ZorróAszter
Mottó: Láttál-e már fa tetején jurtát, mit egy kurta nyelű lándzsa hegye fúrt át?

Nolblog Saját blogom Segítség

Feltöltök

blogolok videót képet hangot

Hogyan kell bölcsen döntenünk, hogy a káposzta is jóllakjon, és a kecske is megmaradjon?


Itt vannak ugye a zsidók, akikkel nem célszerű baszakodni, főleg ha éppen valamiért rájuk figyel a világ.

Sőt akkor éppenhogy nyájasan kell viselkedni velük.


Aztán meg ott vannak a nácik. Nemcsak az egyenrámáscsizmás egyenpörgekalapos árpádsávos bohóchadsereg, a hevesvérű szittyafajmagyar futballhuligánok meg a Tisztelt Házban acsarkodó MÉGROSSZABBIK gárdakacagányos Führerparódiájukkal az élükön. Ők összesen sincsenek párszáznál többen.


Hanem ami a fő, a négymilliónyi létminimum alatt tengődő szerencsétlen, akik elkeseredésükben már azt se tudják, kit szidalmazzanak reménytelen sorsukért.


Ha a magyar politikai elit megtanult valamit száz és száz év magyar történelme által, akkor azt, hogy hogyan kell egy szájból igent is és nemet is fújni.


Náci tüntetést betiltani nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem.


Hát be kell tiltani a tüntetést olyan indokokkal, és olyan módon, hogy amikor a dísznácik bírósághoz fordulnak ellene, ne legyen olyan holokauszttúlélő zsigeri náciutáló futbalhuligángyűlölő vérbíró, aki helyt adna velük szemben a rendőrség eme idióta érveinek.


Így aztán Orbán Viktor is zsidómentő szerepben tündökölhet, hiszen nem rajta múlt a dolog. Ő mindent megtett.


És négymillió szavazópolgár fogékony része is elismerően csóválja a fejét: Azért mégiscsak ravasz gyerek ez a Viktor: mégiscsak elintézte, hogy a Goj Motorosok meg ez a fekete egyenruhás nyilaspüspök picit befűtsön ezeknek a zsidóknak.


2013. 05. 04.


További cikkek »»»»

Ne nézd a hozzászólások dátumát! Szólj hozzá bátran bármikor!

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Hozzászólások

Eddig 36 komment érkezett

1. Osszián
2013. 05. 04. 21:36

csak nehogy ismétlődjön a történelem.

2. Kokó
2013. 05. 04. 21:43

Osszi, a történelem mindig ismétlődik, de remélem, a történelmi helyzetek megoldása nem...

3. nincs
2013. 05. 04. 21:44

Zorró, én nem gondolom Orbánról, hogy megjátssza a "zsidó mentést", fölösleges ilyen hiedelmekkel elkábítani magad.
Itt párhuzamot látok abban, amikor Gyurcsányék verték a tamtamot a gyöngyöspatai cigány üldözés miatt.
Mindig ez megy, ha van valami dolog, ami mögé bújhat az ellenzék, azt felfújja.
Itt a nolblogon is, Navigator folyton felfújja az egész üldözési témát, mindenkit nácinak kiált ki.
Az egyik kommentjében valakinek megírta az édesapja honlapjának a címét, és rákerestem.
Tudod, ég és föld különbség van a fia és édesapja között. Csupa szeretet volt az az ember, amit a történetéből úgy gondolom, hogy az édesanyjától tanulhatta, mert sokat emlegette a jóságát.
És nem tudom miért nem követte példáját Navigator, miért ilyen gyűlölködő, és átkozódó, mikor nem is neki kellett átélni a borzalmakat.
Az édesapja megjárta a poklokat 16 évesen, és betegen tért haza a háború végén. Mély lelki fordulatokat élt át, megtapasztalta, hogy a kirekesztés veszélyes emberi tett, mindenkinél előfordulhat, még nála is jelen volt, amikor az apjával került szembe. A lelki átalakulásában meg akart feledkezni a zsidóságról, és ekkor találkozott a Hit gyülekezettel, és ebben a keresztény közösségben visszatalált a zsidó hitéhez, mert ott nem voltak kirekesztőek. Ebben a közösségben tanulta meg a jézusi megbocsátást is.
Szerintem a békéhez, mindkét oldalon tenni kell sokat, ha minden zsidó hitvallású hasonlóképpen gondolkodna ma, mint Fekete János tette, akkor nem volna ilyen ellenszenv feléjük.
Ezt a videót érdemes látnia minden habzó szájú, nácit kiabáló ellenzékinek, és jobbikos agyamentnek:
www.feketejanos.hu/index.php

