ZorróAszter
Mottó: Láttál-e már fa tetején jurtát, mit egy kurta nyelű lándzsa hegye fúrt át?

Nolblog Saját blogom Segítség

Feltöltök

blogolok videót képet hangot

Még x-edszerre is a Kit is véd a védőügyvéd?hez

Nemrég egyik sztárügyvédünk egy műsorban mellékesen megjegyezte, hogy semmiképpen sem vállalná bizonyos bűnözők védelmét. Példaként talán idős emberek vagy gyerekek ellen elkövetett bűntettek elkövetőit említette.

Nem csodálkozhatunk azon, hogy a FIDESZ lincstörvény javaslata kapcsán tücsköt-bogarat összehordtak a témában, ha egy sztárügyvéd is inkább mond népszerűt, minthogy elmagyarázná tényleges szerepét és feladatát a jogrendben.

Mert ha megtette volna, akkor szóba se kerülhetne, hogy lehet-e egy gyanúsítottat egy percre is védelem nélkül hagyni.

És mert ezzel a kijelentésével erősítette a rendpártiak ama lózungját, miszerint az ügyvédek kimosdatják, felmentetik a gyalázatos bűnözőket, sőt akkor aki ilyen embereket véd, maga is osztozik a vádlott gyalázatos bűnében.

Arról a hollywoodi filmekből ismert fordulatról már ne is beszéljünk, miszerint a maffia ügyvédje bizonyítékokat tüntet vagy tüntettet el, még rosszabb esetben tanukat is. És ilyen lenne a mi ügyvédi karunk is.


Furcsa, hogy egy végzett jogász ne legyen tisztában azzal, hogy neki nem felmentetni kellene egy bűnelkövetőt, hanem a jogait biztosíttatnia.

Mert amikor egy bűnöző jogait védelmezi egy ügyvéd, nem a bűnözőt védi, hanem a társadalmat, a tisztességes többséget egyenként.

Ugyanis amikor egy államban biztosított, hogy még egy aljas bűnözőnek is vannak bizonyos jogai, még olyanok is, amiket esetleg ő maga megtagadott áldozataitól, azzal a társadalmat védi az állami önkény ellen.

A bűnöst a bíróságnak kell elítélnie a rendőrség által begyűjtött és az ügyészség által beterjesztett bizonyítékok alapján.


Furcsa, torzszülött a jogállam olyan stabilitása, ami arra épül, hogy mindenki inkompetens jogi analfabéta: a törvényhozó, a rendőrség, a bíróság, az ügyészség, az ügyvédi kar és a jónép is.

És ezt a gyanúsítottak jogainak a korlátozásával kompenzálják - inkább bűnhődjön tíz ártatlan, csak a bűn ne maradjon bűntetlenül.

Mit akar tehát a kormány a római jog pilátusi értelmezésének a helyreállításával elérni?:

A hatalom bűnösnek kiáltja ki az Emberfiát.

- Mi is a bűne ennek az embernek?

- LÁZADÁS!!! ISTENKÁROMLÁS!!!!!!

- Mit tegyünk vele?

- FESZÍTSD MEG!!!!

- A nép hangja Isten hangja! Vigyétek!
- Én pedig mosom kezeimet.


Az állam nem bosszúálló angyal, sem adókből finanszírózott bérgyilkos. Vagy legalábbis nem szabadna azzá tenni.

Ezért hát sose kérdezd, kiért szól a védőügyvéd: érted szól.


2011. 06. 30.


További cikkek »»»»

Ne nézd a hozzászólások dátumát! Szólj hozzá bátran bármikor!

0
1 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Hozzászólások

Eddig 12 komment érkezett

1. ahonfia
2011. 06. 30. 11:14

Egy tisztességes államról beszélsz? Akkor bocs.
Mert a tulajdonosi diktatúrában a jog a tulajdonhoz kötödik. Nem csupán a tulajdonjog.
Nem formálisan, hanem gyakorlatilag.
Ez ebül szerzett vagyonokat se akarja az állam visszaszerezni.

