ZorróAszter
Mottó: Láttál-e már fa tetején jurtát, mit egy kurta nyelű lándzsa hegye fúrt át?

Nolblog Saját blogom Segítség

Feltöltök

blogolok videót képet hangot

A dolog úgy esett, hogy Nagymamám orvosa, Ling doktor szemtanúja volt egy balesetnek. És lelkiismeretes orvosként kipattant a kocsijából, és orvosi táskájával a vélhető sérültekhez futott.

Ám figyelmetlen volt, és őt is elütötte egy - talán épp elbámészkodó autós.

(Szerencsére teljesen rendbe jött, és Nagymamám örömmel olvasta egy újságban sok-sok hónap múlva, hogy a doktor felépült, és újra rendel.)

Viszont pár nap múlva kevésbé lelkiismeretes ideiglenes helyettese olyan gyógyszert adott a Nagymamának, amitől besárgult, a másik meg ezt látva azonnal a fertőző kórházba expeditálta szegényt.

Ahol egyébként - hogy ne jöjjön el el üres kézzel - tényleg kapott is valami nyavaját. Ha jól emlékszem, skarlátot. Ami egyébként illet is hozzá, mert mindigis baloldali érzelmű volt.

Szóval az egészségügy hazánkban már ekkoriban is igencsak virágzott.

A dolognak további kellemetlen fejleményei lettek. Sőt inkább valósággal sorjáztak egymás nyomában.

Először is lakásunkat megszállta egy vegyvédelmi alakulat olyan felszerelésben, mint amilyet csak földönkívüliek viselnek ha a szőlőben permeteznek peronoszpóra ellen. A fehér űrruhájuk hátán ugyanis közönséges permetezőfelszerelés volt, és azzal spriccelték be a lakás minden zegét-zugát valami éktelen büdös vegyszerrel.

A másik, hogy rögvest közölték, be kell oltatnunk magunkat.



Mikor a rendelőben a doki elővette az injekciós tűt, szüleim összerezzentek, és összebújva átkarolták egymást és engem is. A fecskendő méreteit ugyanis minden túlzás nélkül nevezhetnénk bizarrnak, vagy inkább rémületet keltőnek.

Ráadásul a doki olyan arckifejezéssel mutatta fel, mint hóhér a bárdját.

Közölték, hogy viszont nincs három adag oltás, csak kettő. De azt ajánlják, hogy szüleim osztozzanak meg fél-fél adagon, egy egészet pedig kapjak én.


Szüleim megkönnyebbülten sóhajtottak fel. De csak addig, amig a doki a pucér combomba döfte a tűt, és belémnyomta az irgalmatlan adag vakcinát.

Ha jól tudom, órákig ordítottam utána - közben gyanakodva pislogtam körbe.

A következő csapás akkor jött, amikor kiderült, szó sem lehet róla, hogy óvodába menjek. Sőt még csak rá se nézhetek egy kilométernél közelebbről az ovira.


Ez nagy gond volt. Szüleim nem kaptak szabadságot, mindenki összerezzent a fertőző májgyulladás hallatán. Csak szüleim főnökei nem. Este látogatáskor Nagymama ajánlotta távoli rokonunkat, kisiskoláskori vihogótársát, Manci nénit a távoli Kk.-ben. Így Atyám hóna alá csapott, és vitt a kies Palócország mértani közepébe, Kk.-be.


Este Manci néninél további gondok kezdődtek. Vacsorára invitáltak, de Palócországban már jelentős nyelvi nehézségek is felbukkannak. Főleg itt, a palóc kiejtés epicentrumában. A kérdés ugyanis valahogy így szólt:

- Hót áztón mit vácsorólnól, Kisbogárám?

Én pedig palóc létemre kissé pesties akcentussal:

- Májtogatós teját

Hiába faggattak jobbról, hiába faggattak balról, nem árultam el, mi ez a rejtélyes kifejezés.

Manci néni este nyolc körül adta fel a küzdelmet. Bringára pattant, és elkerekezett a paphoz. Jó pap faluhelyen ilyenkor már rég gatyában készülődik az alváshoz. De nyakig nagykabátba burkolózva kikukucskált a tömör faajtó kukucsán. Manci néni megpróbálta felkelteni intellektuális hiúságát azzal, hogy „Főtisztelendő úr mégiscsak tanult ember. Hátha tudja, mi az a mártogatós tea.” De nem tudta.

