ZorróAszter
Mottó: Láttál-e már fa tetején jurtát, mit egy kurta nyelű lándzsa hegye fúrt át?

Nolblog Saját blogom Segítség

Feltöltök

blogolok videót képet hangot

(18) ÉVEN ALULIAKNAK NEM AJÁNLOTT *

Sokáig azt hittem, de Sade márki egyfajta fenegyerek volt. Valamiféle sex-robin-hood, aki azért eléggé nemtelen eszközökkel járatta le kora arisztokratáit, egyházfiait.

Nálunk csak a Justine és Juliette (vagy csak Justine?) erősen gyomlált változatához juthatott hozzá öntudatos állampolgár.

Csak később tudatosodott bennem, hogy a márki irodalmi munkásságát nem társadalomkritikának, hanem hitvallásnak szánta.

(Persze ezt tudhattam volna, mert hiszen mindenki ezt mondta, de nem akartam nekik hinni.)

Mindezt egy olyan korban, amikor hivatalosan a tárgykörre csak a bibliai parancsolat sorszámával lehetett utalni:

A Hatodikkal kapcsolatban pedig azt szeretném mondani, hogy ...


De mennyire más a mi világunk, amikor már bárki bárhol bármikor beszélhet a sixről. Sőt a csapból is az folyik.


Maga a Mester is pironkodna rizsporos parókája alatt, mi minden került a közbeszédbe munkásságából.

De Sade márki

A teológia tanítása szerint minden a Hatodikkal kapcsolatos dolog bujaság, ocsmányság, gusztustalanság, bűn - a bűn szó széles értelmében.

Mit tehet a libertínus ínyenc, ha mindezt elfogadja, sőt ha már ínyenc, fokozni is akarja?

Hát elindul szegény, és körülnéz, mi gusztustalan, ocsmány és bűnös van még a világon, amivel megfűszerezhetné imádott időtöltését.

Vagyis gondolatilag, logikailag átvette a korabeli teológia teljes gondolatmenetét az elejétől majdnem a végéig, és csupán az utolsó lépést fordította a visszájára. („Ejnye! helyett Nosza hát!”)


A világunk minden, akár minimálisan is, de intelligenciát hordozó személyisége számára fájdalmasan és reménytelenül logikátlan.

A márkit vagy ez a logika - de lehet, hogy csak az irigység - elmegyógyintézetbe juttatta.

De az se kizárt, hogy az előrehaladott francúz kór, ami ennek a világnézetnek mintegy evilági jutalmaként fogható fel teológiai szempontból.



És akkor ha már Sade márki logikáján töprengtünk, tegyünk bele még egy csavart, és ezt a fajta logikai hibát nevezzük a továbbiakban mazochizmusnak.


*(18) ÉVEN FELÜLIEKNEK SEM


2012. 03. 13.


További cikkek »»»»

Ne nézd a hozzászólások dátumát! Szólj hozzá bátran bármikor!

2
1 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Hozzászólások

Eddig 19 komment érkezett

1. navigator
2012. 03. 13. 22:14

Gratulálok témaválasztásához és a közelítéshez! Ahhoz pedig külön is gratulálok, nem először észlelem, hogy érdeklődése és műveltsége messze túllépi e blogfelület jellemző megnyilvánulásaiét (bár - esetleg - Ön joggal akként reagál benyomásomra, hogy itt nem dicsőség, s én ezt nem is vitatnám...). A lényeg: szeretném kifejezni, hogy korábban minden bizonnyal előfordult, hogy túl szigorúan értékeltem Önt - magamnak, a magam számára.

2. Osszián
2012. 03. 13. 22:39

A kedvenc századom. Mennyi kaland, mennyi kalandor, és kalandos életű ember.

Ez a Sade 1740-ben született, és 10 ember életét élte végig. Bujaság miatt folyton letartóztatták, egy ízben ehhez még mérgezés vádja is párosult. Hogy kit mérgezett, mi módon és miért azt nem tudom, de halálra ítélik.
Megússza, megszökik, de a szárd király úgy dönt, hogy megmérgezteti. Megint nem tudni, hogy miért.
Kigyógyul, de Párizsban újra kezdik a perét, elítélik és a Bastille-ba zárják.

A Bastille lerombolásakor már úgyszólván az egyetlen rab ott.Bekapcsolódik a forradalomba, de ott is millió veszély leselkedik rá - valahogy kihúzza az évtizedet, de 1801-ben a charentoni elmegyógyintézetbe zárják.

Írónak kalandor, kalandornak író: érdekes figura, akárcsak kalandor kortársai, voltak bőven, ott van mindjárt Casanova.