4. ZorróAszter (szerkesztő)
2013. 05. 04. 21:48

Kedves Osszián!

Milyen értelemben?

5. nincs
2013. 05. 04. 21:50

Az előbb valamiért nem megfelelő link ment át, most még egyszer megpróbálom, ha nem sikerül, az előbbi linken is, ami a Fekete János honlapjára vezet, a harmadik videót érdemes megnézni ebben a témában, amit említettem.
www.feketejanos.hu/index.php

6. nincs
2013. 05. 04. 21:52

ahha, nem megy át rendesen a cím, amikor elküldöm a kommentet, ez fura,
tehát a honlapon a 3. videóról beszéltem, de nagyon ajánlom a sok elvakultnak, hogy mind a három videót nézzék meg!

7. ZorróAszter (szerkesztő)
2013. 05. 04. 21:52

Kedves Only!

Én csupán a bölcs politikusi megoldást szerettem volna dicsérni és felmutatni.

Nincs a világon olyan 40-es IQ-val Jogikart végigbukdácsoló jogász, aki ne tudta volna előre, hogy ilyen indoklással a bíróság elveti a rendőrségi tiltást, és engedélyezni fogja a tüntetést.

8. ZorróAszter (szerkesztő)
2013. 05. 04. 21:56

6. Only 2013. 05. 04. 21:52

Nekem mind a két kommentjében szereplő link működik.

9. nincs
2013. 05. 04. 22:06

Az én tudomásom szerint azt az utasítást adta Orbán, hogy találjanak jogilag megfelelő tiltást, ami megakadályozza a tüntetést.

A link, aminek meg kellett volna jelenni a kommentemben az hosszabb, mint ami átment, de nem nagy baj, megtalálható így is a videó.

10. nincs
2013. 05. 04. 22:12

Zorró, és a 4 millió szavazót ne nézzétek hülyének, hogy mindent bevesz, ez is egy rosszul felmért emberismeret, csak szajkóztok világnak, hogy ilyen meg olyan a szavazó nép, birkának nézitek, meg mindenfajta alja népnek, ez egyenesen felháborító nézet.
Ha ennyire becsülitek őket, akkor mit várhatnak tőletek, hogy nagyra becsült népekké válnak egyből, ha már a baloldal lesz hatalmon?
Ugyan, ezt te sem veszed komolyan...

11. ZorróAszter (szerkesztő)
2013. 05. 04. 22:16

Kedves Only!

Mivel én is a nép része vagyok, ezzel jogot szereztem arra is, hogy azt mondjam, marhák.

De most még ezt se mondtam, hanem csak azt, hogy "négymillió szavazópolgár fogékony része".

12. nincs
2013. 05. 04. 22:24

aha, ravasz finomítás ez tőled Zorró...

13. ZorróAszter (szerkesztő)
2013. 05. 04. 23:14

Mi ebben a finomítás?

Nem most javítottam át a szöveget. Már az eredeti szövegben is benne volt.