2. ZorróAszter (szerkesztő)
2011. 06. 30. 11:28

Kedves Ahonfia!

Nem. A védőügyvédekről és a gyanúsítottak jogairól szerettem volna beszélni.

De egyébként nem ellenzem az ebül szerzett vagyonok visszaszerzését. Csak a lincselést.

Egyébként tudom, vagy inkább sejtem, hogy nem fog megtörténni.

3. Marijja
2011. 06. 30. 11:35

Emberek, az a lényeg, hogy a ME-vel az élen az egész társaság jogot végzett.
Mi lenne itt, ha csak, mint a régi "szép" idökben, becsületes munkás-emberek
lennének?
Ja, hogy akkor talán másképp látnák ma a munkanélküliek és rászorultak helyzetét, vagy nem?

4. ahonfia
2011. 06. 30. 11:38

2. ZorróAszter (szerkesztő)
2011. 06. 30. 11:28,
azt én értem. Dehát te bizonyára jobban tudod mint én, hogy a jogszolgáltatás is alá van rendelve a hatalmi viszonyoknak. Akkor pedig ez a kiemelt szelete is.
Az ország - meg a világ - tele van igazságtalansággal. A joggal ezt megpróbálják palástolni, de mindig kilóg a lóláb.
Ahol a gyökerek rohadtak, ott a fa se lehet egészséges. Komolyan nem értem, hogy jogászaink - ha jól sejtem, valahogy abba a sarokba tartozhatsz - miért nem látják, hogy kapitalizmusban - ahol a tulajdon a hatalom alapja - nem lehet ugyanakkor a nép a hatalom forrása. Pedig íra vagyon, alkotmányban, törvényekben. Ez olyan, mint amikor egy elmélet ellentmondásos axiómarendszerre épül. Akkor abban a rendszerben minden lehetséges és az ellenkezöje is.

5. ZorróAszter (szerkesztő)
2011. 06. 30. 11:59

Kedves Marijja!

Ha ME a miniszterelnök úr, akkor egyetértek.

Ha nem, akkor is. 8o)

Én sem értem, hogyan vizsgázhatott le a miniszterelnök úr az első félévben jogelméletből?

De lehet, hogy éppen Prágában volt. És Stumpf István helyettesítette hivatalból.

6. ZorróAszter (szerkesztő)
2011. 06. 30. 12:06

Kedves Ahonfia!

Ezzel mind egyetértek. Azzal is, hogy a jog a kapitalizmusban miért nem biztosíthatja a társadalmi igazságosságot.

Közvetlen veszélynek mégis ezt a védelmet háttérbe szorító sőt alapvetően korlátozó lincstörvényt érzem.

Nem. Nem vagyok jogász, bár tizennyolc évesen megkisértettek egy alig visszautasítható ajánlattal, de ellenálltam.

Bár ne tettem volna.

Most már én lennék a Kisgazdapárt elnöke, és Torgyán doktor épp most hozná be a kávémat a lambériázott irodámba.

Igy meg informatikával foglalkozom.

7. zili
2011. 06. 30. 12:32

Sajnos olyan mocsárban bolyongunk, ahol mindenre van magyarázat és ellenmagyarázat is. Ha megnézitek, kialakult egy olyan ügyvédcsoport, mely nem annyira a jogi védelmet szállitja, hanem inkább saját kapcsolati rendszerét pl. a birói karral. Másképp ugyanis nem magyarázhatók a tömeges eljárási hibák, nyilván kiváló, többnyire idősebb biróktól. Talán nem véletlen az a visitás, ami azt az ötletet kiséri, hogy a nagy disznóságokat ne csak a Főv.-i Biróság tárgyalja. Mit kapott a nyakába a piti ifjukommunista Zuschlag vidéken, és mit kaptak a bankszektor nagyágyui Pesten? Nem lehet, hogy arról van szó, hogy ügyvédeink a futárpostát viszik, és bizonyos esetekben ezért a 24 óra, amikor bárki mondhatja, hogy nem tesz vallomást?
Mivel nem vagyok szakmabeli csak megérzéseim lehetnek. De Prinz Gábor jó egy évtized után kapott egy pénzbirságot olyan ügyekért amiért az USA-ban 2000 év járna, azért elgondolkodtató. Mint ahogy a K&H ügyet is elviszi egy 8 ált. végzettségű ember, aki egy bankban WC pucoló sem lehetne elvileg, de valakinek az érdekei...
Túl mocskos ez az egész "igazságszolgáltatás" ahhoz, hogy ne mondjam, hogy valamit kell csinálni. Hogy mit? Nem az én szakmám.