Én csak az első változatát olvastam a Justine-nak, (Justine avagy az erény meghurcolása.

Az igazán érdekes a harmadik változat, ott Juliette-é a főszerep,aki nem erényes, inkább kurva, de épp annyi baja lesz a környezet gonoszsága miatt, mint az erényes Justine-nek. A slusszpoéntól páran kiakadhattak: Juliette a pápával szeretkezik a Szent Péter templom oltárán.

Az író aztán még 13 évig szépen el van az elmegyógyintézetben, színielőadásokat rendez, írogat - kutya baja.

Peter Weiss drámája nagyszerű (Marat halála de Sade márki rendezésében a charentoni bolondokházában).

3. Osszián
2012. 03. 13. 22:55

Elfelejtettem, hogy a google a barátom. Kiderült a mérgezés históriája:

"1772-ben De Sade az egyik orgia alkalmával spanyol legyet (Lytta vesicatoria L.) kevert az ételbe, ezzel akarván fokozni a vendégek szexuális étvágyát. A keverék miatt viszont sokan megbetegedtek, Sade-ot pedig mérgezés és szodómia vádjával elítélték. Ő azonban nem várta meg az ítélethozatalt és sógornője, Anne-Prospère társaságában Olaszországba távozott. Az aix-en-provence-i bíróság in contumaciam, azaz a vádlott távollétében a következő ítéletet hozta:„De Sade márki és szolgája, Latour kérjenek nyilvánosan bocsánatot a katedrális kapujában, mielőtt a Saint-Louis térre szállíttatnak, ahol is nevezett De Sade feje nyaktilón vétessék, Latour pedig felakasztassék. Holttestüket ezután égessék el, és hamvaikat szórják szét a szélrózsa minden irányába.” Az ítéletet végre is hajtották három nappal később, jelképesen, bábukkal Aix főterén."

4. ZorróAszter (szerkesztő)
2012. 03. 13. 23:16

Kedves Navigátor!

Köszönöm.

Egyébként jól érzem magam az olvtársak között a NOLBLOGon.

5. ZorróAszter (szerkesztő)
2012. 03. 13. 23:16

Kedves Osszián!

No és a logika területén kifejtett munkássága?

6. Osszián
2012. 03. 13. 23:23

Holnap is nap lesz, Zorro.

De meg nem is ismerem erről az oldaláról. Filozófusnak is mondatik - ez talán túlzás az enciklopédisták századában.

"Filozófiája: ellene van minden olyan társadalmi rendszernek, mely korlátozza az egyént. Szinte valamennyi írásában az egyéni ösztönök létjogosultsága mellett tör lándzsát, az elfojtott vágyak kiélésének szükségességét hangoztatja."

Van ebben logika? - biztosan.

7. Osszián
2012. 03. 13. 23:33

Egy biztos: szerintem kifejezetten unná ezt a világot, ahol minden tiltás és skrupulus nélkül nézhetne pornót és hasonlókat, részt is vehetne (még fizetnének is neki érte) ilyenben, stb.

8. Osszián
2012. 03. 13. 23:44

Részlet egy könyvből, ami a feleségről szól:

"A márki, aki semmit
ki nem hagyott, hogy Istenné válhasson, és rájött, hogy ezt a
szexuális aktussal érheti el, mindent felsorakoztatott, ami tilos
volt, a kicsapongás valamennyi válfaját: mocskot, gusztustalanságot,
kegyetlenséget, és egyre mélyebbre ásta magát bennük,
míg végre meghallotta az obszcenitás szíve dobbanását,
megpillantotta a mezítelen hús lüktetését, és ekkor írni kezdett.
Szorgos pedantériájával, gyöngybetûivel megalkotta az
obszcenitás enciklopédiáját éppen akkor, amikor más enciklopédisták
munkálkodtak, és a felismerések nyújtotta megvilágosodással
ajándékozták meg a világot."

Sibylle Knauss

De Sade márki hitvese

9. navigator
2012. 03. 13. 23:51

4.

Mindenki maga érzékeli, hol érzi jól magát. Nem kívántam összekapatni itteni környezetével.

