ZorróAszter
Mottó: Láttál-e már fa tetején jurtát, mit egy kurta nyelű lándzsa hegye fúrt át?

Nolblog Saját blogom Segítség

Feltöltök

blogolok videót képet hangot

A Bilderberg csoport különböző antropofág földönkívüliek rendszeres évenkénti tanácskozása az emberhús minőségével és kereskedelmével kapcsolatos kérdések megvitatására és megoldására.

A csoport összejöveteleire hagyománosan a vérszívók üléseit (G8 - azaz X÷oł в^~Ł) megelőzően kerül sor.


Mint azt Bajnai Gordon (ß°ˇ°÷ Đł÷*ł, Tau Ceti g) elmagyarázta, a csoport létrejöttét az indokolta, hogy 1949-ben az epsziloneridaniaiak panaszkodtak az emberhús romló minőségére, és még ugyanebben az évben a zétaretikulaiak kifejezetten csalás áldozatai lettek, amikor tau ceti kereskedők hamisított emberhússal (főleg disznóhús!) szúrták ki mind a 12 szemüket.


A tanácskozást a nagyfogyasztók jelölése nyomán elnöklő Dr. Klaus Schwab (Xłßo '~Đo, elnök, Intergalactic Economic Forum, Zéta Reticuli 4) nyitotta meg.

Klaus Schwab


A csoport ezévi ülésén megállapította, hogy továbbra is a legfinomabbak az észak-amerikai angolszász származású fehérek. De választékbővítés céljából célszerű lenne a beszerzési területet kiterjeszteni Dél-Európára, Nyugat-Afrikára, esetleg Dél-Amerika egyes térségeire.


Henry Kissinger

Dr. Henry Kissinger (ß÷ß ~¤*^÷, Epszilon Eridani b3) emberegészségügyi főtisztiorvos szerint az 1980-as évek végétől a müzli elterjedésének és a dohányzás visszaszorulásának köszönhetően különösen porhanyós a 25-35 éves nőnemű korosztály.



Bokros Lajos szerint ( đ÷^ ¤¢˘˙, Beta Pictoris a) Közép-Amerika (főleg Mexikó) és például Magyarország egyelőre az erőspaprika és hagymafogyasztás miatt kiesik az érdeklődésből, pedig arrafelé is igen finom emberek élnek.


Mint ismeretes, a roswelli balesetet is az okozta, hogy a zsíros vacsora miatt a legénység minden tagja éppen a fajanszon kuporgott, mikor a robotpilóta villámcsapás miatt kikapcsolt.



Mindezt megerősítette a közép-európai telepvezető, Franz Vranitzky is (Ł~đ ¸\*˛, Gliese 581c) hozzátéve, hogy például a fagyállós bor, olmozott paprika és egyebek segítségével csak átmeneti eredményeket sikerült elérni a minőség javítása érdekében.


Franz Vranitzky

Az ülést Surányi György (Yßo¤ đ°÷, V2500 Ophiuchi c) hosszabb lélekzetű elemzése zárta az antianyag és tachion üzemanyag drágulásának hatásairól az emberhús piacra.





A lényeg: kizárólag ezért, vagyis jogos, méltánylandó üzleti okokból titkosak a Bilderberg-csoport ülései.





Nem kell mindjárt rosszra gondolni!



2013. 07. 08.


További cikkek »»»»

Ne nézd a hozzászólások dátumát! Szólj hozzá bátran bármikor!

0
1 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Hozzászólások

Eddig 19 komment érkezett

1. ZorróAszter (szerkesztő)
2013. 07. 08. 7:52

Roswellben lassan vége a napnak, a nevezetes esemény 66. évfordulójának.

2. Lancelot
2013. 07. 08. 8:41

3. ZorróAszter (szerkesztő)
2013. 07. 08. 8:52

Az csak Bajnai lehetett.

:o)

4. Kokó
2013. 07. 08. 9:12

'Aszter kérem ön vakmerő...
Ha így lerántja a leplet erről a titokról, többé soha nem lesz biztonságban...
Az összes traffipax önt fogja üldözni, mindig lejárt szavatosságú parízert adnak önnek a boltokban, észre sem veszi, hogy önnek nem 27% az áfa, hanem 28%...
Még az is lehet, hogy az óvszer sem lesz hibátlan amit használ....
Uram, ön a tűzzel játszik.......:-)))))))

5. ZorróAszter (szerkesztő)
2013. 07. 08. 10:02

Már én is megrettentem saját merészségemtől, de már nem lehet meg nem történtté tenni.

Márcsak a nyilvánnosság erejében bízhatom.