8. ZorróAszter (szerkesztő)
2011. 06. 30. 13:22

Kedves Zili!

Mint a társadalom minden tagja az ügyvéd is ember, szabad akarat birtokosa.

Tehát elkövethet bűnpártolást, csalást, zsarolást, vesztegetést, ... akár a maga, akár az ügyfele érdekében.

Azért van a rendőrség, az ügyészség, hogy az ilyen ügyvédet elkapja. Vagyis rábizonyítsa mindezt, az ügyvédi kamara meg hogy még ezek előtt elvegye a tagságát, és mehet fénymásolónak egy kevésbé igényes irodába, ahol akár erre is alkalmazzák.

De itt nem erről van szó. Hanem hogy a "Nép Hangja", a (jobbos/balos) sajtó valakit kikiált bűnösnek. A NÉP felhördül: Bűnös!

Ezután a Szent Inkvizíció Advocatus Diaboli híjján kiveri belőle a beismerővallomást, a bíróság meg lehúzza a klotyón.

A hatalom pedig, aki mindezt elindította, mossa hófehér kezeit.

9. ZorróAszter (szerkesztő)
2011. 06. 30. 13:26

Bocs. Azt elfelejtettem mondani, hogy én sem vagyok bennfentes.

10. balon-kabát
2011. 06. 30. 14:37

Ha egy aljas bünőzőt sokáig védenek akkor olyan lesz mint hanulrasid a mi portálunkon. Pofátlan, arctalan, nagyképü adóoptimizátor, potyautas a nemzet nyakán, házőrző puli a nol-on...DDDDD

11. ZorróAszter (szerkesztő)
2011. 06. 30. 15:05

Kedves Balon-kabát!

Ellenben Ön?

12. Atlasz
2011. 06. 30. 17:52

10. balon-kabát : Fantasztikus érvelés! A témáról. Ha csak ez az egy van...

Írja meg véleményét, kérdéseit!

Ez egy mentés. A cikk jelenleg ITT kommenthető »»»»

(A kommentek ide némi késéssel kerülnek át onnan)