14. evianna
2013. 05. 05. 0:06

Only:
mégis, miből gondolod, hogy egy miniszterelnöknek nincs más dolga, mint utasítani valamelyik alárendeltjét, hogy egy neki nem tetsző lépést akadályozzon meg?
először is, neki nem magánemberként kell megítélnie a dolgokat, ügyeket.
másodszor, ha úgy gondolja, hogy egy tüntetést nem kellene / nem szabad engedélyezni, annak oka van - miért nem mondja el? (mert eddig még mindig csak intézkedett.
harmadszor: ami egyáltalán indokként elhangzott a szájából, az valami olyasmi volt, hogy "nehogy már hisztizhessenek megint".

na, egy miniszterelnök nem így viselkedik.
Orbánnak csak a címe van meg hozzá, egyéb semmi.

a 4 millió szavazó meg messze nem hülye, és éppen az a baj, hogy mindennel és mindenkivel szemben bizalmatlanná vált.
nos, kinek kedvez ez? annak, aki benne ül a hatalomban, vagy annak, aki le akarja váltani?

15. evianna
2013. 05. 05. 0:11

valaki egyébként ezt már nagyon jól kifejtette, itt a nolblogon:
ha Orbánnak komoly oka van az ilyen tüntetések megakadályozására, akkor egyúttal fel kellene lépnie a szervezőkkel és ezzel az egész gondolati vonulattal szemben.
Only:
szerinted miért nem teszi?

16. nincs
2013. 05. 05. 8:01

Zorró, Persze hogy nem most javítottad, hanem eredetileg finoman közölted, amit a nolblogon szajkóznak szerteszét, hogy milyen szavazó birkanépség miatt van hatalmon ez a kormány, és már azt sem tudja, melyik falkavezérre hallgasson, hát kínjában mindig az erősebb kutya mögé áll.
Tudod, ez a mentalitás, ami az eszement hatalomvágyókra jellemző, hogy egyik pillanatban felemeli a népet, amikor hasznára van, aztán ejti, és alázza, hát az ilyen nem érdemel senkit maga mögé.

Evianna, először is nem a „neki nem tetsző dolgot” akarta megakadályozni, hanem a sokaknak nem tetsző, ezért adott most is olyan utasítást, hogy jogi alapon akadályozzák meg.
Csak összehasonlításképpen mondom, az adótörvényeket is hányan kijátsszák, és ezeket a törvényeket mindig szigorítani kel, a kiskapukat kihasználók ellen, hogy ne tudjanak kibújni a törvény alól.
Nem tudom, miért szenvedsz te is olyan hiedelmekben, hogy tudod, mit kellene tenni egy miniszterelnöknek: „na, egy miniszterelnök nem így viselkedik.
Orbánnak csak a címe van meg hozzá, egyéb semmi.”

17. maxval bircaman HFJDFHCJ
2013. 05. 05. 9:58

Az alapprobléma a demagógia. Ugyanis az éppen aktuális ellenzék a kormányt szokta vádolni, ha valamilyen szalonképtelen megmozdulás van. A Fidesz is ezt tette ellenzékként. S a mostani ellenzék is ezt teszi. Pedig az igazság máshol van: Mo-n nem tilos nácinak lenni, nem tilos antiszemitiának lenni, azaz nincs jogalap ilyen szellemiségű megmozdulások betiltására.

Ami ezek után van, az csupán ostoba választási kampányolás - MINDKÉT oldalról.

18. ZorróAszter (szerkesztő)
2013. 05. 05. 11:30

Kedves Only!

Azt, hogy a magyar nép olyan buta, hogy elég elhúzni a mézesmadzagot az orra előtt, és megy utána, mint a birka, akkor is ha a szakadékba vezetik, nagyon régi véleményem.

Ezért mondtam az előbb, hogy most finoman fogalmaztam.

19. ZorróAszter (szerkesztő)
2013. 05. 05. 11:52

Kedves MaxVal!

Szerintem alapvetően nem a demagógiával van baj. Valahogy hatalomra kell kerülni.

Inkább azzal van a gond, hogy hatalomra kerülés után a pártok szinte kizárólag azzal foglalkoznak, hogyan aknázzák ki a lehetőséget a maguk és a klientúrájuk számára. És milyen dumával etessék meg azokat, akiknek egy falat se jutott ebből.

