ZorróAszter
Mottó: Láttál-e már fa tetején jurtát, mit egy kurta nyelű lándzsa hegye fúrt át?

Nolblog Saját blogom Segítség

Feltöltök

blogolok videót képet hangot

A Köztársaság téri börtön kazamaták obskurus titka

Furcsa, hogy akik abban a korban éltek (én nem), teljesen tisztában voltak azzal, hogy a letartóztatások, fogvatartások, kihallgatások, verések nem a pártházakban történtek. Sosem találkoztam olyannal, aki az ellenkezőjét mondta volna. Vagy akár azt, hogy de igen, az 50-es években még ezt hitte. Senki. Sem személyes beszélgetésben, sem irodalomban.

Mindenki tudta, hogy az embereket a rutinos szakemberek igyekeztek feltűnés nélkül meglepni. Lehetőleg úgy, hogy az illető semmi ellenállást ne fejthessen ki. Leggyakrabban a koraesti órákban a lakásukon.


Csengőfrász.


A korabeli vicc szerint:

Éktelen dörömbölés az ajtón.

- Ki az?

- A Halááál!

- Hál'Isten! Már azt hittem, az ÁVÓ!


Vagy kicsit későbbi időből József Attila halhatatlan szavait felhasználva:

Érted jöttünk, elvtárs! Nem ellened!


Érzékeny mikrofonokkal kutatják a Köztársaság téri titkos föld alatti börtönt.

1956 november 1.

És a letartóztatottat sem a pártház pincéjébe vitték, hanem az ÁVH által üzemeltetett vizsgálati börtön cellájába. Persze voltak ritka kivételek is. Például A tanúban is megörökített, Bilkey-Paptól rekvirált villa.

Ezután a hosszú bevezető után nyilván meghökkentő lesz, mikor azt mondom:

A Köztársaság téri pártházban igenis volt börtön.


Mikor 1945-ben Péter Gábor átvette a Magyar Államrendőrség Budapesti Főkapitányság Politikai Rendészeti Osztályának a vezetését, és egyszersmint őméltósága Péter Gábor rendőr főtanácsos úr lett, épületet keresett a frissiben megkapott szervezetnek. Akkoriban a sok elpusztult középület miatt nehéz volt üres épülethez jutni. Elsősorban az immár betiltott szervezetek, pártok épületeit lehetett kiigényelni.


Péter Gábor a romos, de viszonylag mégis épen maradt nyilas Hűség Házát szemelte ki magának. Más források szerint a kisgazdák egyszerűen ezt utalták ki neki, és még választása sem volt.

A KMP a Tisza Kálmán (Köztársaság) téri Volksbund házat kapta.

Később az ÁVÓ átterjedt a szomszédos Andrássy úti házakra, mint egy betegség, Péter Gábor gyönyörű irodája hajdan Gosztonyi Péter családjának a kisszalonja volt. Kicsi a világ.

A javításokat, a cipekedést maguk az ÁVÓsok végezték.

De előjött Péter Gábor zsigeri főintrikusi hajlama, és rögtön bepanaszolta Az Öregnél riválisát, a vidéki PRO vezetőjét, hogy emberei nem segítenek a felújítási munkákban.

Tömpe igen ravasz ember hírében állt. Úgy törlesztett, hogy vidékről felküldetett pár teherautónyi összefogdosott nyilast Péter Gábor nyakára. Arra számított, Péter olyan buta, hogy megint elmegy Rákosihoz, és feljelenti. Ám abból az fog kiderülni, hogy míg Péterék az ajtókat, ablakokat festik és a padlót vikszelik, addig ő dolgozik, szorgalmasan bővíti nyilasgyűjteményét.

Péter nem tudott ennyi embert elhelyezni. A légópince összes átjáró alagútja meg volt nyitva a szomszédos házak felé. A fogvatartottak, például Péter Gábor személyes foglya, keresztapja, Demény Pál is nappal adminisztrátorként dolgozott, éjjel az irodában aludt.

Mindenki eldobott szekrényt, ecsetet, és lázasan kereste a megoldást, járta a várost, telefonálgatott, hová lehetne elhelyezni néhány szolíd nyilast, de semmi.


Exkavátorral hatalmas gödröt ásnak. 1956. november 2.

Hamarosan sötétedett, mikor Péter Gábornak eszébe jutott, hogy a Volksbundház üres hűtőkamrái minden igényt kielégítenének. Felhívta Rákosit, de az Öreg azt válaszolta, hogy kitekeri a nyakát, ha oda meri cipelni azt a rakás nyilast.

De nem volt más megoldás. Sötétedés után odaálltak a teherautók, és feltűnés nélkül begyömöszölték a nyilasokat hűtőházba.

Péter Gábor két legmegbízhatóbb emberét hagyta ott velük, civilben, állig felfegyverezve. A kiváncsiskodókat azzal küldték el, hogy Rákosi elvtárs cuccát őrzik, aki akkoriban költözött fel Debrecenből.