Címkefelhő

@hm belfold @hm kulfold @hm kult @hm tech 1919 1956 20111023 2012 12 21 24 óra 56 A hetedik pecsét A természetfilozófia matematikai alapjai Ádám és Éva Adolf Hitler Albert Einstein Aljanépek Alkotmány állatok Alma Álmos álom általános alvási bénultság alvási paralízis Amerikai Népszava Anders Anton Pavlovics Csehov apokríf árják Árpád Atlanti charta ÁVH ÁVÓ Az Élet Értelme Az ember aki túl keveset tudott Bacsó Péter baloldal baromarcú Bary József Bástya elvtárs Bástya elvtárs lánya Bayer Zsolt Bayer Zsolt Orgovány Biblia Bibó Bizánc Bornyi Sándor brainstorming Bristol buddhizmus büntetőeljárási törvény Casablanca cenzor cenzúra Chai Christine Lagarde Churchill Clark Ádám tér Clifton híd Csatáry László Csehov Csillag csuklyás hacker Csurka István De Sade Demokratikus Koalició díj DK Dörner György Durrington Elbert János elhárítás ellenforradalom elővigyázatossági megállapodás előzetes mentesség Eötvös Kollégium Etűdök gépzongorára evangélium évszakok fajelmélet Farkas Mihály Farkas Vladimír fasiszta fekete mise feuillant FIDESZ filozófia fizika Fodor András forradalom földönkívüli filozófusok Galambos Lajos Galaxis útikalauz stopposoknak Galileo Galilei Generalplan Ost genetikailag Gironde globalizáció Gólem Google Google Street View Gömbös Gyula gravitáció gumiló György Gyurcsány Ferenc Hádész Hádész háza hamis vád Hankiss Elemér Harunalrasid a NOLBLOG ESZE Határon túli magyarság Hazug cenzorok HCJD hitel Hmmmm Homérosz hónapok Horthy Miklós Hubble huszárvágás hülyék logikája Hűség színHáza idő IMF Ingmar Bergman irodalomtörténész Isaac Newton Isambard Kingdom Brunel István jakobinusok James Nasmyth Jane Birkin Jézus JOBBIK József Attila Kádár Káin és Ábel Káin gyermekei Kalászos Karancskeszi Katyn Kazár Birodalom Kazária kémbotrány kémkedés kémügy Képíró Sándor KériSzépen Kertész Ákos Kertész Mihály készenléti hitel kettős állampolgárság Kettős mérce KGB Koan kollégium kommunista kontraszelekció Kopácsi Sándor kormány Kövér László köztársasági elnök közgazdasági Köztársaság tér Kubatov Gábor Kun Béla Laborc Sándor Lator László Lázár János liberális liberálisok liberalizmus lincstörvény Ling doktor lipótmezei megnyitás lobogó lobogója logika Löw rabbi Lubjanka Lukács György Lukácsy Sándor Magyar magyar kártya Magyar Köztáraság zászlaja Magyar Köztársaság Magyar Nemzeti Szocialista Párt magyar zászló Magyarország magyarság Maja naptár Manci néni márki Matolcsi Matyica mazochizmus médiatörvény Mein Kampf Michael Curtiz Michelangelo Antonioni MIÉP Miniszterelnök mise MOSZAD mozi Mumus Munka Törvénykönyv Munka Törvénykönyve műfelháborodás műmagyar náci fajelmélet Nagy Imre Nagyítás Nagymama nagypolgárság Nauszikaa Negyedik Köztáraság Nemzeti Felszabadítási Front Nemzeti Hírközlési és Média Hatóság Nemzeti Valutaalap nemzetközi nagytőke Nemzetközi Valutaalap népbiztosok Newton niceai hitvallás niceai zsinat NKVD Nobel nyelvújítás nyelvújító Nyikita Mihalkov nyilas nyilasok Nyírő József nyugger Odüsszeia Odüsszeusz Orbán Orbán Viktor orvos orvos elvándorlás Pál apostol Palócföld Palócország Pap Ignác Parlament patkó Perry Mason Persona perspektíva Pesti srácok Péter Gábor Philosophiae Naturalis Principia Mathema Pi Pieter Bruegel Piros László plágium Platonov Quodlibet Rácz Kálmán Rákosi Rákosi Mátyás Raoul Wallenberg REM rémhír Rendőrség Roosevelt Schmitt Pál sci fi horror Semmelweis Egyetem Sibrik Miklós felüljáró Sigmund Freud Sikorski Soho Solymosi Eszter SS SS Great Britain Stonehenge Szabó Dezső szadizmus szakdolgozat Szálasi Ferenc Szamuely Tibor Szent Korona Szent Korona tan Szent Péter esernyője szeretet Szilvásy György Színről színre Szovjetunió Sztálin T4 program Tanácskormány Tanácsköztársaság Tanú tárgyalás Tarlós Tarlós István Tarski TASZ tél tengeri népek Tiszaeszlár tömegvonzás Trafó transzcendens Turán Turáni Átok Tükör által homályosan Új Munka Törvénykönyv Új Munka Törvénykönyve Új Színház unortodox untermensch übermensch ügyvéd űrtávcső vadászok a hóban Vátra védőügyvéd vérvád vérvád tagadók Veszprém Victor Laszlo Vietkong Vietnami Néphadsereg Viktor Viktor László vlágvége Vo Nguyen Giap Wass Albert Wenceslaus Hollar woodhenge Yankari zászló Zen Zentai Károly zéta Reticuli zuhanás zsidó népbiztosok