20. mindenOKÉ (látogató)
2013. 05. 05. 15:09

A Fidesz csak akkor tud kerülőutakon menetelni, ha a saját programját valósítja meg. Ha az ellenzék lép fel, akkor időnként homok kerül a gépezetbe, és akadoznak a válaszreakciók. Van egy belső kör, aki meghozza a döntéseket, de ők viszont nem lehetnek jelen mindenhol egyszerre, a többiek pedig nem nagyon szeretnek improvizálni. Persze lehet, hogy ez volt a cél, legyen egy kis balhé, hogy elhatárolódjanak egymástól??

Amúgy nem igazán értem őket, szeretik a nemzeti maszlagot, szeretik a nyugatot ostorozni, turul szobrot avatni, stb, stb... Megszoktam, hogy a Fidesz ok nélkül nem szokott cselekedni, hacsak nem valamilyen hasznot remélhet az adott ügyből. De ez inkább csak bukó nekik.

Szerintem csak simán bénáznak. A Jobbikot sikeresen kiszorították mindenhonnan, akiknek nem maradt más önálló gondolata, mint a zsidózás megsózva egy kis ártatlansággal.

21. nincs
2013. 05. 05. 15:25

Zorró, le vagyok döbbenve, hogy milyen nézeteket képviselsz, pedig téged egy gondolkodó, megfontolt embernek ismertelek eddig, és reméltem, hogy többre becsülöd az embereket.
Amit az előbb írtál, egy téves hiedelmen alapul, ami abból ered, hogy nem ismered az embereket, nem beszélgetsz sokfélével, nem figyelsz rájuk, és még magadat is lebecsülöd.
Hogy milyen a magyar ember a lelke mélyén, azt a még élő székelyek is megmutathatják neked, ahol hamisítatlanul működik bennük a magyarságtudat.
Mi is ilyenek vagyunk, de sokan azt akarják belénk sulykolni, hogy semmirekellők, buták vagyunk, és szeretnének ebben a tudatban megtartani, hogy bábként bánhassanak velünk.
Ezt az elvet egyszerűen nem szabad követni, hogy lebecsüljük magunkat és a magyar népre is ráhúzzuk, mert ez sehova sem vezet.

22. ZorróAszter (szerkesztő)
2013. 05. 05. 17:22

Kedves Only!

Én nem vagyok politikus, hogy udvaroljak a magyar népnek, mint részeg a sarki rosszlánynak egy engedményes numeráért:
- Hercegnőm! ...

Vagy Torgyán Jóska módra:
"Addig nem nyugszunk, amíg édes hazánk szent földjét orosz lánctalpak tapodják!"

Mondja ezt az a Torgyán Jóska, aki nemhogy az első pisztolylövésre, de az első hangosabb ruszki szellentésre úgy kaparta volna be magát az aszfalt alá, mint a Kisvakond.

Igen. Azt hogy milyen a jó magyar nép, láthattuk a rendszerváltásnál, három éve a kétharmadnál, és jövőre az "orbánváltásnál".

Elég azt mondani: Lesz pénz ingyen! Úgy fogjuk hívni, hogy Kárpótlás! És a marha már rohan is a szavazófülkébe hogy ikszelhessen.

Orbán és enyveskezű társasága se azért fog megbukni, mert turul helyett szarka a totemállata, hanem mert amikor a póógáááár benyúl a zsebébe, hogy igyon még egy negyedik korsó sört, üres a zsebe. Négy éve meg még volt benne még egyre.

23. ZorróAszter (szerkesztő)
2013. 05. 05. 17:27

Egyébként perszehogy dühében mond ilyeneket az ember.

24. ZorróAszter (szerkesztő)
2013. 05. 05. 17:29

20. mindenOKÉ (látogató)
2013. 05. 05. 15:09

Kedves MindenOKÉ!

És teljesen biztos vagy benne, hogy nem fű alatti egyeztetés folyik és érvényesül a FIDESZ és a MÉGROSSZABBIK között?

25. nincs
2013. 05. 05. 18:28

23.
akkor megnyugodtam felőled, ha csak dühödben.. :)

26. mindenOKÉ (látogató)
2013. 05. 05. 21:17

24.