Közben az ÁVÓsok eldobták a pemzlit, és lázasan falazták a áttört légóátjárókat a pincében. Cellák kialakítására már nem is volt idejük.

Végül ide szállították vissza a nyilasokat. A Volksbundház utolsó vendégei Rotyis és Szívós volt.

Végül a történet elfelejtődött. Az ÁVÓsok tartották a szájukat, a hűtőkamrákat meg lebontották.

A történet el is felejtődött volna, de 56-ban újra felmerült. Az ostromlók napokig keresték a börtönöket. Hatalmas, sok emelet mély gödröt ástak a Köztársaság téren. De nem találtak semmit.

Legutóbb 90-ben a Magyar Televízió vette rá az egyik túlélő volt ÁVH-s sorkatonát, hogy mutassa meg a börtönök helyét. Mutogatott is valamit a pincében, de még talán a legfanatikusabbak se hittek neki.

Talán úgy gondolta, elfelejtik neki, hogy volt szives az ÁVH Karhatalomhoz bevonulni sorkatonának, pláne túlélni a vérengzést.


A kutatás eredménytelen maradt. Köztársaság tér, 1956. november 2.

Ám mi az oka, hogy a valójában történészi körökben is ismert történetet sohasem hozzák fel? Sőt! Gosztonyitól Bill Lomaxig, Méraitól Schmidt Máriáig sem.

Pedig mindegyikük ír a témáról pár áltanácstalan, tétova sort.

Hát azért, mert a nyilasok részvételét az 56-os eseményekben el kell hallgatni. Még ha ezzel a kazamatákat legalább szőrmentén igazoló tény is elsikkad.

Ez sokkal fontosabb!

Nyilasokról szó ne essék!

Legalábbis 56-tal kapcsolatban.


Mi tehát a Köztársaság téri pártház kazamatáinak igazi titka?

Hát az, hogy az 56-os eseményekben szép számmal szerepeltek nyilas legények, csak szorgos kezek szép fehérre radírozták át az életrajzukat.

2012. 06. 29.


További cikkek »»»»

Ne nézd a hozzászólások dátumát! Szólj hozzá bátran bármikor!

2
4 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Hozzászólások

Eddig 39 komment érkezett

1. Shakespeare
2012. 06. 29. 21:26

56-ban a Köz társaság téri események tények voltak. Ezzel viccelődni nehéz.
Nyilasok az eseményekben? Nem kizárt.

2. ZorróAszter (szerkesztő)
2012. 06. 29. 21:30

Kedves Shakespeare!

Ha jól sejtem, mire gondol "események"-ként, én nem arról írtam, hanem ami azután történt.

Illetve az előtt tíz évvel.

3. Didgeridoo
2012. 06. 29. 21:43

A történet akkor lenne kerek, ha tudnánk, hogy a nyilasokat kiengedték, aztán 1956 október 30-án visszatértek puskával a kezükben. Ha jól értem, ez magyarázza a kegyetlenkedést.

4. ZorróAszter (szerkesztő)
2012. 06. 29. 21:48

Nem lehet tudni, mert mindenkinek kitörölték az életrajzából a nyilas múltat.

Pl. a csendőrből lett nyilas huszárfőhadnagy is "gyári munkás"-ként szerepel.

Én egyébként általánosabb részvételre gondoltam, mintsem csak a Köztársaság térre.

5. Nyifu1
2012. 06. 29. 21:49

..., a nyilasok és az ÁVÓsok egy része oda-vissza csereszabatos .... , csak átöltözés és átvetközés kérdése volt ....

6. ZorróAszter (szerkesztő)
2012. 06. 29. 21:57

Kedves Funyi!

Ez egyike a legrégebben legyártott legendáknak, de egy nevet se említ soha senki.

Mármint hogy nyilasból valaki ÁVÓs lett volna.

A nyilasok elleni gyűlölet engesztelhetetlen volt és kölcsönös.

7. Quodlibet
2012. 06. 29. 22:09

Nekem azt tanították a gimnáziumban, hogy Horthysták és nyilasok csinálták 56ot. Utobb meg teljesen kimaradtak a történetből. Mindenesetre az én családom semmiről nem tudott, teljesen meglepték az események. A szomszédunkat is, aki késöbb mesélt nekem a rádio odtromsrol.

8. ZorróAszter (szerkesztő)
2012. 06. 29. 22:13

Kb. így voltam ezzel én is.

9. little
2012. 06. 30. 1:53

Nna nekem is van egy 56-os történetem, semmi köze a poszt témájához de elmondom:
8.-ba jártam, a "csapattanács elnök" a tornatanárnő volt, az Irén néni. Nagydarab nagyhangú nő. Neki kellet a csapatvezetőknek ünnepségeken jelenteni stb. Komolyan vette...
Történt hogy 56 Oct 24 és Nov 4 között valamikor, nem volt iskola, az utcán szembe jött Irén néni, valakivel volt....hát én meg üdvözlöm ahogy azt kellett: "Előre!"
Jól lebaszott "ne előrézzél engem fiam, azok az idők elmúltak..."
No iskola lett megint, Februárban, persze volt nagy előrézés jelentés a suliban, Irén néninek megint...csak egyszer nézett rám mintha misem történt volna a nagy barna szemével.