Végül a Főtisztelendő úr is visszaöltözött reverendára, télikabátra, és ő is bringára pattant, és jött kifaggatni. Sok szemérmes gyónón tökéletesített faggatózó technikáját bevetve kiszedte belőlem, hogy a mártogatós tea a sima citromos teába áztatott úgynevezett háztartási keksz. És mivel Manci néninek nem volt ilyen, a Plébános úr tett egy kört a bringájával, és hozott a paplak készletéből.

Másnap a László Kórházban X. főorvos úr, aki szintén munkás szárazású volt, így fordult a körülötte álló vizitáló kollégákhoz:

- Ki volt az a DÍJnyertes bábolnai szarvasmarha, aki ezt a skarlátot hepatitisznek diagnosztizálta? - bömbölte jólismert basszusán.

- A skarlátot már itt kaptam! - büszkélkedett nyomban Nagyamama.

- Gyanú! - Szólt valahonnan hátulról a megszólított bűnös.

- Tessék? - mordult vissza a főorvos

- Csak gyanú

- Az kérem mindegy - legyintett bosszúsan.


Közben Kk-ben Manci néni misére készült. Egy ideig rakosgatott egyik székről a másikra, a szekrény karimájára, a kemence padkájára, aztán gondolt egyet: hóna alá csapott, és vitt magával a misére.

Először kint akart hagyni a templomkapu előtti kis padon, de kicsit esősre nézett az idő, és a helybéliek emlékezete szerint e tájon valahol játszódik a Szent Péter esernyője, de hát Szent Péternek se mestersége, hogy mindig Palócországot járja, úgyhogy végülis bevitt magával a misére.


Nemigen hatott meg, hogy őseim, rokonaim mennyit koptatták a kedves kis templom padjait. Mikor a Főtisztelendő úr már félig fellépdelt a szószék lépcsőin, kitört belőlem az érdeklődés:

- Manci néni! Mi az a pilos azon a piloson?

Manci néni szegény próbált csitítani, lepisszegni, de makacsul követeltem a megoldást.


A Főtisztelendő úr pedig visszafordult, lejött a szószék lépcsőin, beült mellém a padba, és kimerítően elmagyarázta, mi a misezászló.

Manci nénit meg kicsit megrótta „Idés lyónyom” (Édes lányom) stílusban, hogy nem szabad a gyerek érdeklődését elfojtani.


Nem is fojtották el. Bár misén azóta sem voltam.


2012. 04. 30.


További cikkek »»»»

Ne nézd a hozzászólások dátumát! Szólj hozzá bátran bármikor!

1
4 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Hozzászólások

Eddig 12 komment érkezett

1. Nyírfa
2012. 04. 30. 13:46

Kedves ZorróAszter, ez az írása, számomra élményt jelentett. Humor, melegség, ízes előadás, gratulálok .

2. ZorróAszter (szerkesztő)
2012. 04. 30. 13:55

Kedves Nyírfa!

Örülök hogy tetszett.

3. Imitt-amott
2012. 04. 30. 14:53

Igazán jól szórakoztam !

Kedves ZorróAszter

köszönöm az élményt!!!

Fanny

4. ZorróAszter (szerkesztő)
2012. 04. 30. 15:30

Kedves Fanny!

Én köszönöm.

5. Marijja
2012. 04. 30. 16:53

Nagyon aranyos pap bácsi volt ott Kk-ban!
Én viszont most döbbentem rá, milyen sz@r helyen lakom, itt nincs 1,60-as keksz, ezért
nem ihatok májtogatós teját!
Természetesen innen is ment a +!!!

6. ZorróAszter (szerkesztő)
2012. 04. 30. 17:34

Kedves Marijja!

Magam is meglepődtem pár hónapja, mikor megláttam a közért polcán. Sima liszthez való papírzacskóban, mint régen. Csak arra nemlékszem, hogy kerek vagy négyszögletes volt annak idején? Most mind a kétfélét lehet kapni.