Csak abban vagyok biztos, hogy betiltották, és megrendezték a tüntetést. Ebbe sok minden belefér, az is amit te állítasz. Viktor nyíltan bizonyos határokat nem léphet át, de meg tudja úgy keverni a lapokat, hogy jó legyen a leosztás. Bár azt sem igazán látom, hogy ez most miért is lenne jó a Fidesznek.

27. ZorróAszter (szerkesztő)
2013. 05. 05. 21:46

26. mindenOKÉ (látogató)
2013. 05. 05. 21:17

Hát az, amit szerény bejegyzésemben próbáltam pedzegetni:

A zsidók és a világ közvéleménye azt mondja: milyen rendes gyerek ez a Viktor. Mennyi mindent megtett, sőt többet is. Nem rajta múlt, hogy a náci motorosok a konferencia résztvevőinek az orra alá pöfögtettek.

Az erre fogékony hallgatóság, potenciális FIDESZ de ma még MÉGROSSZABBIK szavazó meg aszongya: Azért ravasz gyerek ez a Viktor is. A gólyák mégiscsak odapöfögtek a zsidók orra alá. Talán mégse a Vona Gabira szavazok. Olyan hülye a pofája, amikor még a legprimitívebb egymondatos zsidóviccbe is belezavarodik.

28. ZorróAszter (szerkesztő)
2013. 05. 05. 21:50

De mint mondám, mindez nem ismeretlen a magyar történelemben. Régi szép irodalmi hagyományai vannak:

"Náci tüntetést betiltani nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem."

:o)

29. mindenOKÉ (látogató)
2013. 05. 06. 8:41

Na, most miattad kénytelen voltam beleolvasni a kurucinfóba, nem olvastam végig a hozzászólásokat, de egy olyan vélemény sem fogalmazódott meg, hogy jaj de ügyesen csinálta a Viktor. Ez max azoknál működik, akik valamilyen globális összeesküvéstől rettegnek, de viszont nem tarják lehetségesnek, hogy nyíltan szembe szálljanak a birodalommal. Ezek száma meglehetősen elhanyagolható a 'közép'-jobboldalon.

1: A Fidesz bénázik, lassan reagál, Orbánt nem merte senki sem felkelteni.
2. Az üzenet nyugatra szól, drága Unió, mi megvédjük a zsidókat, felejtsétek már el a többit.
3. Figyelemelterelés. Addig se kell bemondani a híradóba, hogy mi nem műköszik már megint.
4. Jobbik-Fidesz koalíció előkészítése. Egyrészt a Jobbiknak is kell dobni csontokat, kell, hogy szerepeljenek a híradóban, és kell, hogy legyen egy olyan terület, ahol a véleményük markánsan eltér a többiekétől. Meg persze ott van a viszonylagos ártatlanságuk, ami a kiábrándult Fidesz-szavazókat, és rend-várókat felszippanthatja.
Persze ez csak olyan vész-megoldás arra az esetre, ha a bizonytalanok túlságosan aktívvá válnának a választásokon. A választások előtt semmilyen együttműködés sem elképzelhető, de azért majd egy kicsit tolják egymás szekerét.

5. Egyéb. Nincs logika a történtek mögött, csak sodródunk az árral.

30. ZorróAszter (szerkesztő)
2013. 05. 06. 10:12

Kedves MindenOK!

Én nem azt mondtam, hogy a FIDESZ a MÉGROSSZABBIKnak udvarol.

Kivételesen nem.

A gesztus a MÉGROSSZABBIK potenciális szavazóbázisának a FIDESZ által elszipkázható részének szólt.

31. mindenOKÉ (látogató)
2013. 05. 06. 20:25

Harc a nyugat, az IMF, és a multik ellen. Kettős mérce az Unióban. Államosítás. Cigányok megrendszabályozása. Szerintem ezzel lehet megfogni egy átlagos Jobbik szavazót, ők erre gerjednek. A zsidók támogatása nem indítja be az ő fantáziájukat. Szerintem hamarabb gondolnak kettős mércére, és jogtalan elnyomásra, mint orbáni csavarra.