10. ZorróAszter (szerkesztő)
2012. 06. 30. 10:12

Kedves Little!

Köszi szépen, hogy megosztotta velünk.
Ez e történet tényleg inkább a Ki volt Kopácsi Sándor? - Komment helyett III.-hoz
illik.

De igen. Én is ilyesmiket szoktam látni.

11. nobody is here
2012. 06. 30. 10:38

"... az 56-os eseményekben szép számmal szerepeltek nyilas legények, csak szorgos kezek szép fehérre radírozták át az életrajzukat."
Magától értetődőnek, sőt logikusnak tartom, hogy az '56-os zavargásokban szép számmal szerepeltek nyilas legények. Ha valakiknek volt törleszteni valója, hát nekik bizonyára volt.

Viszont az állítás második részét nem igazán értem. '89 után lehetett olyan érdek, hogy ezeket az életrajzokat szép tisztára mossák, de a Kádár-korszakban ilyen érdek szerintem nem volt. Ellenkezőleg. Olyan érdek volt, hogy mindent a nyilasokra kenjenek.

Valamit rosszul értek?

12. nobody is here
2012. 06. 30. 10:52

Azt sem értem, hogy a kazamatákat miért a tér "közepén" keresték? A pincéknek az épület alatt kell lennie! Szerintem... Úgy gondolom, ott nem találtak semmit.

Persze vannak ellentmondások. Kopácsi Judit blogjában is feltettem már a kérdést, de ott sem válaszolt rá senki. Ezért itt is újra megkérdezem. Van-e bármi alapja a következő Wikipédia idézetnek?
hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%B6zt%C3%A1rsas%C3%A1g_t%C3%A9ri_csata

"Amikor október 29-én a szovjet tankok kivonultak a városból, így a térről is, az épület külső védelem nélkül maradt. A pártház ÁVH-s katonái azonban ennek ellenére tovább folytatták provokatív tevékenységüket, és a kormány által hivatalosan kinevezett nemzetőröket tartóztattak le a téren, akik közül jó párat tarkón lőve találtak az ostromot követően behatoló felkelők. Ráadásul Nagy Imre kormánya az ÁVH-t 28-án feloszlatta, tehát a szervezet ekkor már teljes mértékben illegális volt."

A kérdésem teljesen konkrét. Találtak-e az ostrom után a pártházban tarkón lőtt embereket? Lehet-e ezt tudni? Mert ha volt ilyen és netán a pincében, akkor "azok" voltak a "mesebeli" kazamaták. És sajnos van érthető alapja a lincshangulatnak is!

Ennek eltitkolására nyilvánvalóan lehetett érdek a Kádár-korszakban. Ennek azonban semmi köze ahhoz, hogy az ostromlók között voltak (esetleg) nyilasok is.

Tehát léteznek-e olyan kutatási eredmények, amelyek alátámasztják, hogy a pártházban agyonlőtt embereket találtak az ostrom után?

13. lord
2012. 06. 30. 11:02

A helyzet az, hogy a VH elől nyilasok, fasiszták, Horthysta hivatalnokok, csendőr tisztek és mindazok külföldre menekültek, akiknek valamiért okuk volt elmenekülni, és a Nyugat kebelére fogadta őket.
Jók voltak arra, hogy egy más rendszert kiépítő rendszer ellen felhasználhatóak legyenek.
Amikor - azt hiszem tavaly - a Szabad Európa rádió megalakulásának X-edik évfordulóját ünnepelték - vagy a Klub rádióban, vagy az ATV-ben - a későbbi munkatársak restelkedve beszéltek arról, hogy az 56 körüli munkatársakat a CIA pénzelte.
Ezt a tényt természetesen 56, 57. stb időkben a jobboldali emberek cáfolták.
Érdekes Wass Albert esete is. A proletár diktatúra Csauszeszkuja kérte anno az USA-t, hogy adja ki, de az USA ezt megtagadta, Ugyanakkor a floridai egyetemen katonai oktatóként alkalmazták (lásd az Amerikai Népszava napokban megjelent dr. Kende írását)

14. lord
2012. 06. 30. 11:14

Ugyanakkor az is igaz lehet, hogy a nyilasok közül egyesek igyekeztek beépülni a Magyar Kommunista Pártba. Ez ugyanaz az eset, mint ahogyan 56- ban voltak olyan munkáskáderek, a Rákosi rendszer liblingjei, akikből a legnagyobb forradalmár lett.
(Jó magyar közmondás szerint: "Az kiabál a legjobban, akinek a háza ég.")
Magam is ismertem egy embert - a nevére is emlékszem - aki a monori járási MKP agitációs és propaganda felelőse volt. 1949-ben. derült ki róla, hogy előzetesen nyilas volt a "kis aranyos". Azonnal eltűnt a láthatárról, soha többé nem hallottam róla.

