatásodat, az összes sunyi patkánykodásodat.

Magadról állítod ki a bizonyítványt.

Itt is:
apatia.nolblog.hu/archives/2013/09/09/A_hacker-gyanus_troll_baloldalisaga/

És folyamatosan.

Mert nem tudsz kibújni a patkánybőrödből.

29. nobody is here
2013. 09. 09. 18:24

RE: 28.

Erre a szintre nem ereszkedek le. Hiába fárasztod magad...
Ezennel ezt a weboldalt be is csukom. Nem olvasom a kommentjeidet.

30. ZorróAszter
2013. 09. 09. 18:31

Kedves Alex!

Szerinted van olyan hülye, aki beszopja például ezt a hazugságodat: "nem ereszkedek le"

Miután olyan vitában, "szardobálásban" vettél részt a saját cikked kommentjeiben, ahol olyanokat mondanak az olvtársak, hogy

kib@szták, mint macskát sz@rni
anyád picsáját
kurvaanyázós Tahó
sz@rkavaró baromarcúak
szar, fos, kurva és egyéb szavak vagy egy tucatszor különféle szóösszetételekben.

És ezeken kívül még egyebek is.

a-lathatatlan-penzvilag.nolblog.hu/archives/2013/02/16/Parodiak_Villon_es_egyeb_nyalanksagok_-_Reloaded/

Lécci mutass már egy ilyen hülyét, aki ezt beszopja. Én is szeretnék röhögni egy jót.

31. pettra
2013. 09. 09. 21:16

30. ZorróAszter : borzasztóan örülök, hogy nem én húztam ki a gyufát, mert egy ilyen támadás-özönt nehezen viselnék. nem is értem, mi a fene bajotok van, mit akartok elérni ezzel. akasszuk föl esetleg alexet? vagy támadjunk neki még elszántabban, hátha annyira megutál bennünket, hogy elmegy innen? miért nem férünk el ezen a nyomorult felületen, miért lesz az jobb, ha hárman maradnak és egymásnak irkálnak, egymáshoz kommentelgetnek? hadd írjon arról, ami foglalkoztatja, nem kötelező elolvasni, hozzászólni még kevésbé kötelező. hagyjátok már békén ezt az embert, csillapodjon le szépen mindenki, írja ki-ki a magáét, ha hülyeséget, akkor azt, nem a történelmet csináljuk mi itt, azért nincs akkora jelentőségünk, hogy érdemes legyen egymás torkának esni.

32. ZorróAszter
2013. 09. 09. 21:40

Kedves Pettra!

Nem tudom, fel tetszett-e figyeltni arra, hogy körülbelül 100-200 olvtárssal beszélgettem eddig itt a NOLBLOGon, és bár voltak súlyos vitáim is, de az udvariasságot mindenkivel szemben igyekszem fenntartani.

Kivel teszek kivételt?

1. Az itt kószáló nyilas pártszolgálatosokkal, főleg aki a képünkbe hazudja, hogy nem is náci, hanem "gondolkodó liberális érzelmű".

2,. Azzal, aki a képembe hazudik, és elvárja, hogy udvariasságból szemet húnyjak efelett.

Konkrétan, például aki egy vitában hirtelen megjelenteti Dédapák nicken vele egyetértő kommentet, és úgy tesz, mintha egy ismeretlen támogatná őt. Aztán pár hét múlva elfeledkezik a csalásáról, és megjegyzi, hogy az édesapja cikkeit teszi fel ezen a nicken a NOLBLOG-ra.

Vagy például Alex, aki úgy vitatkozik, hogy amikor elakad, és nem jut eszébe más érv, kapásból hazudik valamit. Persze csak ha nem tud cenzúrázni. Számára igazság nem létezik. A hazugság számára csak egy eltérő vélemény. Annyit fog fel a dologból, hogy ha valaki kimutatja, hogy szándékosan a szemébe hazudott, akkor még kell valamit hazudni, mert az úgy látszik, egyesek szemében kellemetlen fényt vet rá.

Írja meg véleményét, kérdéseit!

Ez egy mentés. A cikk jelenleg ITT kommenthető »»»»

(A kommentek ide némi késéssel kerülnek át onnan)