32. ZorróAszter (szerkesztő)
2013. 05. 07. 13:21

Lehet, hogy vidéken tényleg a cigányozás a kelendőbb portéka, de nagyvárosokban, Budapesten a lumpenproletariátus legalább annyira vevő egy kis zsidózásra is.

33. Magyar Nemzeti Népvélemény és Hazavédelem (látogató)
2013. 05. 15. 3:02

Re: ZorróAszter 2013. máj. 4. 20:44

A böfögésed ostoba, hülye, primitív fröcsögés, hungarofób öklendezés, veszett krákogás, taknyos prüszkölés, töpörödött nyüszítés, azaz Fideszezés, Orbánozás, Jobbikozás, Vonázás, Magyar Gárdázás, úgyis mint a 2010-ben szarrá és húggyá bukott hugyos- és szarosballib oldal primitív, unintelligens, impotens fetrengése és lubickolása, dagonyázása a porban, az olajos padlón, a saját szarában, húgyában, taknyában, izzadmányában, gecijében, zsírbő fülváladékában, alkoholpépes okádmányában, hányásában.

34. mindenOKÉ (látogató)
2013. 05. 16. 8:49

Zorró, azért az már valami, ha sikerül felpiszkálni más oldalak érdeklődését is! Egy blog sem létezhet trollok, és szelíd anyázások nélkül.

35. ZorróAszter (szerkesztő)
2013. 05. 16. 14:37

Kedves Magyar Nemzeti Népvélemény és Hazavédelem!

Örülök, hogy ismét kimarcsi van a diliházban.

Vagy csak beszökött valamelyik irodába?

36. ZorróAszter (szerkesztő)
2013. 05. 16. 14:41

34. mindenOKÉ (látogató) 2013. 05. 16. 8:49

Kedves MindenOK!

Milyen érdeklődésre gondolsz?

Csak nem Magyar Nemzeti Népvélemény és Hazavédelem-re?

Ő mindig meglátogat, ha valamelyik irodát nyitva felejtik ebédidőben az elmegyógyintézetben.
Esetleg mint most az éjszakás nővér.

Csak sajnos erősen szedálják, és mindig elfelejti, milyen néven dolgozott az előző alkalommal.

:o)

Írja meg véleményét, kérdéseit!

Ez egy mentés. A cikk jelenleg ITT kommenthető »»»»

(A kommentek ide némi késéssel kerülnek át onnan)