15. ZorróAszter (szerkesztő)
2012. 06. 30. 11:25

Kedves Alex!

Én sem értem.

Szerintem a Kádár rendszer a megbékélés jegyében nem feszegette túlságosan ezeket a kérdéseket.

Kezdőbetűkkel emlegette őket, hogy pl. S. Gy. SS tag volt, és csoportjában azt hazudta, hogy SS-Hauptsturmführer volt, vagy hogy L. L. nyilas volt, vagy hogy I. Gy. köztörvényes bűnöző volt.

A mai irodalomban meg úgy szerepelnek, mint "gyári munkás".

16. ZorróAszter (szerkesztő)
2012. 06. 30. 11:38

12. aLEx 2012. 06. 30. 10:52

Én abból gondolom, hogy a pártházban kivégzett felkelők holttestét találták, hazugság, mert egy fotós se örökítette meg a kb. 10 fotós közül, aki a téren dolgozott, egy komolyan vehető történész sem említi.

Pongrácz Gergely például magának is ellentmond. Egyszer a pincében találta őket, egyszer a virágágyásból ásták ki őket.

Nem más ez, mint önigazolási kísérlet. Mint az az állítás, hogy Mező Imrét a saját emberei lőtték le hátulról.

17. nobody is here
2012. 06. 30. 11:53

RE: 16. ZorróAszter (szerkesztő)
2012. 06. 30. 11:38

Köszönöm a választ! Hihetőnek tarom az érvedet, magam is így gondolom:
"Én abból gondolom, hogy a pártházban kivégzett felkelők holttestét találták, hazugság, mert egy fotós se örökítette meg..."
Azért tettem fel így a kérdést, mert a tárgyi tudásodat a munkásmozgalom történetében a magaménál sokkal mélyebbnek érzem. Lehetséges, hogy csak én nem ismerek esetleges új kutatási eredményeket, de ezek szerint valószínű, hogy ilyen tények nem is léteznek. A dolog csak a Wikipédia egy hazugsága a sok közül.

Fontos ezeket feltárni, mert ilyesmiből áll össze a jelenkor történelemhamisítása.

18. lord
2012. 06. 30. 11:55

Igen.
Csakhogy a nyilasból, SS tagból, köztörvényes bűnözőből ugyanúgy lehetett gyári munkás, mint a B listázott hivatalnokokból.
Sajnos, a Rákosi rendszernek az volt a hibálya, bűne, hogy olyanokból is ellenséget csinált magának, akikből nem kellett volna!
Ismertem olyan Horthysta GH-s (gazdasági hivatal) tiszteket, akik beléptek az MKP-ba, teljesen beleakartak simulni az új rendszerbe, semmiféle "ellenséges" magatartásuk nem volt, és csak azért mert Horthysta tisztek voltak 40 - 50 évesen, háborus tapasztalatokkal a hátuk mögött, kirúgták őket.
Persze, hogy nem imádták ezután a kommenistákat.
A csuda tudja, milyen területeken tudtak szerencsétlenek elhelyezkedni.

19. ZorróAszter (szerkesztő)
2012. 06. 30. 12:04

18. lord 2012. 06. 30. 11:55

"Csakhogy a nyilasból, SS tagból, köztörvényes bűnözőből ugyanúgy lehetett gyári munkás, mint a B listázott hivatalnokokból."

Ez így igaz, csakhogy ezzel a múltjukat akarják eltitkolni. A csendőr, nyilas, köztörvényes bűnözői múltjukat.

"Sajnos, a Rákosi rendszernek az volt a hibálya, bűne, hogy olyanokból is ellenséget csinált magának, akikből nem kellett volna!"

Ezzel is egyet tudok érteni. Legfeljebb az jut eszembe, hogy nem a seggnyaló karrieristák műve volt ez annak érdekében, hogy mutathassák párthűségüket, és ennyivel is kevesebben legyenek a lehetséges riválisok?

20. lord
2012. 06. 30. 12:55

Is, is.
Az élet bonyolult.
Mindig voltak, vannak, és bízhatunk benne: lesznek is elvtelen karrieristák, dörgölődzők.
Ugyanakkor vannak, akik csak hisznek valamiben, akik csak letették a garasukat valami mellé.
Ilyen lehet például - más mellett - a katonai pálya szeretete. (Rögtön hozzáteszem: magamat nem érzem ezek között az emberek között, annak ellenére, hogy ht tiszt voltam)

Itt van például Váradi vezérőrnagy.
Úgy tudom Horthysta tiszt, vagy tiszthelyettes volt. Ő teremtette meg a tapolcai rakéta dandárt olyanná, hogy az MN mintaalakulata lett.
Vagy Oláh vezérőrnagy, aki az MN vezérkari főnöke volt. Eredetileg - tudtommal - Ő is a 45 előtti hadsereg tisztje, vagy tiszthelyettese volt.
Nekem is volt egy volt Ludovikás huszártisztből hadtápossá vedlett előjáróm, akivel nagyon jó kapcsolatom volt.
(De itt van Zsukov marsall, aki cári tiszthelyettes volt az I. vh. idején)

21. lord
2012. 06. 30. 13:08

20. kiegészítése:
Már megfeledkeztem róla, ezért nem írtam le az előbb, hogy:
A tiszti pályám elején nekem is volt egy jutasi tiszthelyettesből - Rákosiék alatt - századossá előléptetett parancsnokom, aki meglehetősen egy gerinctelen szemét volt...