Vagy régen is kétféle volt?

7. Árpapa
2012. 04. 30. 18:28

Nos az ilyesmik hiányoznak, mikor falun kiültek a ház elé, és hasonló dolgokat meséltek. Ma már nem ülnek ki, mert jön a délutáni sorozat!
Kedvet csináltál egy kis mártogatós tejához!!
:))

8. ZorróAszter (szerkesztő)
2012. 04. 30. 18:43

Kedves Paplanyos!

Így igaz. Ma már el se férne egy jó kis pad a vékonyka járdán sehol.

Jó étvágyat a vacsihoz!

9. Marijja
2012. 05. 01. 7:35

Kedves Zorró!
Ha megfeszülök, sem jut eszembe, hogy kerek, vagy szögletes volt. Az 1,60-ban viszont
biztos vagyok. Hja, régen voltam fiatal!
Még gimnazista koromban (60-64) is kaptunk a tejbüfében 2 forintért egy nagy zacskó nápolyi-
morzsát!!!

10. maiman
2012. 05. 01. 9:23

Ez nagyon jó, ZorróAszter, gratula!!

Magam is voltam "skarlátba", alig hatévesen.
Emlékszem, nagy piros kereszt vala egy kartonon, ki kellett tenni az ajtóra,
s bizony kaptunk "ótást" mi is.

Gyerekkorom óta én sem vagyok templomjáró ember, pedig az elsőáldozáskor még
szavaltam is, ezt:

"Hitet teszek hitemről tiszta szóval,
ahogy lelkemből felharsanva szólal..."

Ma már nem tudom, ki írta, kerestem a neten is, de semmi...

A mártogatós "teja", meg a "mártogatós kakaó" még ma is szép emlék...:-))

11. ZorróAszter (szerkesztő)
2012. 05. 01. 11:16

Kedves Maiman!

Köszönöm.

Ha jól emlékszem, én se hagytam ki egy nyavaját se kissrác koromban.

Viszont mártogatós kakaóra nem emlékszem. Ha jól rémlik, nekem a keksz valahogy nem akarta megszívni magát kakaóval, de nem tudom, milyen természeti jelenség búvik meg emögött.

12. ZorróAszter
2015. 08. 04. 11:15

Nini, mit találtam!

Szép új padok a szép és kedves karancskeszi Szent Mihály Arkangyalnak szentelt templom előtt.

www.google.hu/maps/@48.163274,19.699569,3a,25.1y,241.33h,86.38t/data=!3m6!1e1!3m4!1soyhRmPJ5f4ZNsz7ZKvPmwQ!2e0!7i13312!8i6656

Írja meg véleményét, kérdéseit!

Ez egy mentés. A cikk jelenleg ITT kommenthető »»»»

(A kommentek ide némi késéssel kerülnek át onnan)