10. medve1942 (látogató)
2012. 03. 14. 1:30

Filozófus volt, Sartre-ék szerint a felvilágosultak méltó társa. (Sartre-ékon őt és Simone de Beuauvoirt értem...) A hetvenes években igyekeztem tőle és róla minél többet olvasni minden nyelven, valamennyire franciául is, de aztán abbahagytam, erősen félreviszi a szókincset, olyan, mintha Orczy Lőrinc nyelvén próbálna ma valaki malackodni. Ami nála sodomizer, az ma enculer, világosított fel egy francia szakos, nálam jóval fiatalabb bölcsészlány...
Szóval, minél több disznóságot írt ki magából, annál kevesebbet csinált a valóságban. Az anyósa meg a sógora jelentette fel a királynál, a felesége meg folyton kihozta a sittről, hogy ugyan már, remek férj és apa. Végül Napóleon záratta bolondok házába, mert azt hitte egy figuráról, hogy az ő karikatúrája. A forradalom alatt egy darabig bíró volt mint korábbi Bastille-töltelék, de nem itélt senkit vérpadra, a sógorát meg egyenesen megmentette. "Bosszúból" - magyarázta.
Magyarul sok könyve van, de rövidített kiadások, talán a legvérengzőbb, a Szodoma 120 napja teljes, azt viszont klotyópapírra írta a börtönben, és mikor fogytán volt, csak címszavakat jegyzett fel. A Justine és Juliette változatainak alcímei a Pamela és Clarissa (?) című, kicsit korábbi angol limonádékra uralnak (az erény jutalma, illetve a vétek büntetése), olvasható róla Szerb Antalnál, akit érdekel, a neten is rákereshet, mintha Richardson volna a szerző neve, de a Pamela biztos. Ezt fordítja meg Sade anti-szentimentális értelemben. A legkiegyensúlyozottabb könyve A hálószoba filozófusai.
A rövidítéseknél általában azokat az enciklopédista korhoz illő történelmi és néprajzi példákat húzzák ki a szerkesztők, amelyekkel például Voltaire is jócskán él, emiatt nem látszik, hogy a márki mennyire "pornográf filozófus".
Hősei mind mazochisták is, nemcsak szadisták, ami egyébként "normális" jelenség, aki más kínzását élvezi, azt is szeretné tudni, mit érez az áldozat. Az átlagpolgár bizony tele van szadista ösztönökkel, egy pszichiáter gyűjthetne példákat, mit ad ki magából a nicknéven megjelenő személyek tudatalattija választási kampányidőszakban. Dehát ha se Greve-tér, se boszorkányégetés, maximum a filmek meg a valóságshow-k... Maximum annyit tehet a mai átlagszadista, hogy kéjes örömmel rászavaz Attilára Csaba helyett. Ennél kéjesebb öröme csak az RTL tulajdonosainak jut.

11. ZorróAszter (szerkesztő)
2012. 03. 14. 7:20

Kedves Medve!

Köszi szépen.

És mit szólsz a logika területén kifejtett munkásságához?

12. gordius
2012. 03. 14. 8:32

Kedves ZorróAszter rednkívül érdekes témafelvetés. Gratulálok.

Osszi, "Filozófiája: ellene van minden olyan társadalmi rendszernek, mely korlátozza az egyént. Szinte valamennyi írásában az egyéni ösztönök létjogosultsága mellett tör lándzsát, az elfojtott vágyak kiélésének szükségességét hangoztatja." - a korhoz képest, amikor élt kifejezetten felvilágosult és liberális elme, ma is megállná a helyét a filozófiája...
ki szereti, ha korlátozzák...

13. gordius
2012. 03. 14. 8:35

Medve, az információidra rá fogok keresni a neten, köszi

14. medve1942 (látogató)
2012. 03. 14. 8:53

11. Zorró, fogós kérdést tettél fel. Sose, gondolkoztam azon, mi volt ebben a logika. Azonkívül a logika mint filozófiai terület meg általában az elmélet mindig idegen volt a számomra. Lehet, hogy most már így is marad... Azt biztosan tudom, hogy a mazochizmus nem ellentét, hanem kiegészítés.
Ami egyébként a kegyetlenség - azaz a végletesen sürített hatalom - és a szex kapcsolatát illeti, az előző a második pótléka lehet - például, amikor egy rab uralkodik a zárkatársain, hogy a legkézenfekvőbb példát említsem. A zárkatársak - vagy alattvalók - épp olyan kéjfélével vetik alá magukat a hatalomnak... Ha nem hiszed, nézz körül, és olvasgasd a hozzászólásokat ebből a szempontból.