22. ZorróAszter (szerkesztő)
2012. 06. 30. 13:21

Kedves Lord!

A Marxizmusban nincs benne, hogy mindenkit üldözni kell, aki az előző rendszerben őrvezetőnél többre vitte. A Rákosi korszakban ennek ellenére történtek a tisztogatások, nem Marx szó szerinti értelmezése miatt.

Mint ahogy az sem, hogy valakit a szülei miatt hátrányos helyzetbe hozzanak egész életében.

De ez ezek egyébként nem is voltak annyira általánosak, mint most sokan hiszik. Ezért én sok embertelenséget inkább a helyi karrieristák túlbuzgóságának, államilag támogatott túlkapásainak tartok, mint a rendszer lényegének.

23. lord
2012. 06. 30. 15:51

22-re
ZorróAszternak:

A helyzet az, hogy a szovjeteket sokkal erősebben érintette a háború, mint például az amerikaiakat.
Ennek következtében radikálisabbak, kevésbé elnézőek is voltak a nácikkal szemben.
A Nővérem mesélte - Szép Ilonán laktak a BESZKÁRT házakban - , amikor a III. emeleten a ruszkik elkaptak egy német katonát, egyszerűen ledobták az udvarra.
Ilyen "hangulatban" Rákosi - akit a szovjetek váltottak ki a börtönből az 1849-ben oroszok által zsákmányolt magyar zászlókért - hazatérve, sokkal elkötelezettebb volt a szovjetek iránt - mellékesen 19-es kommunista, 16 év fegyházzal a háta mögött -, mint normális viszonyok között, egy magyar politikusnak kellett volna lennie.
Az angol, amerikai felszabadítók/megszállók messze nem voltak olyan radikálisak a német, olasz stb állami szektorban dolgozók iránt, mint Rákosiék.
Én - mint gyerek, 45.ben 13 éves voltam - bele nőttem abba a rendszerbe.
Ahol laktunk - Pilisen -, volt egy "kommunista", aki kezdetben vitte a dolgokat, aztán később - 47-48 táján -az élet egyszerűen túlnőtte őt, és félre állítódott.
Talán nem is karrieristák állították őt félre, hanem túlhaladta őt az idő.
És ahogyan ma, úgy akkor sem dicsekedett a hatalom a bűneivel.
Nem csináltak propagandát Recskből, meg a kitelepítésekből sem.
Aki konkrétan nem látott, nem hallott ilyesmiről a környezetében, az nem is tudott róla.
Az biztos, hogy a reakciós erőkről szó volt. Nekünk volt egy detektoros rádiónk, abból értesültünk például Slahta Margitról, Mindszenthyről, a Kisgazdapártban megbúvó ellenségekről, stb., de - legalább is nem emlékszem - kitelepítésről, Recskről nem esett szó.
A szüleim például első alkalommal a Kisgazdapártra szavaztak, ami azért köztudottan reakciósnak számított.
Később aztán változott a helyzet.

24. lord
2012. 06. 30. 16:24

Érdekes!
Most voltam az Amerikai Népszavát megnézni, és eltűnt róla dr. Kende György írása Wass Albertről.
És ha erre kattintok rá, akkor sem jön elő:
www.nepszava.com/2012/06/magyarorszag/a-gyilkos-nyilas-gróf.html

Pedig korábban előjött.

25. lord
2012. 06. 30. 16:31

24. kiegészítése:

A 13. hozzászólásban írtam Wass Albertről szóló AN cikkről, még reggel is olvastam, már túl volt az 50. hozzászóláson, most meg hűlt helye van.
Ha rákattintok a fenti linkre, azt mondja az AN: próbálkozzak másként.
Vajon hogyan, ha levették?

26. nobody is here
2012. 06. 30. 19:07

Kedves Lord! A kérdésedet Bartus Lászlónak kellene címezni! Ő biztosan tudna válaszolni neked.

27. ZorróAszter (szerkesztő)
2012. 06. 30. 20:42

23. lord 2012. 06. 30. 15:51

"Az angol, amerikai felszabadítók/megszállók messze nem voltak olyan radikálisak a német, olasz stb állami szektorban dolgozók iránt, mint Rákosiék."
Mikor az amerikaiak elérték a Dora koncentrációs tábort, összeterelték az őrséget, és agyonlőtték őket. A probléma csak az, hogy az SS őröket pár nappal előtte leváltották, és "népfelkelőket", azaz 16 éven aluli és 60 éven felüli besorozottakat állítottak a helyükre.