Címkefelhő

@hm belfold @hm kulfold @hm kult @hm tech 1919 1956 20111023 2012 12 21 24 óra 56 A hetedik pecsét A természetfilozófia matematikai alapjai Ádám és Éva Adolf Hitler Albert Einstein Aljanépek Alkotmány állatok Alma Álmos álom általános alvási bénultság alvási paralízis Amerikai Népszava Anders Anton Pavlovics Csehov apokríf árják Árpád Atlanti charta ÁVH ÁVÓ Az Élet Értelme Az ember aki túl keveset tudott Bacsó Péter baloldal baromarcú Bary József Bástya elvtárs Bástya elvtárs lánya Bayer Zsolt Bayer Zsolt Orgovány Biblia Bibó Bizánc Bornyi Sándor brainstorming Bristol buddhizmus büntetőeljárási törvény Casablanca cenzor cenzúra Chai Christine Lagarde Churchill Clark Ádám tér Clifton híd Csatáry László Csehov Csillag csuklyás hacker Csurka István De Sade Demokratikus Koalició díj DK Dörner György Durrington Elbert János elhárítás ellenforradalom elővigyázatossági megállapodás előzetes mentesség Eötvös Kollégium Etűdök gépzongorára evangélium évszakok fajelmélet Farkas Mihály Farkas Vladimír fasiszta fekete mise feuillant FIDESZ filozófia fizika Fodor András forradalom földönkívüli filozófusok Galambos Lajos Galaxis útikalauz stopposoknak Galileo Galilei Generalplan Ost genetikailag Gironde globalizáció Gólem Google Google Street View Gömbös Gyula gravitáció gumiló György Gyurcsány Ferenc Hádész Hádész háza hamis vád Hankiss Elemér Harunalrasid a NOLBLOG ESZE Határon túli magyarság Hazug cenzorok HCJD hitel Hmmmm Homérosz hónapok Horthy Miklós Hubble huszárvágás hülyék logikája Hűség színHáza idő IMF Ingmar Bergman irodalomtörténész Isaac Newton Isambard Kingdom Brunel István jakobinusok James Nasmyth Jane Birkin Jézus JOBBIK József Attila Kádár Káin és Ábel Káin gyermekei Kalászos Karancskeszi Katyn Kazár Birodalom Kazária kémbotrány kémkedés kémügy Képíró Sándor KériSzépen Kertész Ákos Kertész Mihály készenléti hitel kettős állampolgárság Kettős mérce KGB Koan kollégium kommunista kontraszelekció Kopácsi Sándor kormány Kövér László köztársasági elnök közgazdasági Köztársaság tér Kubatov Gábor Kun Béla Laborc Sándor Lator László Lázár János liberális liberálisok liberalizmus lincstörvény Ling doktor lipótmezei megnyitás lobogó lobogója logika Löw rabbi Lubjanka Lukács György Lukácsy Sándor Magyar magyar kártya Magyar Köztáraság zászlaja Magyar Köztársaság Magyar Nemzeti Szocialista Párt magyar zászló Magyarország magyarság Maja naptár Manci néni márki Matolcsi Matyica mazochizmus médiatörvény Mein Kampf Michael Curtiz Michelangelo Antonioni MIÉP Miniszterelnök mise MOSZAD mozi Mumus Munka Törvénykönyv Munka Törvénykönyve műfelháborodás műmagyar náci fajelmélet Nagy Imre Nagyítás Nagymama nagypolgárság Nauszikaa Negyedik Köztáraság Nemzeti Felszabadítási Front Nemzeti Hírközlési és Média Hatóság Nemzeti Valutaalap nemzetközi nagytőke Nemzetközi Valutaalap népbiztosok Newton niceai hitvallás niceai zsinat NKVD Nobel nyelvújítás nyelvújító Nyikita Mihalkov nyilas nyilasok Nyírő József nyugger Odüsszeia Odüsszeusz Orbán Orbán Viktor orvos orvos elvándorlás Pál apostol Palócföld Palócország Pap Ignác Parlament patkó Perry Mason Persona perspektíva Pesti srácok Péter Gábor Philosophiae Naturalis Principia Mathema Pi Pieter Bruegel Piros László plágium Platonov Quodlibet Rácz Kálmán Rákosi Rákosi Mátyás Raoul Wallenberg REM rémhír Rendőrség Roosevelt Schmitt Pál sci fi horror Semmelweis Egyetem Sibrik Miklós felüljáró Sigmund Freud Sikorski Soho Solymosi Eszter SS SS Great Britain Stonehenge Szabó Dezső szadizmus szakdolgozat Szálasi Ferenc Szamuely Tibor Szent Korona Szent Korona tan Szent Péter esernyője szeretet Szilvásy György Színről színre Szovjetunió Sztálin T4 program Tanácskormány Tanácsköztársaság Tanú tárgyalás Tarlós Tarlós István Tarski TASZ tél tengeri népek Tiszaeszlár tömegvonzás Trafó transzcendens Turán Turáni Átok Tükör által homályosan Új Munka Törvénykönyv Új Munka Törvénykönyve Új Színház unortodox untermensch übermensch ügyvéd űrtávcső vadászok a hóban Vátra védőügyvéd vérvád vérvád tagadók Veszprém Victor Laszlo Vietkong Vietnami Néphadsereg Viktor Viktor László vlágvége Vo Nguyen Giap Wass Albert Wenceslaus Hollar woodhenge Yankari zászló Zen Zentai Károly zéta Reticuli zuhanás zsidó népbiztosok