15. medve1942 (látogató)
2012. 03. 14. 9:45

13. hu.wikipedia.org/wiki/Samuel_Richardson
Angolul persze bővebb. Jellemző az életkoromra, hogy éjszaka nem tudatosult bennem, hogy googlizni épp úgy lehet, mint nappal... Nem jutott eszembe rákeresni, mert, ugye, éjjel fél kettőkor zárva van a Széchényi Könyvtár... Ahol "felnőttem"... :)))

16. Osszián
2012. 03. 14. 10:57

Medve, szó sincs életkori éjszakai google érzésről. Ugyanígy voltam tegnap éjszaka, szépen leírtam, amit fejből tudtam, de csak félóra múlva esett le, hogy hát a neten biztos van valami a mérgezéseiről pl.
De a szárd királlyal történt konfliktusról nem találtam semmit. Te tudsz erről valamit?

Egyébként az ilyen Casanovák, Don Juanok, de Sade-ok sokkal inkább szájhősök voltak.

Mindenesetre Casanovának és a márkinak azért elmondhatatlanul kalandos élete volt, ha filmen látnánk, azt mondanánk egy ponton: na itt a forgatókönyv író elvetette a sulykot.

Zorro, te meg áruld el végre, mit akarsz azzal a logikával?

17. ZorróAszter (szerkesztő)
2012. 03. 14. 11:36

>Zorro, te meg áruld el végre, mit akarsz azzal a logikával?

Hát azt, hogy ki volt a szülőatyája annak a logikai hibának, amikor egy szépen felépített blődségnek nem a gyökereivel foglalkozunk, hanem elkezdünk a végkövetkeztetésével birkózni.

Vagy ez az emberiség veleszületett, születési ajándéka mint az eredendő bűn?

Példának hoztam fel a Mestert, aki egyházellenes, amorális, mégis az egyház, katolikus teológia következtetéseiből és értékítéleteiből indul ki.

Legfeljebb a végkövetkeztetést a visszájára fordítja.

18. ZorróAszter (szerkesztő)
2012. 03. 14. 11:38

12. gordius/HCJD 2012. 03. 14. 8:32

Kedves Gordius!

Köszönöm.

19. medve1942 (látogató)
2012. 03. 14. 13:51

16. A szárd király (Savoyai-ház) nem mérgeztette meg, csak elfogatta a család és a francia király lettre de cachet-ja alapján, mert a sógornő, akivel félrenyuszizott, az ő felségterületén lakott Észak-Olaszországban, és már félig felavatott apáca volt. El is fogták, de a nej lefizette az őrséget, és megszöktette. A francia wikit néztem hirtelen, az a legbővebb. Pelle János írt róla is, meg Casanováról is egy könyvet, úgy emlékszem. Az idézett magyar wiki-cikkben a nyaktiló nem stimmel, az csak valamikor 1790 körül került ki Guillotin doktor műhelyéből. De halálra ítélés volt, ezt később megszüntették. A spanyollégy (cantarida) ősi izgatószer, de a leányka elrontotta tőle a gyomrát, óvatosan ajánlatos adagolni.
"Tóni" fordított Casanovát és alaposan utána járt, szerinte annyit dugott kb., mint egy átlagos 1930 körüli polgárember, és szinte mindig fizetett is a hölgyeknek. Van, akinél ez megkönnyíti a hódítást. Ő fordította és látta el bevezetővel Giovanni Comisso Velencei kémek című kis kötetét, amely az öreg Casanova feljelentéseit tartalmazza - másoké közt - a velencei erkölcsrendészet számára: ilyen és ilyen címen a St. Moise negyedben este fiatal festők női aktot rajzolnak, és idegen urakat is beengednek kukkolni, 1781. november 16. Nahát!

Írja meg véleményét, kérdéseit!

Ez egy mentés. A cikk jelenleg ITT kommenthető »»»»

(A kommentek ide némi késéssel kerülnek át onnan)