Az más kérdés, hogy a náciknál keresve se találhattak volna jobb antikommunistákat.

"Ahol laktunk - Pilisen -, volt egy "kommunista", aki kezdetben vitte a dolgokat, aztán később - 47-48 táján -az élet egyszerűen túlnőtte őt, és félre állítódott.
Talán nem is karrieristák állították őt félre, hanem túlhaladta őt az idő. "

Néha az az érzésem, hogy minden rendszernek inkább van szüksége lefizethető, seggnyaló karrieristákra, mint hithű elkötelezettekre.

A hithű emberek ugyanis nagyon nehezen kezelhetők, konkrét elképzeléseik vannak, és kompromisszumkészséggel sem nagyon rendelkeznek. Elvi vitákba bonyolódnak.

A karrieristák nem akadékoskodnak, hanem csinálják, amit mondanak nekik.

28. lord
2012. 07. 01. 3:46

27-re
ZorróAszternek:

Tudod ZorróAszter, ha valami bajom volt a Rákosi-, meg a Kádár rendszerben, az az volt, hogy kétszer is szembe mentem az elöljárómmal.
Az egyik esetnek köszönhettem Budapestről, Marcaliba helyezést, a másiknak meg mást...
Mindig ilyen hülye voltam.
De ez nem a "kommunista hithűségemből" fakadt, egyszerűen ilyen a természetem.
Hittem, hiszem, hogy kimondhatom, amit gondolok.
És ez a tévedés.

29. lord
2012. 07. 01. 3:50

26-ra
Alexnek:
Nem kell nekem BL válasza.
A tény válaszolt.

30. kimitake
2012. 07. 01. 4:36

"Kedves Funyi!

Ez egyike a legrégebben legyártott legendáknak, de egy nevet se említ soha senki.

Mármint hogy nyilasból valaki ÁVÓs lett volna."

1944-ben az egyik nagyapám mozdonyvezető volt Bombázták a várost lent voltak az óvóhelyen Egyik vasuti főnök aki egy szemét nyilas volt ki akarta küldeni az öreget meg a fűtőjét hogy javítson meg valamit a mozdonyon A bombázás kellős közepén!! Persze nem mentek ki erre elkezdett örjöngeni hogy így hazaárulók úgy hazaárulók szabotálnak és ezt meg fogják bánni Pár nap múlva az öreget elvitte a gestapo mert a szemét nyilas feljelentette Kihallgatták de szabadon is engedték mert a németeknek is volt annyi eszük hogy mit lehet meg mit nem
Namost jó pár év eltelt ,már a Rákosi alatt egy nap az öreg letette a szolgálatot ,hivatták a főnökségre, ott voltak az Ávosók kocsiba be vitték Pestre
Kihallgatták hogy mit tud X Y-ról arról aki 44-ben felnyomta a gestaponál Elmondta Kiderült hogy a szemét nyilas addigra a Debreceni vasutigazgatóság egyik főnöke volt a legvéresebb szájú kommunista aki akkor meg az ávo-val vitette el az embereket

31. ZorróAszter (szerkesztő)
2012. 07. 01. 11:50

30. kimitake 2012. 07. 01. 4:36

Kedves Kimitake!

Igen. De megint csak sztorit hallunk név nélkül.

A valóságban viszont hogyha egy ÁVÓs meghallotta, hogy "nyilas", rögtön vérben forogtak a szemei.

Igen. A kisnyilasoknak meg lett bocsájtva, ami azt jelentette, hogy nem akasztották fel őket Szálasival. És aki egyszerű párttag volt, megúszta néhány veréssel, esetleg börtön, internálás nélkül.

32. kopacsi
2012. 07. 02. 0:19

Miért kellett volna felakasztan a kisnyilasokat? Mert megtévesztett emberek voltak? Vagy csupán túl akarták élni a dolgokat. nagyapám is találkozott jónéhánnyal 1945-ben a mikor vidéken járt agitálni a Kommunista Párt nevében. Kérdezte is tőlük, hogy most akkor miért akarnak belépni a kommunista pártba, amikor tudják róluk, hogy nyilasok voltak. A válasz az volt, ez olyan mint az alma, amikor még éretlen, zöld, ha megérik piros. A lényege szerintük ugyanaz volt. És ha belegondolunk, volt is valami igazuk.

33. ZorróAszter (szerkesztő)
2012. 07. 02. 0:42

Miért tetszik kérdezni? Azt írtam volna, hogy fel kellett volna akasztani őket?

Nem írtam. Mai véleményem szerint Hitlert vagy Szálasit sem lett volna szabad. Nekik életük végéig börtönben kellett volna rohadniuk.

De ez nem változtat azon, hogy 56-ban viszont sokan aktivizálták magukat. Sokan viszont nem.