:o)

6. evianna
2013. 07. 08. 21:29

irtó aranyos...
kár, hogy ez egyszerűen csak egy "premium rotary", amely édes testvére a japánok - sokak szerint gyors üzleti felemelkedésüket megalapozó - "nemawashi" intézményének (a nemawashi szó szerint "a gyökerek körülásása", egy-egy döntés informális előkészítése, baráti társaságban és üzletfelek közötti felületes beszélgetésekben, ahol senkit semmi nem kötelez, de előkészítik a talajt valami új gondolathoz vagy üzleti lépéshez)
különben az emberhús minősége valószínűleg tényleg egyre jobban romlik. főleg erre mifelénk.

7. ZorróAszter (szerkesztő)
2013. 07. 08. 21:55

Kedves Evianna!

"kár, hogy ez egyszerűen csak egy "premium rotary", amely ..."

Nem kár. Én is ezt mondtam. :o)

8. Bástya elvtárs
2013. 07. 08. 22:53

Ez szellemes... :-)

9. ZorróAszter (szerkesztő)
2013. 07. 08. 23:52

Kedves Bástya elvtárs!

Köszönöm.

10. evianna
2013. 07. 09. 1:19

tudom, zorró, tudom.
én ugyanis nem kritizálni és kötözködni járok ide :)

11. ZorróAszter (szerkesztő)
2013. 07. 09. 2:42

Régóta ismerjük egymást, úgyhogy tudom.

De ha kritizálni és kötözködni járna ide, akkor is szívesen látnám mint régi és kedves olvasómat.

:o)

12. maxval bircaman HFJDFHCJ
2013. 07. 09. 8:46

Ez hülyeség. Szerinted nincs Bilderberg-csoport?

13. ZorróAszter (szerkesztő)
2013. 07. 09. 9:04

"Ez hülyeség. Szerinted nincs Bilderberg-csoport?"

Ejnye, kedves MaxVal! Ezek komoly dolgok.

Már hogyne lenne: most írtam róluk

Nem szoktam a levegőbe beszélni..

14. Osszián
2013. 07. 09. 9:53

Ez nem maradhat következmények nélkül. Az emberhús minőségi romlását nem tudta a Bilderberg csoport megakadályozni, nem kétséges, hogy felelőtlensége súlyos következményekkel fog járni: csillagközi háború is elképzelhető, támadás várható az epsziloneridaniaiak részéről, én nem félek, a csúti csodakondás ettől is megvéd, mint a leendő nyugdíjamtól.

15. ZorróAszter (szerkesztő)
2013. 07. 09. 10:09

Jó-jó, de azért ne hagyjuk abba a fokhagymázást és erőspaprikázást se.

Nemtom a G8 mikor ülésezik.

16. lord
2013. 07. 09. 11:04

Személyemben sértettnek érzem magam, hogy a Kelet Európai emberek húsának mlnőségéről nem értekezik ez a csoport.
Meggyőződésem, hogy az utóbbi évtizedek legjobb fogása ez az embercsoport volt!
Mind olcsóságában, mind felkészültségében versenyképes bármely nyugat - európaival.

17. ZorróAszter (szerkesztő)
2013. 07. 09. 11:13

Kedves Mylord!

Hát dehogynem: đ÷^ ¤¢c˙˘˙ szerint mi is nagyon finom emberek vagyunk, csak még nem sikerült leszoktatni bennünket a fokhagymáról és az erőspaprikáról.

Ehhez csatlakozott Ł~đ ¸\*˛, aki elmondta, hogy sajna az ólmozott paprika se vette el a kedvünket a paprikától, ezért még különféle módszereket be kell vetni, mire mi is terítékre kerülhetünk.

18. lord
2013. 07. 09. 16:47

Hááát!
Lehet, hogy ez a bonyolult gondolatmenet nem az én világom?
Megártott volna a sok kép?
A lekötözött nő, meg a repülő csészealj?
Elképzelhető...

19. ZorróAszter (szerkesztő)
2013. 07. 09. 19:49

Kedves Lordom!

Régebben mintha több humorérzéked lett volna :o)

Írja meg véleményét, kérdéseit!

Ez egy mentés. A cikk jelenleg ITT kommenthető »»»»

(A kommentek ide némi késéssel kerülnek át onnan)