Címkefelhő

@hm belfold @hm kulfold @hm kult @hm tech 1919 1956 20111023 2012 12 21 24 óra 56 A hetedik pecsét A természetfilozófia matematikai alapjai Ádám és Éva Adolf Hitler Albert Einstein Aljanépek Alkotmány állatok Alma Álmos álom általános alvási bénultság alvási paralízis Amerikai Népszava Anders Anton Pavlovics Csehov apokríf árják Árpád Atlanti charta ÁVH ÁVÓ Az Élet Értelme Az ember aki túl keveset tudott Bacsó Péter baloldal baromarcú Bary József Bástya elvtárs Bástya elvtárs lánya Bayer Zsolt Bayer Zsolt Orgovány Biblia Bibó Bizánc Bornyi Sándor brainstorming Bristol buddhizmus büntetőeljárási törvény Casablanca cenzor cenzúra Chai Christine Lagarde Churchill Clark Ádám tér Clifton híd Csatáry László Csehov Csillag csuklyás hacker Csurka István De Sade Demokratikus Koalició díj DK Dörner György Durrington Elbert János elhárítás ellenforradalom elővigyázatossági megállapodás előzetes mentesség Eötvös Kollégium Etűdök gépzongorára evangélium évszakok fajelmélet Farkas Mihály Farkas Vladimír fasiszta fekete mise feuillant FIDESZ filozófia fizika Fodor András forradalom földönkívüli filozófusok Galambos Lajos Galaxis útikalauz stopposoknak Galileo Galilei Generalplan Ost genetikailag Gironde globalizáció Gólem Google Google Street View Gömbös Gyula gravitáció gumiló György Gyurcsány Ferenc Hádész Hádész háza hamis vád Hankiss Elemér Harunalrasid a NOLBLOG ESZE Határon túli magyarság Hazug cenzorok HCJD hitel Hmmmm Homérosz hónapok Horthy Miklós Hubble huszárvágás hülyék logikája Hűség színHáza idő IMF Ingmar Bergman irodalomtörténész Isaac Newton Isambard Kingdom Brunel István jakobinusok James Nasmyth Jane Birkin Jézus JOBBIK József Attila Kádár Káin és Ábel Káin gyermekei Kalászos Karancskeszi Katyn Kazár Birodalom Kazária kémbotrány kémkedés kémügy Képíró Sándor KériSzépen Kertész Ákos Kertész Mihály készenléti hitel kettős állampolgárság Kettős mérce KGB Koan kollégium kommunista kontraszelekció Kopácsi Sándor kormány Kövér László köztársasági elnök közgazdasági Köztársaság tér Kubatov Gábor Kun Béla Laborc Sándor Lator László Lázár János liberális liberálisok liberalizmus lincstörvény Ling doktor lipótmezei megnyitás lobogó lobogója logika Löw rabbi Lubjanka Lukács György Lukácsy Sándor Magyar magyar kártya Magyar Köztáraság zászlaja Magyar Köztársaság Magyar Nemzeti Szocialista Párt magyar zászló Magyarország magyarság Maja naptár Manci néni márki Matolcsi Matyica mazochizmus médiatörvény Mein Kampf Michael Curtiz Michelangelo Antonioni MIÉP Miniszterelnök mise MOSZAD mozi Mumus Munka Törvénykönyv Munka Törvénykönyve műfelháborodás műmagyar náci fajelmélet Nagy Imre Nagyítás Nagymama nagypolgárság Nauszikaa Negyedik Köztáraság Nemzeti Felszabadítási Front Nemzeti Hírközlési és Média Hatóság Nemzeti Valutaalap nemzetközi nagytőke Nemzetközi Valutaalap népbiztosok Newton niceai hitvallás niceai zsinat NKVD Nobel nyelvújítás nyelvújító Nyikita Mihalkov nyilas nyilasok Nyírő József nyugger Odüsszeia Odüsszeusz Orbán Orbán Viktor orvos orvos elvándorlás Pál apostol Palócföld Palócország Pap Ignác Parlament patkó Perry Mason Persona perspektíva Pesti srácok Péter Gábor Philosophiae Naturalis Principia Mathema Pi Pieter Bruegel Piros László plágium Platonov Quodlibet Rácz Kálmán Rákosi Rákosi Mátyás Raoul Wallenberg REM rémhír Rendőrség Roosevelt Schmitt Pál sci fi horror Semmelweis Egyetem Sibrik Miklós felüljáró Sigmund Freud Sikorski Soho Solymosi Eszter SS SS Great Britain Stonehenge Szabó Dezső szadizmus szakdolgozat Szálasi Ferenc Szamuely Tibor Szent Korona Szent Korona tan Szent Péter esernyője szeretet Szilvásy György Színről színre Szovjetunió Sztálin T4 program Tanácskormány Tanácsköztársaság Tanú tárgyalás Tarlós Tarlós István Tarski TASZ tél tengeri népek Tiszaeszlár tömegvonzás Trafó transzcendens Turán Turáni Átok Tükör által homályosan Új Munka Törvénykönyv Új Munka Törvénykönyve Új Színház unortodox untermensch übermensch ügyvéd űrtávcső vadászok a hóban Vátra védőügyvéd vérvád vérvád tagadók Veszprém Victor Laszlo Vietkong Vietnami Néphadsereg Viktor Viktor László vlágvége Vo Nguyen Giap Wass Albert Wenceslaus Hollar woodhenge Yankari zászló Zen Zentai Károly zéta Reticuli zuhanás zsidó népbiztosok