De azon sem, hogy milyen buzgalommal törölték az életrajzukból a nyilas múltat a mai történészek. Nehogy - mint mondtam - kiderüljön, kikkel szövetkeztek/konspiráltak demokratáink.

Mármegbocsásson, de már ezis: ha valakinek, Önnek tudnia kell, hogy mi a különbség a fasiszta és a kommunista ideológia között.

Akkor miért mond ilyeneket: hát tudja, hogy én is tudom. Akkor miért gondolja, hogy a fejembe csepegtetheti, hogy ugyanaz? Vagy hogy az egyik zöld, a másik vörös?

Vagy ez egy reflex Önnél?

34. kopacsi
2012. 07. 02. 5:25

Persze, hogy tudom. Az ideologia csodaszép volt, kár, hogy a gyakorlat még a fasisztákén is túl tett. Tudod amikor Anyámat letartoztatták, és közölték vele, hogy Apámat felakasztják, egy cellába került egy vallásos asszonnyal. Aki azt mondta neki, hogy Ő öszintén sajnálja anyámat. Ugyanis, mint mondta, neki soha nem volt illuziója a kommunizmussal szemben. De egy olyan embernek, aki szivvel. lélekkel hitt benne, (mint pl. a szüleim is), számukra a csalódás rettenetes lehetett.
A fasizmus legalább öszinte volt, mindenki tudta kiket tart ellenségnek. A kommunizmusban viszont senkinek nem volt biztonsága, mert azok még a legjobb hiveiket is hajlandók voltak feláldozni akár a hatalom, akár az un. "eszme" érdekében. Gimes Miklósnak volt mondása: nem ember, bolsevik.

35. ZorróAszter (szerkesztő)
2012. 07. 02. 17:54

Kedves Hölgyem!

"kár, hogy a gyakorlat még a fasisztákén is túl tett."
és
"A fasizmus legalább öszinte volt, mindenki tudta kiket tart ellenségnek."

Ilyenkor mindig elárulja a valódi szimpátiáit.

"neki soha nem volt illúziója a kommunizmussal szemben."

És a kereszténységgel szemben sem? Az elmúlt fél évezred alatt népeket irtottak ki, kontinensek lakosságát tizedelték meg, százezreket égettek el máglyán, tízmilliókat raboltak el és vittek rabszolgának a kereszténység, sőt Jézus Krisztus nevében. Hogy a kifejezett keresztény vallási alapú háborúkról, népirtásokról már ne is beszéljünk.

Én elvben mindenkinek tudnék hinni.

Önöknek azért nem tudok, mert amíg a sztálinizmus volt a biznisz, addig sztálinisták voltak, amikor a desztalinizáció volt a biznisz, akkor hirtelen antisztálinista reformkommunisták lettek.

Amikor pedig a szimpla antikommunizmus lett a biznisz, akkortól antikommunisták lettek.

36. kopacsi
2012. 07. 02. 19:48

Zorrokám, én nem dicsértem a fasizmust. Mint tudod, egész családom harcolt ellenük. És hittek a szocializmusban, amig ki nem derült róla, hogy miből is áll. Ennyi. Persze, ha te mást akarsz ebbe belemagyarázni, még megteheted, de csak magadat járatod le vele,
Bizniszről pedig eg szó sem esett.

37. ZorróAszter (szerkesztő)
2012. 07. 03. 1:19

Kedves Hölgyem!

A tapasztalataim szerint erre az oldalra naponta átlag öten fognak rátalálni. A Pesti srácok címűre valamivel többen, ha jól sejtem. Főleg ha a Hitleres kép is az első oldalon jelenik meg majd a gugli képkeresőjében.

Ezt majd ők itélik meg.

38. kopacsi
2012. 07. 04. 0:46

Zorokám, szedjél nyugtatót, mert már ott is rémeket látsz, ahol egy darab sincsen. És nem is volt.

39. ZorróAszter (szerkesztő)
2012. 07. 06. 16:34

"Zorokám, szedjél nyugtatót, mert már ott is rémeket látsz, ahol egy darab sincsen. És nem is volt."

Ezt mire tetszett írni?

Én egy rémet sem láttam, és arra sem emlékszem, hogy ezt írtam voltam.

Írja meg véleményét, kérdéseit!