Címkefelhő

@hm belfold @hm kulfold @hm kult @hm tech 1919 1956 20111023 2012 12 21 24 óra 56 A hetedik pecsét A természetfilozófia matematikai alapjai Ádám és Éva Adolf Hitler Albert Einstein Aljanépek Alkotmány állatok Alma Álmos álom általános alvási bénultság alvási paralízis Amerikai Népszava Anders Anton Pavlovics Csehov apokríf árják Árpád Atlanti charta ÁVH ÁVÓ Az Élet Értelme Az ember aki túl keveset tudott Bacsó Péter baloldal baromarcú Bary József Bástya elvtárs Bástya elvtárs lánya Bayer Zsolt Bayer Zsolt Orgovány Biblia Bibó Bizánc Bornyi Sándor brainstorming Bristol buddhizmus büntetőeljárási törvény Casablanca cenzor cenzúra Chai Christine Lagarde Churchill Clark Ádám tér Clifton híd Csatáry László Csehov Csillag csuklyás hacker Csurka István De Sade Demokratikus Koalició díj DK Dörner György Durrington Elbert János elhárítás ellenforradalom elővigyázatossági megállapodás előzetes mentesség Eötvös Kollégium Etűdök gépzongorára evangélium évszakok fajelmélet Farkas Mihály Farkas Vladimír fasiszta fekete mise feuillant FIDESZ filozófia fizika Fodor András forradalom földönkívüli filozófusok Galambos Lajos Galaxis útikalauz stopposoknak Galileo Galilei Generalplan Ost genetikailag Gironde globalizáció Gólem Google Google Street View Gömbös Gyula gravitáció gumiló György Gyurcsány Ferenc Hádész Hádész háza hamis vád Hankiss Elemér Harunalrasid a NOLBLOG ESZE Határon túli magyarság Hazug cenzorok HCJD hitel Hmmmm Homérosz hónapok Horthy Miklós Hubble huszárvágás hülyék logikája Hűség színHáza idő IMF Ingmar Bergman irodalomtörténész Isaac Newton Isambard Kingdom Brunel István jakobinusok James Nasmyth Jane Birkin Jézus JOBBIK József Attila Kádár Káin és Ábel Káin gyermekei Kalászos Karancskeszi Katyn Kazár Birodalom Kazária kémbotrány kémkedés kémügy Képíró Sándor KériSzépen Kertész Ákos Kertész Mihály készenléti hitel kettős állampolgárság Kettős mérce KGB Koan kollégium kommunista kontraszelekció Kopácsi Sándor kormány Kövér László köztársasági elnök közgazdasági Köztársaság tér Kubatov Gábor Kun Béla Laborc Sándor Lator László Lázár János liberális liberálisok liberalizmus lincstörvény Ling doktor lipótmezei megnyitás lobogó lobogója logika Löw rabbi Lubjanka Lukács György Lukácsy Sándor Magyar magyar kártya Magyar Köztáraság zászlaja Magyar Köztársaság Magyar Nemzeti Szocialista Párt magyar zászló Magyarország magyarság Maja naptár Manci néni márki Matolcsi Matyica mazochizmus médiatörvény Mein Kampf Michael Curtiz Michelangelo Antonioni MIÉP Miniszterelnök mise MOSZAD mozi Mumus Munka Törvénykönyv Munka Törvénykönyve műfelháborodás műmagyar náci fajelmélet Nagy Imre Nagyítás Nagymama nagypolgárság Nauszikaa Negyedik Köztáraság Nemzeti Felszabadítási Front Nemzeti Hírközlési és Média Hatóság Nemzeti Valutaalap nemzetközi nagytőke Nemzetközi Valutaalap népbiztosok Newton niceai hitvallás niceai zsinat NKVD Nobel nyelvújítás nyelvújító Nyikita Mihalkov nyilas nyilasok Nyírő József nyugger Odüsszeia Odüsszeusz Orbán Orbán Viktor orvos orvos elvándorlás Pál apostol Palócföld Palócország Pap Ignác Parlament patkó Perry Mason Persona perspektíva Pesti srácok Péter Gábor Philosophiae Naturalis Principia Mathema Pi Pieter Bruegel Piros László plágium Platonov Quodlibet Rácz Kálmán Rákosi Rákosi Mátyás Raoul Wallenberg REM rémhír Rendőrség Roosevelt Schmitt Pál sci fi horror Semmelweis Egyetem Sibrik Miklós felüljáró Sigmund Freud Sikorski Soho Solymosi Eszter SS SS Great Britain Stonehenge Szabó Dezső szadizmus szakdolgozat Szálasi Ferenc Szamuely Tibor Szent Korona Szent Korona tan Szent Péter esernyője szeretet Szilvásy György Színről színre Szovjetunió Sztálin T4 program Tanácskormány Tanácsköztársaság Tanú tárgyalás Tarlós Tarlós István Tarski TASZ tél tengeri népek Tiszaeszlár tömegvonzás Trafó transzcendens Turán Turáni Átok Tükör által homályosan Új Munka Törvénykönyv Új Munka Törvénykönyve Új Színház unortodox untermensch übermensch ügyvéd űrtávcső vadászok a hóban Vátra védőügyvéd vérvád vérvád tagadók Veszprém Victor Laszlo Vietkong Vietnami Néphadsereg Viktor Viktor László vlágvége Vo Nguyen Giap Wass Albert Wenceslaus Hollar woodhenge Yankari zászló Zen Zentai Károly zéta Reticuli zuhanás zsidó népbiztosok