Címkefelhő

@hm belfold @hm kulfold @hm kult @hm tech 1919 1956 20111023 2012 12 21 24 óra 56 A hetedik pecsét A természetfilozófia matematikai alapjai Ádám és Éva Adolf Hitler Albert Einstein Aljanépek Alkotmány állatok Alma Álmos álom általános alvási bénultság alvási paralízis Amerikai Népszava Anders Anton Pavlovics Csehov apokríf árják Árpád Atlanti charta ÁVH ÁVÓ Az Élet Értelme Az ember aki túl keveset tudott Bacsó Péter baloldal baromarcú Bary József Bástya elvtárs Bástya elvtárs lánya Bayer Zsolt Bayer Zsolt Orgovány Biblia Bibó Bizánc Bornyi Sándor brainstorming Bristol buddhizmus büntetőeljárási törvény Casablanca cenzor cenzúra Chai Christine Lagarde Churchill Clark Ádám tér Clifton híd Csatáry László Csehov Csillag csuklyás hacker Csurka István De Sade Demokratikus Koalició díj DK Dörner György Durrington Elbert János elhárítás ellenforradalom elővigyázatossági megállapodás előzetes mentesség Eötvös Kollégium Etűdök gépzongorára evangélium évszakok fajelmélet Farkas Mihály Farkas Vladimír fasiszta fekete mise feuillant FIDESZ filozófia fizika Fodor András forradalom földönkívüli filozófusok Galambos Lajos Galaxis útikalauz stopposoknak Galileo Galilei Generalplan Ost genetikailag Gironde globalizáció Gólem Google Google Street View Gömbös Gyula gravitáció gumiló György Gyurcsány Ferenc Hádész Hádész háza hamis vád Hankiss Elemér Harunalrasid a NOLBLOG ESZE Határon túli magyarság Hazug cenzorok HCJD hitel Hmmmm Homérosz hónapok Horthy Miklós Hubble huszárvágás hülyék logikája Hűség színHáza idő IMF Ingmar Bergman irodalomtörténész Isaac Newton Isambard Kingdom Brunel István jakobinusok James Nasmyth Jane Birkin Jézus JOBBIK József Attila Kádár Káin és Ábel Káin gyermekei Kalászos Karancskeszi Katyn Kazár Birodalom Kazária kémbotrány kémkedés kémügy Képíró Sándor KériSzépen Kertész Ákos Kertész Mihály készenléti hitel kettős állampolgárság Kettős mérce KGB Koan kollégium kommunista kontraszelekció Kopácsi Sándor kormány Kövér László köztársasági elnök közgazdasági Köztársaság tér Kubatov Gábor Kun Béla Laborc Sándor Lator László Lázár János liberális liberálisok liberalizmus lincstörvény Ling doktor lipótmezei megnyitás lobogó lobogója logika Löw rabbi Lubjanka Lukács György Lukácsy Sándor Magyar magyar kártya Magyar Köztáraság zászlaja Magyar Köztársaság Magyar Nemzeti Szocialista Párt magyar zászló Magyarország magyarság Maja naptár Manci néni márki Matolcsi Matyica mazochizmus médiatörvény Mein Kampf Michael Curtiz Michelangelo Antonioni MIÉP Miniszterelnök mise MOSZAD mozi Mumus Munka Törvénykönyv Munka Törvénykönyve műfelháborodás műmagyar náci fajelmélet Nagy Imre Nagyítás Nagymama nagypolgárság Nauszikaa Negyedik Köztáraság Nemzeti Felszabadítási Front Nemzeti Hírközlési és Média Hatóság Nemzeti Valutaalap nemzetközi nagytőke Nemzetközi Valutaalap népbiztosok Newton niceai hitvallás niceai zsinat NKVD Nobel nyelvújítás nyelvújító Nyikita Mihalkov nyilas nyilasok Nyírő József nyugger Odüsszeia Odüsszeusz Orbán Orbán Viktor orvos orvos elvándorlás Pál apostol Palócföld Palócország Pap Ignác Parlament patkó Perry Mason Persona perspektíva Pesti srácok Péter Gábor Philosophiae Naturalis Principia Mathema Pi Pieter Bruegel Piros László plágium Platonov Quodlibet Rácz Kálmán Rákosi Rákosi Mátyás Raoul Wallenberg REM rémhír Rendőrség Roosevelt Schmitt Pál sci fi horror Semmelweis Egyetem Sibrik Miklós felüljáró Sigmund Freud Sikorski Soho Solymosi Eszter SS SS Great Britain Stonehenge Szabó Dezső szadizmus szakdolgozat Szálasi Ferenc Szamuely Tibor Szent Korona Szent Korona tan Szent Péter esernyője szeretet Szilvásy György Színről színre Szovjetunió Sztálin T4 program Tanácskormány Tanácsköztársaság Tanú tárgyalás Tarlós Tarlós István Tarski TASZ tél tengeri népek Tiszaeszlár tömegvonzás Trafó transzcendens Turán Turáni Átok Tükör által homályosan Új Munka Törvénykönyv Új Munka Törvénykönyve Új Színház unortodox untermensch übermensch ügyvéd űrtávcső vadászok a hóban Vátra védőügyvéd vérvád vérvád tagadók Veszprém Victor Laszlo Vietkong Vietnami Néphadsereg Viktor Viktor László vlágvége Vo Nguyen Giap Wass Albert Wenceslaus Hollar woodhenge Yankari zászló Zen Zentai Károly zéta Reticuli zuhanás zsidó népbiztosok