Ez egy mentés. A cikk jelenleg ITT kommenthető »»»»

(A kommentek ide némi késéssel kerülnek át onnan)

Címkefelhő

@hm belfold @hm kulfold @hm kult @hm tech 1919 1956 20111023 2012 12 21 24 óra 56 A hetedik pecsét A természetfilozófia matematikai alapjai Ádám és Éva Adolf Hitler Albert Einstein Aljanépek Alkotmány állatok Alma Álmos álom általános alvási bénultság alvási paralízis Amerikai Népszava Anders Anton Pavlovics Csehov apokríf árják Árpád Atlanti charta ÁVH ÁVÓ Az Élet Értelme Az ember aki túl keveset tudott Bacsó Péter baloldal baromarcú Bary József Bástya elvtárs Bástya elvtárs lánya Bayer Zsolt Bayer Zsolt Orgovány Biblia Bibó Bizánc Bornyi Sándor brainstorming Bristol buddhizmus büntetőeljárási törvény Casablanca cenzor cenzúra Chai Christine Lagarde Churchill Clark Ádám tér Clifton híd Csatáry László Csehov Csillag csuklyás hacker Csurka István De Sade Demokratikus Koalició díj DK Dörner György Durrington Elbert János elhárítás ellenforradalom elővigyázatossági megállapodás előzetes mentesség Eötvös Kollégium Etűdök gépzongorára evangélium évszakok fajelmélet Farkas Mihály Farkas Vladimír fasiszta fekete mise feuillant FIDESZ filozófia fizika Fodor András forradalom földönkívüli filozófusok Galambos Lajos Galaxis útikalauz stopposoknak Galileo Galilei Generalplan Ost genetikailag Gironde globalizáció Gólem Google Google Street View Gömbös Gyula gravitáció gumiló György Gyurcsány Ferenc Hádész Hádész háza hamis vád Hankiss Elemér Harunalrasid a NOLBLOG ESZE Határon túli magyarság Hazug cenzorok HCJD hitel Hmmmm Homérosz hónapok Horthy Miklós Hubble huszárvágás hülyék logikája Hűség színHáza idő IMF Ingmar Bergman irodalomtörténész Isaac Newton Isambard Kingdom Brunel István jakobinusok James Nasmyth Jane Birkin Jézus JOBBIK József Attila Kádár Káin és Ábel Káin gyermekei Kalászos Karancskeszi Katyn Kazár Birodalom Kazária kémbotrány kémkedés kémügy Képíró Sándor KériSzépen Kertész Ákos Kertész Mihály készenléti hitel kettős állampolgárság Kettős mérce KGB Koan kollégium kommunista kontraszelekció Kopácsi Sándor kormány Kövér László köztársasági elnök közgazdasági Köztársaság tér Kubatov Gábor Kun Béla Laborc Sándor Lator László Lázár János liberális liberálisok liberalizmus lincstörvény Ling doktor lipótmezei megnyitás lobogó lobogója logika Löw rabbi Lubjanka Lukács György Lukácsy Sándor Magyar magyar kártya Magyar Köztáraság zászlaja Magyar Köztársaság Magyar Nemzeti Szocialista Párt magyar zászló Magyarország magyarság Maja naptár Manci néni márki Matolcsi Matyica mazochizmus médiatörvény Mein Kampf Michael Curtiz Michelangelo Antonioni MIÉP Miniszterelnök mise MOSZAD mozi Mumus Munka Törvénykönyv Munka Törvénykönyve műfelháborodás műmagyar náci fajelmélet Nagy Imre Nagyítás Nagymama nagypolgárság Nauszikaa Negyedik Köztáraság Nemzeti Felszabadítási Front Nemzeti Hírközlési és Média Hatóság Nemzeti Valutaalap nemzetközi nagytőke Nemzetközi Valutaalap népbiztosok Newton niceai hitvallás niceai zsinat NKVD Nobel nyelvújítás nyelvújító Nyikita Mihalkov nyilas nyilasok Nyírő József nyugger Odüsszeia Odüsszeusz Orbán Orbán Viktor orvos orvos elvándorlás Pál apostol Palócföld Palócország Pap Ignác Parlament patkó Perry Mason Persona perspektíva Pesti srácok Péter Gábor Philosophiae Naturalis Principia Mathema Pi Pieter Bruegel Piros László plágium Platonov Quodlibet Rácz Kálmán Rákosi Rákosi Mátyás Raoul Wallenberg REM rémhír Rendőrség Roosevelt Schmitt Pál sci fi horror Semmelweis Egyetem Sibrik Miklós felüljáró Sigmund Freud Sikorski Soho Solymosi Eszter SS SS Great Britain Stonehenge Szabó Dezső szadizmus szakdolgozat Szálasi Ferenc Szamuely Tibor Szent Korona Szent Korona tan Szent Péter esernyője szeretet Szilvásy György Színről színre Szovjetunió Sztálin T4 program Tanácskormány Tanácsköztársaság Tanú tárgyalás Tarlós Tarlós István Tarski TASZ tél tengeri népek Tiszaeszlár tömegvonzás Trafó transzcendens Turán Turáni Átok Tükör által homályosan Új Munka Törvénykönyv Új Munka Törvénykönyve Új Színház unortodox untermensch übermensch ügyvéd űrtávcső vadászok a hóban Vátra védőügyvéd vérvád vérvád tagadók Veszprém Victor Laszlo Vietkong Vietnami Néphadsereg Viktor Viktor László vlágvége Vo Nguyen Giap Wass Albert Wenceslaus Hollar woodhenge Yankari zászló Zen Zentai Károly zéta Reticuli zuhanás zsidó népbiztosok