Címkefelhő

@hm belfold @hm kulfold @hm kult @hm tech 1919 1956 20111023 2012 12 21 24 óra 56 A hetedik pecsét A természetfilozófia matematikai alapjai Ádám és Éva Adolf Hitler Albert Einstein Aljanépek Alkotmány állatok Alma Álmos álom általános alvási bénultság alvási paralízis Amerikai Népszava Anders Anton Pavlovics Csehov apokríf árják Árpád Atlanti charta ÁVH ÁVÓ Az Élet Értelme Az ember aki túl keveset tudott Bacsó Péter baloldal baromarcú Bary József Bástya elvtárs Bástya elvtárs lánya Bayer Zsolt Bayer Zsolt Orgovány Biblia Bibó Bizánc Bornyi Sándor brainstorming Bristol buddhizmus büntetőeljárási törvény Casablanca cenzor cenzúra Chai Christine Lagarde Churchill Clark Ádám tér Clifton híd Csatáry László Csehov Csillag csuklyás hacker Csurka István De Sade Demokratikus Koalició díj DK Dörner György Durrington Elbert János elhárítás ellenforradalom elővigyázatossági megállapodás előzetes mentesség Eötvös Kollégium Etűdök gépzongorára evangélium évszakok fajelmélet Farkas Mihály Farkas Vladimír fasiszta fekete mise feuillant FIDESZ filozófia fizika Fodor András forradalom földönkívüli filozófusok Galambos Lajos Galaxis útikalauz stopposoknak Galileo Galilei Generalplan Ost genetikailag Gironde globalizáció Gólem Google Google Street View Gömbös Gyula gravitáció gumiló György Gyurcsány Ferenc Hádész Hádész háza hamis vád Hankiss Elemér Harunalrasid a NOLBLOG ESZE Határon túli magyarság Hazug cenzorok HCJD hitel Hmmmm Homérosz hónapok Horthy Miklós Hubble huszárvágás hülyék logikája Hűség színHáza idő IMF Ingmar Bergman irodalomtörténész Isaac Newton Isambard Kingdom Brunel István jakobinusok James Nasmyth Jane Birkin Jézus JOBBIK József Attila Kádár Káin és Ábel Káin gyermekei Kalászos Karancskeszi Katyn Kazár Birodalom Kazária kémbotrány kémkedés kémügy Képíró Sándor KériSzépen Kertész Ákos Kertész Mihály készenléti hitel kettős állampolgárság Kettős mérce KGB Koan kollégium kommunista kontraszelekció Kopácsi Sándor kormány Kövér László köztársasági elnök közgazdasági Köztársaság tér Kubatov Gábor Kun Béla Laborc Sándor Lator László Lázár János liberális liberálisok liberalizmus lincstörvény Ling doktor lipótmezei megnyitás lobogó lobogója logika Löw rabbi Lubjanka Lukács György Lukácsy Sándor Magyar magyar kártya Magyar Köztáraság zászlaja Magyar Köztársaság Magyar Nemzeti Szocialista Párt magyar zászló Magyarország magyarság Maja naptár Manci néni márki Matolcsi Matyica mazochizmus médiatörvény Mein Kampf Michael Curtiz Michelangelo Antonioni MIÉP Miniszterelnök mise MOSZAD mozi Mumus Munka Törvénykönyv Munka Törvénykönyve műfelháborodás műmagyar náci fajelmélet Nagy Imre Nagyítás Nagymama nagypolgárság Nauszikaa Negyedik Köztáraság Nemzeti Felszabadítási Front Nemzeti Hírközlési és Média Hatóság Nemzeti Valutaalap nemzetközi nagytőke Nemzetközi Valutaalap népbiztosok Newton niceai hitvallás niceai zsinat NKVD Nobel nyelvújítás nyelvújító Nyikita Mihalkov nyilas nyilasok Nyírő József nyugger Odüsszeia Odüsszeusz Orbán Orbán Viktor orvos orvos elvándorlás Pál apostol Palócföld Palócország Pap Ignác Parlament patkó Perry Mason Persona perspektíva Pesti srácok Péter Gábor Philosophiae Naturalis Principia Mathema Pi Pieter Bruegel Piros László plágium Platonov Quodlibet Rácz Kálmán Rákosi Rákosi Mátyás Raoul Wallenberg REM rémhír Rendőrség Roosevelt Schmitt Pál sci fi horror Semmelweis Egyetem Sibrik Miklós felüljáró Sigmund Freud Sikorski Soho Solymosi Eszter SS SS Great Britain Stonehenge Szabó Dezső szadizmus szakdolgozat Szálasi Ferenc Szamuely Tibor Szent Korona Szent Korona tan Szent Péter esernyője szeretet Szilvásy György Színről színre Szovjetunió Sztálin T4 program Tanácskormány Tanácsköztársaság Tanú tárgyalás Tarlós Tarlós István Tarski TASZ tél tengeri népek Tiszaeszlár tömegvonzás Trafó transzcendens Turán Turáni Átok Tükör által homályosan Új Munka Törvénykönyv Új Munka Törvénykönyve Új Színház unortodox untermensch übermensch ügyvéd űrtávcső vadászok a hóban Vátra védőügyvéd vérvád vérvád tagadók Veszprém Victor Laszlo Vietkong Vietnami Néphadsereg Viktor Viktor László vlágvége Vo Nguyen Giap Wass Albert Wenceslaus Hollar woodhenge Yankari zászló Zen Zentai Károly zéta Reticuli zuhanás zsidó népbiztosok